likebalaton.hu | 2020.04.28. 10:00
Az első online Jókai-bableves főzőverseny sikere - receptekkel
2020. április 25-én, szombaton lezajlott Balatonfüred évente megrendezett tradicionális bablevesfőző versenye, ezúttal azonban a virtuális térben. Több mint 10 család vállalta, hogy otthon főz, folyamatosan dokumentál, és feltölti a képeket az internetre.

Az első virtuális verseny megható pillanatokban is bővelkedett, hiszen némely családok nem főzhettek együtt, egy légtérben. De az interneten összekapcsolódva, online összebeszélve mégis közösen készítették el versenyművüket. A verseny egyik szervezője, Gellért Gábor így nyilatkozott:

— Amikor az idei távmegmérettetés zsűrijét felkértük, először nagy csönd telepedett a tájra, majd megérkeztek az első kérdések. Nem fogjuk megkóstolni? Sajnos ez most nem megoldható. Illatolni? Az sem lehetséges. Végül mindenki elvállalta nevetve, hiszen ilyen csodát még nem értek meg. A főzők hamar megértették, hogy itt egy fontos kulturális játékról, az összetartozásunkról van szó, és megérkeztek a regisztrációk. Így érkeztünk el a szombati versenyhez.

A győztes: Jókai 3 Rózája

—Több okból is abban reménykedünk, hogy jövőre már a Koloska-völgyben főzhetünk újra. Egyrészt a résztvevők sokat harcoltak az internet kihívásaival. Másrészt a zsűri csak nyelt nagyokat, kóstolni pedig nem lehetett. Ennek ellenére remek verseny kerekedett. Amikor a zsűri megkapta a pályamunkákat, vége szakadt a viccelődésnek. Varju Vili előkereste gasztrotörténeti jegyzeteit, Elek Balázs összerántotta a Sparhelt stábját, legyen ez egy közös döntés. Vinkó József pedig online konferenciára hívta a Magyar Konyha legjobb ítészeit. Legyen szakmailag megalapozott a döntés. Meg kell hát köszönnünk a zsűri munkáját.

Elek Balázs, a Sparhelt séfje azt mondta, hogy nagyon tetszettek neki a frappáns receptek, a remek történetek. Az ízek, illatok azonban nagyon hiányoztak. Mégis úgy gondolja, hogy a Sparheltesek jó döntést hoztak.

Varju Viktor séf úgy nyilatkozott:
— Ennyi ízletes mail-t rég látott a szerver. Minden csapat munkáját átlengi a humor, ami ingyen van, főzésnél igen ajánlott, és mindig jót tesz az ételnek! Gratulálok a csapatoknak!

Vinkó József, a Magyar Konyha gasztrokulturális magazin főszerkesztője pedig kijelentette:
— „Habet saporem, odorem et colorem.” Vagyis van íze, illata és színe. Az öreg szegedi halász mondja ezt a halléről Mikszáthnál és Jókainál. Most az első kettőről le kellett mondanunk, csak a kép, a recept és a fantáziánk alapján következtethettünk az étel jóságára. Büszke vagyok a csapatokra. Nemcsak főztek, olvastak is, és remekül írtak.

A nyertes bableves

A zsűri úgy döntött, hogy valamennyi résztvevő megérdemel egy üveg finom bort, amelyet az Arácsért Alapítvány ajánlott fel. A nedű az idei borversenyen ezüstérmes lett, jól fog esni a bableves előtt, után és közben. De azért a komoly eredményhirdetés sem maradt el. A harmadik helyen a Babbanda csapata végzett. A zsűritagok kiemelték a jól érezhető tapasztalatot, amely a főzést övezi.

A második helyen a Babok királynői végeztek. A zsűri szerint a recept mögött látható a rengeteg utánajárás. Hiteles munka. Varju Viktor elmondta, hogy a legszellemesebb recept leírásnak tartja, és amit mindenkitől hiányolt, a tárkonyecetet, amely szíve-lelke az ételnek. Vinkó József azt is hozzátette, hogy ezt még Jókai is megenné, hiszen Laborfalvi Róza titkos receptjéről van szó.

A Babok Királynői álma – Hogyan is készült a mai Jókai bableves?

Nekem egy furcsa álom segített! Álmomban Füredről Pestre utaztam és a kupéban ismerős arcok és régi beszéd hallatszottak. Jókai Mór, felesége, Róza asszony és Écsy fürdőigazgató utaztak. Beszélgettek a múltról, politikáról, színházról, és a szíves vendéglátásról.
– Minden volt vendég csak elismeréssel beszélt Jókai kedvenc leveséről és annak titkáról.- mondta Écsy igazgató.
– Nincs benne semmi titok-szólott Róza asszony. Fontos, hogy a Sturczék kolbászából, sonkájából és malackörömből főzzem. Lassú tűzön puhuljanak a vasfazékban. Jófajta zöldség, répa, hagyma ízesítse tovább. No és a Tinka tejesasszony finom sűrű tejföle tegye rá a koronát. (Aki felvilágosított arról, hogy nem mindegy, hogy hol legelnek a tehenek, mert a fűszernövények átjutnak a tejbe is: a rozmaring, a majoránna, a borsikafű.) És akkor még nem beszéltem a lisztes tenyéren morzsolt csipetkéről, ami belekerül. Na, meg ha valaki kedveli megcsípve tárkonyos ecettel a levest.
A hallgató, figyelő férfiak nagyokat nyeltek…
– Jókai megjegyezte: egy jófajta malackörmös bableves mellé dukálna a jó sör is! Nem röstellnék elmenni a Mayerffy sörgyároshoz sem érte…
E mondatnál sajnos felébredtem. Vége lett az álomnak, de megfogadtam, hogy kipróbálom én is az elmondottakat.


A szoros verseny első helyezettje pedig a Jókai 3 Rózája csapat lett gazdag levesükkel, amelynek dicsérték irodalmi összecsengését is. Vinkó József szerint:
— Szép alapanyagok, méretes paszuly és malackörme, az eredetihez legközelebb álló recept, jó a textúrája, érezhetően ízletes, nem agyonfőzött, nem mesterkélt leves. Az embernek kedve támad megkóstolni.
A győztes jutalma: 1 éves Magyar Konyha Magazin előfizetés, Jókai ajándékcsomag, valamint a csapatnak nem kell a jövő évi versenyen regisztrációs díjat fizetnie.

A legjobb csapatnevet is jutalmazták, nyertese pedig a “Bab-Icu-spájz a korona idején avagy Babranténok” csapat lett. Nyereményük Jókai ajándékcsomag, és a jövő évi versenyen való részvétel regisztrációs díj nélkül.

És akkor lássuk a győztes Jókai Három Rózája recept irodalmi átiratát:

Görög olvasó angyalbakanccsal – Pál úr bablevese
(ahogy a Kolozsváron született Mária Irén nénitől hallotta)Pál úr Baradlay Richárd huszárkapitány inasa, majd tisztiszolgája volt, aki egyszer ezt az étket készítette el urának…
Egy font lóbabot előző estén áztasd be forrásvízbe, hagyd állni reggelig. Reggel aztán vesd fazékba szopós malac körmét egy füstölt csontos disznósonka darabbal és egy szál felhasogatott kolbásszal együtt, vesd hozzá a lóbabot, egy egész vereshagymát, 6 cikk fokhagymát, 3 babérlevelet, legalább tucat szem borsot, ereszd fel vízzel és hagyd főni. Közben habszedő kanállal le-lehabozni szükséges. Ha a köröm meg a sonka a babbal megpuhulni látszik, tegyél hozzá megtisztítva 3 középnagyságú répát, 2 petrezselyemgyökeret vagdalva, hagyd főni tovább legalább félórát, de vigyázva, hogy szét ne menjen. Azután apríts fel fél vereshagymát, diónyi zsíron pirítsad meg és egy kanál liszttel gyenge piros rántást készíts, vess bele púpos kávéskanál pirospaprika őrleményt. Ezt a paprikás rántást szűrd át sűrű szitán és úgy öntsd a leves közé. Fél tojásnyi zsírba egy egész tojással 2 kanál lisztből felvert galuskát készíts és rakd bele a forró levesbe, hagyd főni tovább 6 percig.
Feladáskor a fazékból a levesestányérba tegyél körmöt, sonkát, babot és zöldségnek gazdagságát, adj hozzá aprított lila hagymát, kanál tejfelt, petrezselyemnek zöldjét.
Jó étvágyat!

Az Arácsi Vírusirtók csapata

A legviccesebb recept pedig az Arácsi Vírusirtók tollából született meg:

Paszuly leves ragály idején

Ha jó urad paszulyt kíván, ne várasd sokáig, kezdj hozzá, de izibe! Minden előtt ragály ellen pályinkával fertőtlenítsd kezeidet, de még inkább beleidet! Keríts egy szép termetes kondért, mely alá orgonából – annak is csak egyenes ágaiból – rakjál csinos máglyát, s a kondérba vaddisznónak jó zsírjára apríts veres hagymát, ne sajnáld belőle. Izzaszd meg, majd könnyíts rajta, vess közibe vagdalt répát és petrezselymet, no meg zellert. Mindeközben ragály ellen pályinkával fertőtlenítsd kezeidet, de még inkább beleidet! A kondérba ne késlekedj belerakni az áztatott paszulyt, mangalica füstölt csülkét, kalbászt se sajnálj ki belőle, mert nagyobb csapás nem érheti a háziasszonyt annál, ha Jókairól nevezett levesében kevés a kalbász! Mindeközben ragály ellen pályinkával fertőtlenítsd kezeidet, de még inkább beleidet! Ízlelj, majd sózz, ha kéri; a lestyánt, a babért, no meg a fokhagymát is vesd a lébe, s hagyd bugyogni jó sokat! Zsírral rántást készíts, töméntelen pirospaprikával, s add a léhez. Fertályóra múlva csipetkét dobj a kondérba, s izibe tálalható a jóízű paszuly lé, tetejét tejfellel ijesztegetve. Mindez után ragály ellen pályinkával fertőtlenítsd kezeidet, de még inkább beleidet!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva