likeBalaton.hu | 2021.07.31. 11:00
Ma este lesz a 196. balatonfüredi Anna-bál
Ma rendezik meg a balatonfüredi Anna Grand Hotel kertjében a 196. Anna-bált. Az idei rendezvényre ötszáz vendéget várnak a szervezők, köztük minden eddiginél több fiatalt, hiszen az idén 18 éves balatonfüredi lányok mellett azokat is meghívták, akik tavaly, az elmaradt bál idején töltötték be a 18 éves kort.

A bált a kilencedik alkalommal megtartott Anna Fesztivál programjai előzik meg. Ennek részeként a hét elején cigányprímásoknak rendezett versenyt Balatonfüred városa és a Hagyományok Háza, melyet Horváth László nyert.

Idén is lesz szívhalászat, utcabál, operagála és operafilm vetítés a Gyógy téren, a bál estéjén pedig az Anna-báli szépek mezőhegyesi, szilvásváradi és bábolnai ménesgazdaságok által biztosított lovasfogatain lehet sétakocsikázni a városban.

A bál előtt a Vaszary Villa kertjében gyülekeznek a vendégek, ott akasztják a hölgyek nyakába a sorszámozott herendi porcelánszíveket, majd zenés menet indul az Anna Grand Hotelba.

A nyitótáncot, egy palotást hagyományosan a Magyar Állami Operaház balettművészei táncolják, de idén először az elsőbálozóknak is külön tánca lesz.

Az est folyamán a báli közönség szavazza meg a tizenöt legszebb lányt. Közülük a szakmai zsűri választja ki bál szépét és két udvarhölgyét, akik másnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkoznak, majd sétakocsikáznak a városban.

Idén a piros-fehér-zöld színű báli porcelánszív az erőt, a hűséget és a reményt szimbolizálja, valamint a bál szépeinek herendi serlegei is megújultak. A legszebbnek választott hölgy egy modern, pasztell színű Viktória-mintára épülő vázát, az első udvarhölgy Rothschild, a második udvarhölgy pedig Apponyi mintás serleget kap.

A vacsorát a vendégeknek 3300 darabos, mintegy kilencven millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített porcelánétkészletben tálalják.

A bál fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter, a díszvendég Veszprém városa lesz.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Feljegyzés egy régi Anna-bálról
Forrás: Arcanum/Az Újság, 1910.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

Így nézett ki az Anna-bál megihletője, Szentgyörgyi Horváth Krisztina (Fotó: Merklin Tímea/Vaol)

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva