Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két kis manógyerek, Misi és Marcsi. Ők ikrek voltak, és mindent együtt csináltak. Egy nap az édesanyjuk és a nagymamájuk úgy döntött, hogy elutaznak a Balatonhoz, hogy egy hetet együtt töltsenek Balatonfenyvesen.
Reggel korán felkeltek, és izgatottan készülődtek az utazásra. Misi és Marcsi alig várták, hogy vonatra szálljanak. Mikor végre felszálltak a vonatra, az ablakhoz tapadtak, és nézték, ahogy a táj elhalad mellettük. Amikor meglátták az ablakból a Balatont, hangos ovációval üdvözölték a látványt.
–Nézd, Marcsi, ott a Balaton! – kiáltotta Misi.
– Igen, látom! Olyan nagy és kék! – válaszolta Marcsi.
Amikor megérkeztek Balatonfenyvesre, egy tornácos, öreg házhoz mentek, ahol lakni fognak. A ház kertjében hatalmas fenyőfák álltak, és egy régi hinta is volt ott. A hosszú utazás után mindenki elfáradt, így a fák árnyékában pihentek.
A nagymama közben arról mesélt, milyen volt a vakáció, amikor ő gyerek volt.
– Tudjátok, gyerekek, amikor én kicsi voltam, iskolai táborba jártam nyaranta. A szüleimmel csak néhányszor nyaraltunk együtt, de azok is csodás emlékek. A legszebb emlékem a Balatonról az volt, amikor hajókázni mentünk az osztálytársaimmal. Egy nagy vitorláshajón utaztunk, és etettük a hattyúkat. Olyan közel jöttek hozzánk, hogy majdnem megérinthettük őket. Azt hiszem, az volt a legvarázslatosabb nap az egész nyáron.
– Nagyi, mesélj még! – kérték a gyerekek, de közben már türelmetlenül fészkelődtek.
– Jól van, jól van – folytatta a nagymama. – A hajókázás után a parton piknikeztünk, és mindenki hozott valami finomságot otthonról. A hattyúk követtek minket, remélve, hogy kapnak még valamit enni. Ezek az emlékek mindig mosolyt csalnak az arcomra.
Misi és Marcsi végül megunták a kertben ücsörgést, és kérlelni kezdték anyát, hogy menjenek már fürdeni a strandra.
– Anyu, menjünk fürdeni! – könyörgött Misi.
– Igen, menjünk a strandra! – csatlakozott Marcsi.
Az édesanyjuk először hezitált, de végül beleegyezett. A nagymama azonban dohogni kezdett.
– Bezzeg az én időmben a gyerekek még türelmesek és tisztelettudóak voltak.
Ahogy elindultak a strandra, útközben rengeteg árust láttak. Az árusok szebbnél szebb strandlabdákat, úszógumikat, felfújható matracokat kínáltak. Marcsit teljesen elvarázsolták ezek a csodás holmik, és folyamatosan könyörgött az édesanyjának, hogy ezt is, azt is vegye meg neki.
–Anya, nézd! Milyen szép ez a strandlabda! Megvehetjük? – kérlelte Marcsi.
–Anya, és ezt az úszógumit! Annyira tetszik! – folytatta.
Az édesanyjuk kedvesen, de határozottan próbálta lecsillapítani Marcsi lelkesedését.
– Marcsi, tudod, hogy nem vehetünk meg mindent, amit látunk. Már tudtok úszni, és nincs szükségünk újabb úszógumira vagy matracra.
– De anya, olyan szép! – folytatta Marcsi.
Az anyukájuk lehajolt hozzá, és megsimogatta a fejét.
– Marcsi, emlékszel, mennyire élveztétek a múltkor a strandolást a régi úszógumival és labdával? Azokat is szereted, és nem számít, hogy újak vagy régiek. Az a lényeg, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat.
Marcsi végül megértette, és beleegyezett.
–Rendben, anya. Akkor mehetünk fürdeni? – kérdezte mosolyogva.
Így Misi és Marcsi már futottak is a strand felé, ahol egész délután pancsoltak és játszottak a vízben. Nagyon jól érezték magukat, és alig várták, hogy másnap újra folytathassák a kalandot a Balaton partján.
Így telt el a vakáció első napja Balatonfenyvesen, tele nevetéssel, mesékkel és sok-sok játékkal. A gyerekek este álmosan tértek vissza a tornácos házba, ahol már várta őket egy finom vacsora és egy újabb csodás nap ígérete.
Tovább olvasnád a manók történetét?
