2021.05.15. 21:30
Megnyitották a vitorlás szezont Balatonfüreden
A hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg a vitorlás szezont szombaton, Balatonfüreden. Elrajtolt a 878 Co. Nagydíj.

Szombaz délben eldördült a rajtpisztoly a balatonfüredi kikötőben, és 164 árbócos részvételével elindult a Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ) idei első versenye. A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő, tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megmérettetésre.

– A vitorlabontó ünnepséggel a szezon rajtja mellett hagyományosan a turisztikai idény kezdetét is ünnepljük. Örömünkre szolgál, hogy mára a Balaton és Balatonfüred is négyévszakosnak számít – mondta Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

A polgármester köszöntötte az általa történelmi hajóknak nevezett Kishamis, Nemere 2, Sirokkó és Tramontana legénységét. Reményét fejezte ki, hogy a vitorlázás tekintetében is sikeres lesz az idei, olimpiai év, s elmondta, hogy még soha nem volt akkora esély szép eredmények elérésére úgy a férfi, mint a női szakágban, mint Tokióban. A vitorlabontó hagyományaihoz híven az ünneplők felvont nemzeti lobogó mellett megkoszorúzták a Balatont.

További legendás balatoni hajókról olvashatsz sorozatunkban.

A Kishamis egy archív felvételen
Fotó: Fortepan

A Balatonfüred–Alsóörs–Tihany–Balatonfüred pályára meghatározott limitidőt idén is délután fél ötre irányozta elő a versenyszabályzat.

– A járványhelyzet miatt protokolláris ceremónia ezúttal nem lesz, de kerítünk majd alkalmat a nagydíjgyőztesek ünnepélyes díjátadására. Egy úgynevezett vitorlásetikai kampányt indítottak, amelyben megszólítják a túrahelyeket igénybe vevő vitorlázókat, és felhívják figyelmüket a túravitorlázással kapcsolatos tennivalóikra. Eltökéltek vagyunk szorosabb kapcsolat kialakítására a Bahart-kikötőkkel, a kikötő–MVSZ–vitorlástársadalom igényeinek a kiszolgálására, ezen belül a vendéghelyek számának a növelésére – mondta az MVSZ főtitkára, Holczhauser András.

A továbbiakban szeretnék vízparti programokkal is színesíteni szövetségi eseményeiket. Csatlakoznak például a vitorlássport nemzetközi irányító szervezete, a World Sailing által életre hívott női vitorláshétkampányhoz. A május 22. és 30. között sorra kerülő programban szeretnék megismertetni a hölgyekkel a vitorlássport és a vitorlásélet szépségét, a vitorlássportot mint a szabadidő eltöltésének egyik legkedveltebb, leglátványosabb formáját. A mezőnyben tizenöt százalékos a női versenyzők aránya.

A díjátadót – melyet 1935 óta rendeznek meg – július 21-én tartják.

Szeretnél mindent megtudni a balatoni vitorlázásról? Keresgélj VITORLÁZÁS rovatunkban!

 

Balatonszemes, BAHART vitorláskikötő
Fotó: Krausz Andrea

 

 

Forrás: magyarnemzet.hu

Nyitókép: A jubileumi, 50. Kékszalag 2018-ban
Fotó: MTI/Jánossy Gergely

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva