Gulyás J. Attila / magyarnemzet.hu | 2021.01.10. 20:00
Balatonfüred turizmusa dacol a Covid-járvánnyal
Helyreigazítás: A 2021. január 10. napján megjelent „Balatonfüred turizmusa dacol a Covid-járvánnyal” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy a görög falu nevű szezonális bulihely megszűnt. A való tény ezzel szemben az, hogy a görög falu területén található vendéglátó- és szórakozóhelyek nem szűntek meg, azok szezonálisan működnek.

Példátlan volt tavaly a város turisztikai szolgáltatóinak összefogása, többségük már a járvány első hulláma alatt alkalmazkodott a nehéz helyzethez – hangsúlyozta évértékelőjében Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke.

 

A füredi önkormányzat parkot létesítene a város szégyenfoltjaként emlegetett görög falu helyén, a kemping mellett pedig már április közepén megnyitják az új vitorláskikötőt és a víziturisztikai megállópontot – ilyen tervekről is szó esett a napokban a Balaton északi partjának leglátogatottabb városában, ahol nem késlekedett az évértékeléssel a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke. Böröcz István kijelentette: Magyarországon, legnagyobb tavunk üdülőrégiójában még mindig Füred az egyik legkedveltebb nyaralóhely.

Tavaly októberben még a Balatonnál is remekül el lehetett tölteni az időt
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

 

Igazolják ezt a számok: a nyári hónapokban a város szálláshelyei 784 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ebből a külföldiek átlagosan 4,3, a hazaiak 2,5 napot töltöttek el a városban. Az országhatáron túlról érkezettek összetétele nem változott, a top 5-be Németország, Ausztria, Csehország, Lengyelország és Szlovákia került.
– Példátlan összefogást tapasztaltunk a helyi turisztikai szolgáltatók részéről, sokan már a járvány első hulláma idején képesek voltak alkalmazkodni a szokatlanul nehéz helyzethez. Az éttermek előre hozták a felújításokat, új szolgáltatásokba, elsősorban ételkiszállításba kezdtek, és bővítették a kínálatukat – jelezte a szakember.

Mint mondta, az előző év bebizonyította, hogy fontos a belföldi turizmus erősítése, és a kora őszi kirándulóidőben az is kiderült, hogy nem szabad hátat fordítani az egész éves Balaton-koncepciónak sem. Úgy tapasztalták:

többen keresték a minőségi szolgáltatásokat, valamint a vízi sportokat és a túrázási lehetőségeket a tónál.

A Horváth-ház melletti utca is fényekbe öltözött, de 2020-ban elmaradtak az ünnepi rendezvények a városban
Fotó: VEOL.HU/Balogh Ákos

Böröcz István a helyi Tourinform-iroda munkájáról úgy fogalmazott: nem volt kérdés, hogy az ott dolgozók érdemeljék ki a színvonalas városmarketinget elismerő gyémántdíjat. Azt is ismertette, hogy ebben az évben is igyekeznek igazodni a vendégforgalom egyes szegmenseit fenyegető körülményekhez. Az önkormányzat pedig a gazdasági nehézségek közepette sem mond le a minőségi turizmus feltételeinek gazdagításáról.
Ennek mentén a városkép formálását akadályozó, épített környezeti objektumok – például a vigalmi negyedként elhíresült görög falu – funkcióját újragondolják.

Nyaranta zsúfoltak a sétányok, de a bővítésekkel enyhülne a nyomás a frekventált szakaszokon
Fotó: Bach Máté


– Építészetileg vállalhatatlan a görög falu, egyáltalán nem illik a városképbe, funkciója tulajdonképpen egy megszűnt szezonális bulihely, ami nem érdeke Balatonfürednek.

Elkötelezett vagyok amellett, hogy felszámoljuk a jelenlegi, társasházként működő épületegyüttest, a bontáshoz a 41 százalékot tulajdonló önkormányzatnak megvan a jogalapja – ezt Bóka István, Füred polgármestere jelezte a helyi hírportálnak.
Mint mondta, a megvásárlás és bontás után olyan funkciót kell találni ennek a területnek, ami fedezi a költségeket és hosszú távon biztosítja a működést.
– Egy nagy zöldterületet, parkot szeretnénk kialakítani, szigorúan ellenőrzött lakófunkcióval.

Sokakat vonzanak a vitorláskikötők
Fotó: Magyar Nemzet

A Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ) és a Magyar Kajak-kenu Szövetség is nyomot hagyna az északi üdülőváros turizmusán, ugyanis a tervek szerint április közepén átadják a két országos sportszövetség és a helyi önkormányzat közös, nagyszabású beruházását: a füredi kemping mellett kialakított, 150 hajóhelyes vitorláskikötőt és víziturisztikai megállópontot.

– Télen is folyik az építkezés: amíg lehet, iszap- és mederkotrást végeznek a munkagépek. Emellett hátravan még a közbeszerzési kiírás a parti infrastruktúra egyes részeinek megépítésére – tudtuk meg Holczhauser Andrástól, a MVSZ főtitkárától.

Úgy fogalmazott: 2013-ban célul tűzte ki, hogy létesüljön egy, a szövetség kontrollja mellett működő kikötő, amely megfelel a nagy nemzetközi versenyek, edzőtáborok követelményeinek, és hozzájárul a vitorlásturizmus megismertetéséhez, fejlesztéséhez.

– Balatonfüreden kívül aligha találtunk volna alkalmasabb területet ezekre a feladatokra – tette hozzá Kollár Lajos professzor. A Magyar Vitorlásszövetség korábbi elnöke szerint a sportág iránt töretlen az érdeklődés hazánkban, és a vitorlás-élményturizmus is jól prosperál.

Értékelik az állami kapaszkodót
Jelentős segítség a turizmus-vendéglátásnak a kormányzati támogatás – közölte az MTI-vel a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke.
Hoffmann Henrik megemlítette a szálláshelyeken novemberben lemondott foglalások után járó állami támogatást, amely a bevételkiesések nyolcvan százalékát pótolta a december 10-ig tartó időszakban. Nagy segítségként értékeli a piac, hogy január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük – idézte fel, hozzáéve, hogy a februárig meghosszabbított és a szállodákra, az utazásszervezőkre kiterjesztett ötvenszázalékos bértámogatás, továbbá a kiszállított ételek ötszázalékos áfája és a hitelmoratórium is számottevő támaszt jelentenek a cégeknek.

Forrás: magyarnemzet.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva