2019.08.23. 12:00
Rákóczi fejedelemről nyílik tárlat az Ól Galériában
A Rákóczi-emlékév az ihletadója a Balaton-felvidéki Dörgicsén hét végén nyíló időszaki tárlatnak. Az autentikus birtokon épült kulturális műhely és kiállítótér évről évre tematikus kiállításokat szervez, majd a műveket határon innen és túl utaztatja.

A Balatonfüredi járásban, mintegy öt kilométerre a tóparttól, az azt szegélyező hegyek mögötti medencék egyikében terül el Dörgicse, amelynek különleges fekvése mellett három Árpád-kori templomrom műemléki környezete adja sajátos identitását.

A település értékét Veszely Ferenc festőművész már a nyolcvanas években felfedezte, amikor Dörgicse közepén megvette az akkor romokban álló birtokot, amelyet később, annak műemléki jellegét megtartva nyári lakká és galériává épített – írja a Magyar Nemzet.

Az állatok istállóját és takarmánytároló helyét külön bejáratú terekként kezelve vendégszobákat, stúdiót és galériát alakított ki, és az eredeti építkezés szerint őrizte meg a fürdőszoba különálló épületrészét is. A főépület nemcsak tereiben őrzi az egykori uradalmi épületbelsőt, de a bútorok megtartására is ügyelt jelenlegi tulajdonosa: a rokokó kályha és az oroszlános címerrel díszített szófa önálló műremekként gyönyörködtetik a betérőt.

A főépülettől legtávolabb eső óltól két irányban nyíló galériát alakított ki, az utcára tekintő ajtó a település origója, amelyről később buszmegállót is elneveztek Ól Galéria néven.

Évtizedek óta alkotói műhely, pezsgő társasági élet színtere ez az épületegyüttes, egyúttal a legrégebbi hazai galeri, a Kalef, a későbbi Moszkva téri kör törzshelye. Évente együtt ünnepel itt az immár több mint ötvenéves, kiterjedt baráti társaság, akik a hatvanas-hetvenes években a szabadságot keresve stoppal indultak útnak Lengyelország felé.

Mostanra már hagyománya van az augusztusban nyíló, adott témára épülő tárlatoknak is, a galéria tulajdonosa ugyanis vallja, hogy az adott témákra készített realisztikus ábrázolásnak létjogosultsága van, egyre több alkotót ihletnek meg az általuk évről évre közzétett hívószavak.

Idén a II. Rákóczi Ferenc-emlékév szólította meg az alkotókat, minden eddiginél több mű, 64 kép, metszet, szobor érkezett a felhívásra. Az alkotásokat augusztus 24-én állítják ki az Ól Galériában. Mint a galériavezető elmondta, a pályaművek közel fele a Mányoki Ádám-féle legismertebb Rákóczi-képmás újragondolása, de több, az erdélyi nagyfejedelemhez köthető relikvia is ihletforrás volt.

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megszületett tárlat további útját is tervezik: egyelőre ami biztos, hogy a budapesti Hegyvidéki Kulturális Szalon szeptember közepén kiállítja a műtárgyakat, és a fejedelem lengyelországi tartózkodásának színterére, Gdanskba is eljutnak a művek.

A Rákóczi-emlékév jegyében szervezett kiállítás egyenes folytatása az egy évvel ezelőtti lengyel–magyar kapcsolatokra született munkáknak és a korábbi, balatoni gőzhajózást felelevenítő alkotások vándortárlatának.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva