veol.hu/Sövényházi János | 2021.03.09. 12:00
Jótékonysági koncert, új lemez - a Füred Dixieland Band nem tétlenkedik
A karanténidőszak nehézségeiről, az új dalok születéséről és a nyitás utáni terveikről is beszélt Dervalics Róbert zenekarvezető.

– A 2020-as évet egyből zárással nyitottuk. A március 29-re tervezett évadnyitó koncertünk (melynek Oláh Gergő és Ferenczi György lett volna a sztárvendége) előtt két héttel lezárták az országot – ekkor tapasztalhattuk meg először, milyen következményekkel jár számunkra a járvány – idézi fel az elmúlt év történéseit a zenekarvezető. – Aztán az első hullám után, a május végi nyitástól november elejéig szerencsére volt öt olyan hónapunk, amely kimondottan jól alakult.

Részt vettünk számos kisebb-nagyobb rendezvényen, júliusban zenélhettünk a balatonfüredi gospelfesztiválon, majd szeptemberben felléptünk szintén Balatonfüreden a reformkori napokon, októberben pedig felkértek minket egy raktárkoncertre, amit örömmel elfogadtunk, hiszen óriási segítséget jelentett a zenekar minden tagjának.

Raktárkoncert
Fotó: Facebook/Füred Dixieland Band

Majdnem teljesült egy régi álmunk is: meghívást kaptunk Ausztráliába, Canberrába és Brisbane-be a konzul asszonytól, de aztán jött a második hullám, mi pedig, ahogy mondani szokták, csomagoltunk és itthon maradtunk.

November 1-jével a Füred Dixieland Band kénytelen volt ismét lehúzni a rolót, és a fellépések, koncertek, tehát mindenféle jövedelemforrás híján a zenekar tagjai próbáltak más lehetőségek után nézni.

– Miután 26 évig zenéltem a légierő zenekarában, az is felmerült bennem, hogy megint magamra öltöm az egyenruhát, a rendőrségtől már kaptam is pozitív visszajelzést – mondja Dervalics Róbert. – A tagjaink közül a pedagógusok online tanítanak, akiknek pedig erre nincs lehetőségük, azok az építőiparban helyezkedtek el – remélhetőleg csak átmenetileg. Időközben a gitárosunk kétszer is elkapta a vírust, ő szerencsére csak enyhébb tüneteket produkált, a harsonásunkat azonban komolyan megviselte a betegség.

Fotó: Facebook/Füred Dixieland Band

A kérdésre, hogy volt-e bármilyen pozitív hozadéka az elmúlt négy hónapnak, a zenekarvezető így felel:

– Az elmúlt 15 év lemaradását be tudtam pótolni egy kicsit, ugyanis megszületett egy nagylemezre való anyag, tíz dal, melyek a dixieland műfajában íródtak, és egészen egyedülálló módon magyar nyelvűek.

Kilenc dalnak magam vagyok a zeneszerzője és szövegírója, a tizediknek, egy gospelnek csak a szövegét írtam, a zenéjét a zongoristánk, Potesz Tamás szerezte, aki a dalok hangszerelésében is segített. Ügyeltünk arra, hogy az autentikus dixieland hangzás mellé becsempésszünk ezekbe a dalokba egyéb stíluselemeket is, így van bennük groove, szving, ska, sőt még egy kis rap is. Arról már talán a címek (Mister New Orleans, Romkocsma, Brazília, Lola, Titkos sárga villamos, Cseles charleston) is árulkodnak, hogy a mély, filozofikus gondolatokat és a szívhez szóló érzelmeket meghagytuk a pop- és a rockszakmának, mi inkább egy kis vidámsággal, dallamos, énekelhető refrénekkel szeretnénk megajándékozni a közönséget.

Fotó: Facebook/Füred Dixieland Band

Az egyik dalhoz exkluzív videóklip is készül majd, amely a ’30-as éveket fogja megidézni táncosokkal, régi autókkal. Egyelőre a korlátozások miatt sem a lemez, sem a klip elkészítéséhez nem tudtak hozzáfogni.

A terveket illetően Dervalics Róbert örömmel újságolja, hogy nagyon sok felkérésük van már nyárra, és az új lemezt bemutató koncerten kívül további két, Balatonfüredet és Veszprémet érintő nagyszabású fellépésre is készülnek.

Június közepén kerülhet sor arra a jótékonysági koncertre, amelyet Balatonfüred várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából adnak. Ezen egy világhírű sztárzenésszel, illetve hazánk egyik legjobb énekesével közösen lépnek fel, a bevételt pedig erdélyi gyermekek megsegítésére fordítják majd. Szintén a tervek között szerepel egy nagyszabású gálakoncert az ősz folyamán Veszprémben. Ennek apropója, hogy 2021-ben van Louis Armstrong születésének 120. és halálának 50. évfordulója. Itt is lesznek sztárvendégek, a repertoár pedig kibővül olyan kevésbé ismert, de a zenekar tagjai által nagyon kedvelt Louis Armstrong-nótákkal, mint a Blues My Naughty Sweetie Gives To Me, az I Will Wait For You vagy a The Bare Necessities.

Fotó: Facebook/Füred Dixieland Band

– Persze ahhoz, hogy ezek a tervek megvalósuljanak, az kell, hogy újraindulhasson az élet, ennek pedig elengedhetetlen feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást – mondja Dervalics Róbert. – Én tavaly november 1-jéig 200 százalékon pörögtem, aztán két nap alatt a nullára estem vissza.

A mi szakmánkban nem mondhatod, hogy rendben, akkor én most leteszem a lantot, pihenek egy kicsit, mert már eleget zenéltem.

Nálunk nincs ilyen, mert hiányzik a közönség, a kollégák, az együtt muzsikálás öröme, a siker, a visszajelzések, amit az online jelenlét soha nem fog pótolni, hiszen az nem közvetít érzelmeket, ott nem lehet eljátszani például egy jó szólót, mert az nem szívből jön. Nagyon nehezen éltem meg az elmúlt négy hónapot, a dalszerzés sem ment egyszerűen, mert nem volt inspiráció, mégis próbáltam ezt az időszakot humorral átvészelni, miközben szinte naponta jöttek a hírek zenészkollégák elvesztéséről. Sokat segített a hitem, a családom, a barátaim és zenésztársaim szeretete is, és most már bízom benne, hogy hamarosan eljön az idő, amikor újra megszólalhat a dixieland a színpadon.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva