2019.09.23. 12:00
Megkoronázták a reformkori fesztivált Balatonfüreden
Ragyogjanak, világítsanak a magyar és keresztény értékek, mutassanak nekünk irányt ahhoz, hogy boldogan, biztonságban élhessünk, hogy szerethessük a Jóistent, Magyarországot, a történelmet, és a hagyományt, így fogalmazott Mihályi Jeromos, tihanyi perjel a Szent Korona, és a koronázási jelvények bemutatója megnyitóján, a Vaszary Villa kertjében, vasárnap, amit a 14. reformkori hétvége megkoronázásának neveztek a szervezők.

Első virágkorát élte Balatonfüred a reformkorban, 1825-től 1848-ig, aminek értékeit őrzik, évente megidézik, amit szeptember 20-22 között a balatonfüredi Turisztikai Egyesület, a Reformkori Hagyományőrzők Társasága (RHT), a Füredkult, és az önkormányzat szervezett meg.

A szombati Széchenyi emlékünnepségen, a Tagore sétánynál levő Széchenyi-szobornál Hammerstein Judit, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója kiemelte, a nemzeti könyvtár és Balatonfüred története szorosan kapcsolódik a magyar reformkorhoz, a Széchényi, és a Széchenyi család nemzeti szinten meghatározó fejlesztő, és gondolkodó tevékenységéhez. Már gróf Széchényi Ferenc számára is Füred volt az egyik legkedveltebb pihenőhely, aki nyaralót is építtetett itt, és Füred már akkor az irodalmárok találkozási helye volt. Fia, Széchenyi István apja példáját követte.

Az emlékünnepségen, a Tagore sétánynál levő Széchenyi-szobornál Hammerstein Judit, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója mondott köszöntőt

A Széchényiek elszántsága a magyar művelődést, ipart és vidékfejlesztést indították el, Füred lett a magyar hajózás és turizmus egyik motorja, az ország egyik emblematikus helye. -Széchényi Ferenc és Széchenyi István örömmel fogadná, hogy Füreden emlékeznek meg róluk, mondta a szónok. A köszöntő után adták át a Széchenyi István vitorlás emlékverseny kupáját, amit Oroszlán Péter, a Principessa kormányosa vett át, Böröcz Istvántól, a helyi yacht club-, és a turisztikai egyesület elnökétől, aki a vitorlásokat, Latinovits nyomán, a tó kitüntetéseinek nevezett.

Végül a jelenlévők, így Bóka István polgármester, koszorút helyezett el a szobornál, majd Baranyi Péter színművész, Baksa Kata népdalénekes, és Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara szép műsort adott. A reformkori hétvége koronájának nevezték a Székesfehérvár tulajdonában levő, Szent Korona, és a koronázási jelvények bemutatását a Vaszary Villában, amiket Schindele Györgyné, az RHT elnöke kezdeményezésére hoztak Füredre.

Hári Lenke alpolgármester a megnyitón kiemelte, a korona, a magyar történelem egyik legbecsesebb emléke, ami Európában a legrégebben használt, és legépebben megmaradt fejdísz. A jelvények a magyar állam folytonosságát, függetlenségét jelképezik. Mihályi Jeromos, tihanyi perjel rámutatott, itt, a Pannon régióban nagyon fontos számunkra a magyar keresztény királyság emlékének őrzése. Székesfehérvártól a tihanyi Apátságig, a Balaton-felvidékig nagyon sok minden kötődik a magyar királyokhoz.

A hétvégén sok érdeklődőt vonzott a felvonulás, ahol korabeli viseletben idézték meg a reformkort, huszárok, hintók forgatagában, a Vitorlás téren hagyományőrzők adtak parádés táncműsort. Emellett fantasztikus koncertek, érdekes előadások, színvonalas programok, és számos gasztronómiai élmény is várta a közönséget.

Nagy sikert aratott Malek Andrea, a Soulistis, és az Eszencia zenekar. Az elegáns reformkori bálon Hampel Katalin divattervező reformkori bemutatója, a Kék Duna Szalon és Koncertzenekar mellett ceremóniamester garantálta a jó hangulatot és a talpalávalót. A hétvégi programokból a legkisebbek sem maradnak ki, játszóparkkal, arcfestéssel, koncerttel, alkotóműhellyel várták őket a szervezők.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva