likeBalaton.hu | 2021.09.18. 10:00
467 km-futott 144 óra alatt a Balatonnál a 82 éves Bozó Pál
35. lett a balatonfüredi hatnapos futóversenyen Pali bácsi, akinek protézis van a térdében és éjjelente edz, hogy ne vegye el az időt a családjától.

Pali bácsi gyerekkora óta fut, de mindig amatőrként hódolt ennek a szenvedélynek. Később sem vált hivatásává, ugyanis a munkáját is mindig nagyon szerette, autószerelő volt.
Ahogy teltek az évek, a futáshoz hű maradt, a távokat viszont – ahelyett, hogy csökkentette volna – folyamatosan emelte – olvasható a Ne pánikolj, sportolj közösségi felületén.

Megannyi maraton után elkezdett ultrázni, maratonnál hosszabb távokat futni, köszönhetően kiváló fizikumának, számos versenyszámban tartotta a korosztályos világrekordot.

Protézis van a jobb térdében

Ugyan a jobb térdében protézis van, volt boka- és combnyaktörése, utóbbiból kifolyólag 13 csavar is segíti a mozgásban, ezek miatt mégsem hagyott fel hosszabb időkre a futással. Egy baleset miatt azonban kénytelen volt, és ezzel egy időben egy komoly betegség is megtámadta. Utána olvasott és nem tartotta kizártnak, hogy a mozgásmegvonás is hátráltatja a gyógyulásban.

Elkezdett hát újra futni és az állapota fokozatosan javult.

Három-négy hónap múlva már semmi baja nem volt, a sport szeretete ekkor kezdődött igazán az életében, mert ekkor már nem csupán a mozgásról szólt, hanem volt plusz tartalma és jelentősége is Pali bácsi életében.

Bozó Pál 35. lett a balatonfüredi hatnapos futóversenyen.
Bozó Pál 467 km-futott 144 óra alatt.
Bozó Pál 82 éves….

Posted by Ne pánikolj, sportolj on Saturday, September 11, 2021

Éjjel edz

Az utóbbi évtizedekben többszáz kilométeres futások teszik teljessé az életét, korábban gyakran ment úgy futni, hogy közben párja, Erzsébet kerékpárral kísérte. De máskor is figyelt arra, hogy a családjától ne vegye el az időt a sportolással, ezért éjjel tartja meg a futóedzéseit.

Napközben szeretteivel van, kertészkedik, olvas, éli a nyugdíjasok életét, éjjel fut, hétvégén meg több száz kilométeres versenyeket teljesít.

Mint most Balatonfüreden, ahol a tizedik Emu 6 napos versenyen 467 kilométert futott, ezzel a korosztályát megnyerte, de összetettben is 35. lett. Szívből gratulálunk Pali bácsinak az újabb sikerhez – és még jó sok örömteli, önfeledt futóélményt kívánunk neki!

Nyitókép: pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva