Szücs Ildikó | 2020.09.27. 08:00
Füreden visszacsöppenhetünk a reformkor romantikájába
Idén 15. alkalommal öltözött reformkori hangulatba Balatonfüred, és ez még különlegesebbé varázsolja a várost, amelyet a reformkorban az ország "nyári fővárosának" hívtak. Abroncsos szoknyába öltözött hölgyek és paszományos öltönyökben pompázó úriemberek sétálgatnak az utcán, és a látvány valahogy azonnal mosolyt csal az arcokra és a szívekbe.

Balatonfüreden három napra megelevenedett a múltnak egy olyan időszaka, amikor nagy eszmék és örök érvényű költemények születtek, és amelynek értékeit a reformkori városrész a mai napig őrzi. A Romantikus Reformkor elnevezésű rendezvény számos programot ígért ebben az évben is, és még az utolsó napra is érdemes ellátogatni ide, hogy magunkba szívjunk egy kicsit a korabeli hangulatból.

A sétány melletti Kisfaludy Színpadon minden nap koncerteket és táncos műsorokat nézhetünk a friss levegőn, amelyek ugyanolyan szórakozást nyújtanak kicsiknek és nagyoknak. A kirakodóvásár némely portékája szintén felidézi a kor motívumait, mint például a zsinórból készült paszományok, karkötők, rojtok és bojtok árudája.

Szalonna és Bandája koncert a Kisfaludy Színpadon
Fotó: Szücs Ildikó

Minden nap tehetünk egy Reformkori Villasétát a Vaszary villától indulva, ahol az idegenvezető korabeli öltözékben mutatja be a kor hírességeinek egykori nyaralójátt, izgalmas anekdotákat osztva meg a hallgatósággal például Jókai életéből.

Szombaton a Szent István téren valóban egy csöppnyi varázslatban volt része annak, aki ellátogatott Sasvári Sándor és lánya, Sasvári Léna előadására. Először a hangjával szíveket bizsergető legenda énekelt a közönségnek, és a szemünk láttára elevenedett meg Zrínyi Miklós, majd Bercsényi Miklós alakja, akiknek a korabeli lovaglóruhában éneklő sármőr pillanatok alatt a bőrébe bújt egy-egy dal erejéig. Utána felcsendült lánya kristálytiszta hangja is, és rövid időn belül mindenkit rabul ejtett mindkét művész előadása. A duettre már nehéz szavakat találni, és szemtanúi lehettünk egy igazi romantikus úriember gesztusnak, ugyanis a művészúr kezet csókolt a nézőtér hölgyeinek és kezet fogott a néző urakkal is.

A rövid, de annál csodásabb műsor után kezdődött a romantika korának megfelelő öltözetű hölgyek és urak felvonulása, akik a térről indulva zeneszóval kísérve sétáltak le egészen a sétányig. Nehéz megmagyarázni miért önt melegséget az ember szívébe a színes ruhák látványa, egy igazi színészóriás koncertje és néhány lovaskocsi, mégis ez történt. Az arcokon végignézve lehetett látni, hogy ezzel bizony mindenki így volt, férfiak és nők, gyermekek és kutyusok lelkesen kísérték a menetet, fotózva a vidám kavalkádot, és bizony mindenki mosolygós, barátságos hangulatban volt.

Valódi gyöngyszem ez a rendezvény Füred amúgy is gazdag kulturális életében, ahol egy röpke időutazás során átélhetünk egy csipetnyit a múlt század patinás romantikájából.
A hangulatért nézd meg galériánkat:

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva