Szaniszló Hajnalka | 2021.03.19. 06:00

Berkesi Judit: A gyermekem érkezésével az elmúlás gondolata is hangsúlyosabban foglalkoztat

Berkesi Judit, az M4 sportriportere őszintén beszélt a hitéről, az alázatról, a családjáról és a munkájáról is. Meghatározó gyerekkori élménye a halálhoz kapcsolódik. Hálás az életért. Szavai komolyan átmozgatják lelkünk húrjait. De azért az NB1-ről és az olimpiáról is kérdeztük.

– Vallásos vagy, és ez a hitrendszer nagyon biztos alapot ad az életednek. Hogyan, miben segített ez a szakmai pályád során?
– Nemcsak a szakmai pályámra, hanem az egész életemre értendő ez a fajta iránymutatás, de épp a hitem miatt tudott, hogy mennyire esendő vagyok, és épp ezért nehezen is beszélek erről. Az biztos, hogy a hétköznapokban is hálát érzek a Jóisten felé mindazért amim van, és ez a munkámra is igaz. Igyekszem hálás szívvel élni az életemet. Azt gondolom, hogy

azok a dolgok, amelyek körülöttem vannak, nem maguktól értetődőek, és ezt sokszor elfelejtjük, amikor jó időszakot élünk,

pedig akkor is fontos lennek kimondani. Ahogyan azt is, hogy ez nem az én érdemem. A családom, a szeretetük, támogatásuk, a munkám, a gyermekem: ezek mind ajándékok.

– Úgy érzékelem, hogy komoly alázat van benned a munkád, a család, a hited, s egyáltalán az élet iránt.
– Az embernek magát alázatosnak tartani nagy álszentség, de egy dolog mindig eszembe jut erről a szóról. Van egy női mentorom, aki szerkesztőként dolgozott a sportriporteri pályán. Ő mondta, hogy a legfontosabb, hogy alázattal tegyem a dolgomat. Kérdés, hogy milyen az alázatos ember, milyen az alázatos munkavégzés.

– Vélhetően sokan keverik az altruista kifejezéssel, pedig egészen mást jelent.
– Pontosan. Az alázat alatt sokan meghunyászkodást értenek. Az alázat számomra azt jelenti, hogy az ember tiszteli a munkáját, tiszteli önmagát, a kollégáit és magát a feladatot. Lelkiismeretes munkavégzés, amelyben mindent megtesz azért, hogy jól végezze a munkáját. Ez inkább egyfajta attitűd, úgynevezett zsinórmérték, ami a családunkban mindig is jelen volt. Ez a nehezebb, de a tisztább és egyenesebb út az életben.

Berkesi Judit az NB1 – Újpest – Ferencváros mérkőzésén Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport

– Sokat dolgoztál azért, hogy elismerjenek a szakmádban. Mit gondolsz, utat törtél a következő generációnak vagy minden női sportriporternek ilyen nehéz a helyzete?
– Nem csak én törtem az utat.Nálam sokkal tapasztaltabb női kollégák is vannak, és ez inkább a női sportriporterek érdeme és azé a sokkal nyitottabb közegé, amelyben már egyre kevésbé téma, hogy nőként dolgozunk ebben a szakmában. Nem tartom úttörőnek magamat, de a női kollégáimtól inspirálódva én is bátrabban mertem ezen a terepen mozogni. De nem azért csináltam, mert nő vagyok, hanem egyszerűen, mert ez érdekel.

– Most már a kislányodért is felelősséggel tartozol. Amikor már tudtad, hogy babát vársz, biztosan elgondolkodtál azon, hogy ez mekkora felelősség. Református lelkész édesapád adott valamilyen jótanácsot erre vonatkozóan?
– A maga természetességében éltem meg a terhességemet, és élem meg a szülés utáni időszakot is. Erre is azt mondtam, hogy ajándék. Az, hogy ő ilyen gyorsan és könnyen érkezett közénk. Látván, hogy ez mennyire nem természetes, hogy milyen sokan szeretnének gyereket és nem sikerül. A felelősség szempontjából sokat változtam a lányom kapcsán. Sokkal nagyobb tétje van annak, hogy mit hogyan teszek, hiszen én most már példát mutatok neki. Mert hiába vallok bármilyen nevelési elveket

a lányom számára az lesz a hiteles, ahogyan én élek, ezért önmagam felé is hitelesnek kell lennem

Sokkal nagyobb tétje van a kimondott szavaknak és cselekedeteknek. Ez alapján hoz majd döntéseket. Sokkal többet gondolkodom ezen, mint korábban. Ajándékot kaptam, de ezzel feladatot is kaptam.

Berkesi Judit a női Bajnokok Ligája BL döntőjén, Lyon Barcelona
Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport

– Van ennek az elmélkedésnek szomorkásabb pillanata is?
– Fájóan sokat gondolok mostanában az elmúlásra. Ez korábban nem volt ilyen fontos kérdés. Most itt van velem egy kicsi élet, s ő kísér majd el bennünket az utolsó utunkra, mert ez is eljön. A gyermekem érkezésével együtt az elmúlás gondolata is hangsúlyosabban foglalkoztat.

– Lehet, hogy egyszer ezt az interjút is olvasni fogja.
– A beszélgetésünk közben jutott eszembe, hogy valóban, mit fog majd gondolni a lányom, amikor azt hallja/olvassa, hogy anyu rólam beszélt. Hogy mit mondok róla, és hogy nehogy azt érezze, hogy olyat osztottam meg vele kapcsolatban, ami nem tartozik a nyilvánosságra. Ezért is kell felelősségteljesen viselkednem és beszélnem róla is.

– Hogyan reagál arra, amikor téged lát a tévében?
– Azt kértem az apukájától, hogy ne mutassa neki ezeket a felvételeket, mert ő még nem érti, hogy miért nem szólok vissza neki, és el is sírta magát emiatt. Majd ha nagyobb lesz.

– A saját gyerekkorodból volt olyan emlékezetes, hatásos pillanat, amely ma is élénken él benned, ami meghatároz téged?
– Több ilyen van, de egy közeli szerettem elveszítése még most is sokszor eszembe jut, pedig tinédzser voltam akkor. Az utolsó találkozás és a búcsú percei sokszor eszembe jutnak.

Nagyon fájdalmas volt ez, de minden könnycsepp ellenére ott volt bennünk az a fajta megnyugvás, hogy noha most elveszítjük őt emberi értelemben, de tudjuk, hogy később újra találkozni fogunk egymással.

Még ma is sokszor gondolok erre. Azzal a bizodalommal búcsúzni, hogy még találkozunk. Ez az a fajta bizonyosság, ami az élet egyéb területein is bennem van.

– MIvel töltekezel amikor úgy érzed, hogy szükséged van egy kis energiára?
– Híján vagyok ennek a töltekezésnek, de a család nagy töltő erő, pláne most, hogy kevesebbet tudunk találkozni. Összesen nyolc unokája van a szüleimnek, szóval amikor mindannyian együtt vagyunk, ott van energiarobbanás! (nevet) Néha az is kell, hogy teljesen egyedül legyek és belemerüljek a gondolataimba, de a család is nagyon fontos. Szavakkal, gondolatokkal töltekezni a szeretteinkből. Sajnos a járvány megjelenése óta erre sem sokszor volt lehetőség.

– Talán mindenki azt gondolja, hogy szabadidődben is csak a sport van az életedben, de biztosan érdekelnek más dolgok is.
– A filmeket nagyon szeretjük, sok műfaból válogatunk. Nézünk komoly elgondolkodtató filmeket is, de ha kikapcsolódásra van szükségünk, akkor lazább alkotásokat választunk. Én műfajtól függetlenül a magyar filmeket részesítem előnyben.

– Mivel tartod formában magadat?
– Elkezdtem mozogni. Vagy intenzíven sportolok, vagy sehogyan. Pláne, hogy nem vagyok olyan formában, mint korábban, vagy mint ahogyan az emlékeimben él, hogy milyen teljesítményre voltam képes. Az agyam szerint többet bírnék, de a testem mást mond. (nevet). Elkezdtem újra futni, kijárok a Margitszigetre. Ez az a sport, ami a foci mellett nemcsak átmozgat, hanem a fejemet is megtisztítja attól a sok gondolattól, ami bennem van.

– Ha már sport, s egy kicsit a futballról is beszélünk: Dibusz és Lovrencsics is azt mondta nekem a napokban, hogy egyértelműen fejlődik bajnokság és ez rájuk, mint csapatra is jó hatással van. Hogyan látod te most a magyar bajnokságot úgy, hogy ugye, te is futballoztál?
– Komoly fejlődés van, tempó tekintetében például. Sokkal gyorsabb az NB1. Fizikai értelemben is látom a játékosokon a fejlődést, valamint egyre tudatosabbak a labdarúgók és professzionálisabbak a körülmények, hacsak a felkészülést vagy a játékosok teljesítményének mérését tekintjük. Nagyon jó, ha sok magyar tehetséget láthatunk a pályán kibontakozni, mert az külön öröm számunkra.

– Ha te választhatnád meg és a világon bármit közvetíthetnél, mi lenne az?
– Talán valamilyen női focimeccs lenne. Például egy női vb-döntő, a magyar válogatottal – az igazi csoda lenne. De bármilyen Eb-n vagy vb-n magyar női válogatott (döntős) meccsét közvetíteni, az óriási dolog lenne. Álom, de elérhető álom.

– Thomas Bach a NOB elnöke (a napokban) kijelentette, hogy megrendezik a 2021-es olimpiát. Hogyan látod a riporteri/műsorvezetői/szakmai részvételedet az olimpián?
– Már tervezzük is a munkát. A sportriporter is nagyon sokat készül az ötkarikás játékokra. Nem hetekkel előtte derül ki, hogy ki milyen feladatot kap. Én eszerint itthon leszek és az M4 Sport stúdiójából, műsorvezetőként veszek majd részt a munkában. Izgalmas lesz, mert ebben a helyzetben minden sportágba belekóstolhatok majd, ahogyan a pjongcsangi téli olimpán tettem. Összetett feladat lesz, hiszen párhuzamosan folyik majd 7-8 sportesemény. Nagy kihívás lesz és izgatottan várom.

Fotó: Nagy András/MTVA

– Nagyon keveset tudni a magánéletedről, ezért arra vonatkozóan sem találtam semmit, hogy milyen a kötődésed a Balatonhoz.
– Mint minden magyar, én is a Balatonhoz jártam már gyerekkoromban is, ezért nekem nagyon komoly érzelmi kapcsolatom van a tóval. Déli part-hívő vagyok. Gyerekkoromban is odajártunk, ezért jobban is ismerem, mint az északi partot. Gyerekkomban Balatonszárszón voltam református ifjúsági táborban, illetve Balatonszemesre jártunk gyakran a családommal. Minden évben eljutottam a Balatonhoz.

– Most is jártok a családdal?
– A lányommal is voltunk lenn tavaly, miatta is előnyösebb a déli part, mert sekélyebb a víz és számára biztonságosabb. Balatonföldváron mártózott meg először a tóban.

– Mit csinálsz a Balatonnál? Sportolsz is a tónál?
– Ha van rá lehetőségünk, vitorlázunk a barátainkkal. A Balaton közepén egy vitorláson lenni annyira különleges dolog, ami mással nem hasonlítható össze. Volt már olyan is, hogy kinn aludtunk a hajón, a kikötőben. A nyüzsgést is nagyon szeretem a tónál, de a Balaton csodáját, a tavat, mint természeti jelenséget, Balaton közepén lehet igazán megélni. Az a különleges csend, a víz, a napfény, óriási élmény.

– Mi az az öt szó, ami eszedbe jut, ha azt a szót hallod, hogy Balaton?
– Nekem a Balaton a riviéra. Ez épp öt szó. Írd le, kérlek! (nevet)