Kisspista csütörtököt mond, szerdán
Helyszín Balatonföldvár, Bajor Gizi sétány 1
Időpont
E-mail cím jegy@kultkikoto.hu
Különleges előadással készül a Kultkikötő ezermestere, a majd' 30 év alatt összegyűlt színházi történeteiből készített összeállítást. Ez alkalommal semmi nem marad a színfalak mögött!

Csütörtök, szerdán.
Drága gyerekeim! Tartozom egy vallomással. Bűnbe estem vala. Rossz útra tértem. Fogadtam Nagy Viktor, színész barátommal. (Én, Kisspista, a Kellékes.) Ő azt állította, hogy nem tudok lecsábítani a Földvári Kultkikötőbe 100 nézőt. A kérdés az, hogy ki fog nyerni. Önök, velem. Vagy Viktor, maga magában. S hogy miért kéne lejönni augusztus tizenötödikén, szerdán? Mert már olykor olykor kotyogtam róla, de most akkor konkrétan előállok a farbával. Elmesélném Önöknek a Csütörtök című darabomat, szerdán. Hogy mitől lesz minden bizonnyal egyedi ez az este? Mert még sosem hallottam olyanról, hogy bárki is szerdán, csütörtököt mondott volna. De írhattam volna azt is, hogy csak mondom a magamét.

Össze válogattam sok éve firkált naplómból majd másfél órára való szavakat. És mondatokat. És csak mondom, mondom a magamét. Egyik színházi történetemet, a másik után. Nem tudom, mi a műfaja. Semmiképp nem nevezném monodrámának. Ha már, akkor inkább, mono-vígjátéknak. Mert én, bármit nevezhetek, bárminek. Hiszen nem színész, hanem csak egy kellékes vagyok. 29 éve, Kaposváron. 89-ben jöttem. Eddig néztem, láttam. S hogy most végtére győzni fogunk-e, az önökön, (vagy tegeződhetünk?) akkor titeken is múlik. S hogy miért nem félek már annyira? Mert több mint százan látták, s még egy záptojás sem landolt a fejemen. Na, hadd látom, ki lesz az első bátor? (Vele személyesen megiszok egy unikumot.) S hogy rövidre zárjam hívó szavaimat: Ajánlom magamat!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva