2018.07.23. 09:10
Szárazon és vízen is eveznek mindennel
A nyár sokunknak a felhőtlen pihenésről, a Balatonról szól. Vagy kellene, hogy szóljon. Aki mégis eljut a vízpartra, annak számos lehetősége van arra, hogy megtalálja a neki megfelelő elfoglaltságot és kikapcsolódjon.

A Balatonföldvári Vízisport és Vitorlás Egyesület minden évben rendez vizitáborokat az ott nyaraló gyerekek és felnőttek számára is. De nem csupán ettől érdemes rájuk figyelni: számos evezős versenyen – nem tévedés – szárazon és vízen szép eredményeket szereznek minden évben.

Az evezős sportok egyik központi helye a Balatonföldvári Vízisport és Vitorlás Egyesület telepe. Nanszák György az egyesület elnöke, és Fehér László edző fáradhatatlanul szerveznek, és ennek eredménye is van. Pedig hosszú úton jutottak el ide.

– 2003 májusában indítottuk el egyesületi tevékenységünket azzal a céllal, hogy vitorlázást és az evezést népszerűsítsük. – kezd bele a földvári történetbe Nanszák György, az egyesület elnöke. – A kezdetekben volt egy erőemelő szakosztályunk is – hisz akkoriban még nagy erős emberek kellettek a versenysportba – de aztán ahogy változtak a követelmények, úgy ez elvesztette a jelentőségét, így ez mára már megszűnt. Helyette viszont egy pályázaton nyertünk egy sárkányhajót, így most már az előbbiek mellett ilyen típusú hajóban is tudunk evezni. Mára egy közel 120 versenyzővel és hobbi sportolóval végezhetjük a munkánkat télen-nyáron.

Sokrétű tevékenység ez, de mindegyik valahogy kapcsolódik a vízhez. A helyieknek egész éven át tudnak programokat kínálni, de a szezonra leköltöző nyaralótulajdonosok és nyaralók is megtalálhatják a számításukat Balatonföldváron.

– Nálunk lehet sárkányhajózni – még ha ez a típus nem is kifejezetten egy balatoni hajó –, de van fix üléses tíz evezéses hajónk, kajakjaink és vitorlásaink is. Ha az időjárás nem teszi lehetővé, hogy vízre szálljunk, akkor épületünkben lehet gyakorolni ergométerekkel, ami egy speciális evezőgép. Ezen felül minden nyáron tartunk gyerektáborokat, ahol a helyi gyerekek nagyon kedvezményes áron vehetnek részt, de másoknak sem drága. Ezek alapvetően vitorlás táborok, ahol megtanítjuk a kisebbeknek, hogyan kell biztonságosan vezetni egy ilyen típusú hajót. Terveztünk kajak- és sárkányhajó táborokat is, de mivel azt alapvetően ingyen biztosítjuk a gyerekeknek, így nem láttuk értelmét. Ha itt vannak, használhatják azokat is.

Ennyi munkának és ilyen aktív vízi életnek előbb-utóbb látszódnia kell a sportban is. Ahogy Nanszák György fogalmaz, ebben sincsenek lemaradva, van mire büszkének lenniük.

– Minden év augusztusában mi rendezzük a fix üléses tíz evezősök országos bajnokságát, immáron tizenhatodik alkalommal. Kilenc korcsoportban rendezzük meg a versenyt amatőr és profi kategóriákban. Ez a verseny kicsit más mint az evezős sportok, amit mondjuk a televízióban látunk. Itt nincs olimpiai kvalifikáció, a versenyzők az eredményekért nem kapnak pontokat. Ennek ellenére nagyon sokan – közel félezren – érkeznek hozzánk minden évben, hogy összemérjék erejüket és tudásukat.

Az hogy a Balatonon evezünk az nem különleges, még a sporttól legtávolabb állók sem lepődnek meg ezen. Viszont hogy szárazföldön is lehet evezni, sőt akár sportot is űznek vele, az különlegesnek tekinthető.

– Valóban így van – mosolyodik el Nanszák György. – Egyesületünk évekkel ezelőtt vásárolt két ergometert, amik igazából evezőpadok, melyekkel jól lehet mérni a teljesítményt, az elvégzett munkát. Rossz időben szoktuk használni, de telente versenyeket is szerveznek, ahol tagjaink nagyon szép eredményeket érnek el évről-évre. Minden év februárjában rendeznek például versenyeket a Suliergo Program keretében, ahonnan többször hoztuk már el az első helyet.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva