Az orosz Gaz 69-es modell igazi időgépnek számít. Minden eredeti rajta. Nem véletlenül, hiszen ez a terepjáró szinte elnyűhetetlen. Platóján egykor katonák utazhattak, napjainkban turisták látogatják vele a Nagyberek csodavilágát. Mindezt a Balaton vízszintje alatt másfél méternyire. A berek szafari nem az állatvilágra helyezi a hangsúlyt, hanem az elmúlt száz évet mutatja be.
Imremajorból indulva a túrát száraz területen tehettük, hiszen az 1860-as években a déli vasútvonal építése miatt a mocsarat lecsapolták, 236 kilométernyi csatornarendszer gondoskodik a vízelvezetésről. Gasztronómiai különlegesség, vagyis „szarvatlan” Angus marha csorda mellett húzott el a dzsip, de meg kellett állnia a keskeny nyomtávú sínpár előtt is, mert a Balatonfenyvesi kisvonat érkezik ezúttal Csisztafürdő felől.
A megszűnt majd újra telepített vonalat alig egy hónapja adták át a nagyközönségnek. Amíg várakozunk az átkelésre, kiderül, hogy az óriási kupac, amely mellett megálltunk, nem törökugrató, hanem siló, vagyis ahogy a helyiek hívják: „óriásműzli”. Gabonát, kukoricát, cukorrépát, és egyéb nyalánkságot tartalmaz, természetesen nem emberi fogyasztásra. A kéthelyi Hunyady család egykori birtokán berregett tovább a terepjáró, ahol egyes területek még őrzik a régi családok nevét, mint a Hunyady Akol, a Kundpuszta, vagy a Fekete Akol, Eszterházy-Pálmajor, Hunyady-Imremajor. Bozóttal benőtt területen vezet át a régi betonút, nem is gondolnánk, hogy egykor lakott terület volt, ám a házaknak nyoma sincs, a természet visszahódította a területet.
– A Hunyadyak nevéhez az állattartás fűződik, amire az akol helységnév is utal. Az ötvenes években azonban munkatábor működött ezen a területen. Recskre azokat küldte a rendszer, akiktől végleg meg akartak szabadulni, itt pedig a „politikai és köztörvényes bűnözőket” dolgoztatták a KÖMI 401–es munkatáborban. Délnyugati részén, Imremajorban voltak felállítva fabarakkok a férfi raboknak, a nők pedig Pálmajorban voltak elszállásolva. Kellett a munkaerő a vasútépítéshez, és az állami gazdaság létesítményei sem a földből nőttek ki – mesélte Antics László, aki gyerekkorát Imremajorban és a Nagyberekben töltötte.
– Magyarország első nikotinüzeme működött itt. A „Dunántúl Éléskamrája” néven emlegették ezt a területet. Zöldség, dohány, menta termett itt, és hatalmas kenderültetvény is volt a Berekben, amelyből itt – ott napjainkig megtalálható néhány szál a növényből, mert kiirthatatlan. Gyógynövény és jó haszonnövény egyben, minden porcikája felhasználható. Az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát is kenderpapírra írták. Túl sok fát vágunk ki a papírgyártáshoz, pedig a kender ugyanolyan kiváló lenne hozzá – mondta Antics László, miközben természetvédelmi terület „bejáratához” értünk, ahová autóval nem lehet tovább menni. A Fehérvízi–ősláp tárult elénk.
– A bereki víznek jellegzetes szaga van, a színe pedig barnás a tőzegtől, és magas a huminsav tartalma. Régen sebgyógyításra is használták, mert gyógyhatása van. Magam is tapasztaltam gyerekkoromban, amikor itt horgásztunk, hogy az apró sérülések helye hamar regenerálódott, nem kellett fertőtlenítő, vagy sebhintőpor. Mivel a Balatonba is befolyik ez a víz, ott is enyhén érzékelhető a gyógyhatás-tette hozzá idegenvezetőnk. A Fehérvizi–ősláp, másnéven Nekota, csaknem 50–60 féle madárnak ad otthont a Berek 200 féle madárfajából. Védelmükre szolgál a bozótos, vagyis a „Tüskevár”, amely a tatárjárás és a török hadjáratok idején nagy védelmet nyújtott a helyieknek is a mocsárvilágban. A hozzá hasonló területeket csapolták le egykor, hogy hasznosítani tudják.
Utunk során történelmi áttekintést és változatos tájélményt kaptunk egy olyan világról, amelyet ugyan lecsapoltak, ám mégis érintetlennek tűnik. Az emberek nyoma azonban itt-ott fellelhető egy-egy eldobott műanyag palack képében…
Regények lapjain elevenedett meg a Nagyberek világa
– Fekete István a témáit nem feltétlenül egy területről gyűjtötte össze. A Matula bácsi inkább fogalom volt, nem pedig egy személy. Tőlük kapta az információkat – mondta Antics László, aki a Berekben eltemetett Holinka Walter Horst bácsiról is megemlékezett.
– Jellegzetes lakója volt a Imremajornak. Szerette az embereket. A régi rendszer elitjét vadásztatta a területen. Fekete István is gyakran találkozott Walter bácsival, akinek mindig tacskó kutyái voltak, amelyeket valami röviditalról nevezett el, mint például „Snapsz” – mosolygott idegenvezetőnk, aki utunk során arra is felhívta figyelmünket, hogy az előző napi felhőszakadás után nyoma sincs a sárnak, hiszen az égi vizet, mint a szivacs, beszippantotta a tőzeges terület.