veol.hu / Sövényházi János | 2021.05.30. 06:00
Király Viktorral és Roby Lakatossal jótékonykodik szezonnyitó koncertjén a Füred Dixieland Band
Több apropója is van a június 18-ai balatonfüredi koncertnek, mondta el Dervalics Róbert zenekarvezető.

A Balaton-part idei első, szezonnyitó nagyrendezvénye lesz a Füred Dixieland Band jótékonysági gálakoncertje, melyen olyan sztárvendégek lépnek majd fel, mint Roby Lakatos, a világhírű hegedűművész, illetve a fiatalabb generáció nagy kedvence, Király Viktor popénekes.

A zenekarnak megalakulása óta fontos a jótékonykodás, elsősorban a beteg vagy nehéz sorsú gyermekek támogatása. Eddig minden szezonnyitó koncertjük bevételét karitatív célra ajánlották fel, idén sem ez lesz másként, most azonban kitekintettek a határon túlra.

A csíkszeredai Csibész Alapítvány elnöke, Gergely István esperes (Tiszti) 1987 óta foglalkozik hányatott sorsú gyermekek felkarolásával, életük, sorsuk egyengetésével.

Az egykor az ENSZ-ben, New Yorkban dolgozó kuratóriumi elnök, Kammerer Ágnes, illetve az egyik legnagyobb informatikai világcég közép-kelet-európai igazgatója, Bacsó Tibor támogatását is élvező alapítvány otthonaiban élő gyermekekből alakult az Árvácska együttes, melynek tagjai több művészeti ágban is jeleskednek.

Idén az ő támogatásukra ajánlotta fel a Füred Dixieland Band a gálakoncert bevételét, és mint Dervalics Róberttől megtudtuk, már meg is kapták az igényeket: hangszerek, kották, fellépőruhák szerepelnek a listán, s talán még egy-egy fellépésük útiköltségeihez is hozzá tudnak járulni. Reményeik szerint a koncertre Gergely István esperes is eljön Csíkszeredából, és magával hozza az Árvácska néhány tagját, akik saját produkcióval lépnek fel. Viszonzásul, ha a járványhelyzet is megengedi, ősszel a Füred Dixieland Band ad koncertet Csíkszeredában.

További apropója a mostani – egyébként Milyen szép a világ című – koncertnek, hogy Balatonfüred idén ünnepli várossá nyilvánításának 50. évfordulóját, s az ebből az alkalomból rendezett jubileumi koncertsorozat a Füred Dixieland Band fellépésével veszi kezdetét. – S azt se feledjük – teszi hozzá Dervalics Róbert -, hogy 120 éve született és 50 éve hunyt el Louis Armstrong, akinek számos népszerű és kevésbé ismert dalát is repertoáron tartja a zenekar.

A zenekarvezetőtől azt is megtudtuk, hogy már gőzerővel próbálnak, hiszen hat hónap karantén után május 2-án találkozhattak először az együttes tagjai, a koncert pedig május 10-én kapott zöld utat, így alig több mint egy hónapjuk maradt a felkészülésre.

Ami a sztárvendégeket illeti, óriási megtiszteltetés, ugyanakkor hatalmas kihívás ekkora nevekkel fellépni – mondja Dervalics Róbert.

Sok újdonság is hallható lesz a koncerten, Zabos Regina énekesnő például egy soul számmal készül Fotó: Facebook

Roby Lakatossal a tavaly novemberi közös raktárkoncerten állapodtak meg a júniusi fellépésről, bár a hegedűművész sűrű programjába nem volt egyszerű beilleszteni a balatonfüredi időpontot. A koncert első felének ő lesz az abszolút sztárja, az úgynevezett gypsy swing műfajának népszerű darabjait hallhatja majd a közönség némiképp áthangszerelve, és érdekesnek ígérkezik a közkedvelt Louis Armstrong-nóta is, amelyet Dervalics Róbert fog énekelni, és ezúttal Roby Lakatos játszik majd benne hegedűszólót.

– Eddig a szakma „nagy öregjei” léptek fel vendégként a jótékonysági koncertjeinken, idén viszont úgy gondoltuk, meghívunk egy fiatal énekest, aki kötődik Amerikához, ahogy mi is kötődünk a szvinghez és a dixielandhez, ehhez az ízig-vérig amerikai zenéhez. Így esett a választásunk Király Viktorra, aki örömmel elfogadta a meghívást – folytatja Dervalics Róbert.

A kiváló popénekes ezúttal ismert jazz- és gospelsztenderdeket, illetve egy Louis Armstrong-dalt fog előadni a zenekarral, de három legnépszerűbb slágerét is elénekli majd, igaz, picit áthangszerelve.

– Tulajdonképpen egy zenés időutazás résztvevője lesz a közönség, hiszen száz év dalait fogjuk játszani a dixielandtől a gypsy swingen és a soulon át egészen a modern, 21. századi popslágerekig, így mindenki talál majd magának kedvére valót – zárta a beszélgetést Dervalics Róbert.

A koncertre a Balaton Szabadidő- és Konferencia-központ szabadtéri színpadán kerül sor, s a közönség számára csak védettségi igazolvánnyal lesz megtekinthető.

Forrás: veol.hu

Nyitókép:facebook

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva