Szücs Ildikó | 2020.05.11. 10:00
Tematikus vezetett séták Füreden #6 - Annuska villa
Balatonfüreden sok gyönyörű villa van ami megcsodálható, némelyik bejárható és mindegyik külön történettel rendelkezik. A történetek és épületek ismerője, Fülöp Júlia idegenvezető mesél nekünk a VillaSéták alkalmával. Az egykori Annuska nyaraló ma is ezt a nevet viseli, és jelenleg hotelként üzemel.

Ma Annuska Boutiqe Hotelként üzemel az épület, ami egykor a Koller család nyaralója volt. Feljegyzések szerint 1866-ban adták el azt a parcellát, amire végül 1891-ben épült az eredetileg két épületből álló villa, de a jobbra lévő épület ma már az nem az eredeti formájában látható.

Az építtető Koller Károly, kereskedő volt, aki annak idején a Gyógy téren lévő nagy vendéglőt bérelte, és családi nyaralónak szánta. Egyik gyermeke a csemegüzletet vezette az akkor még Savanyúvíz névre hallgató településen. Bár családi villa volt, mégis 30 szobát hirdettek meg a századfordulón, ahová vendégeket fogadtak.

Régi képeslap a mai hotelben mutatja az egykori Annuska villát (Fotó: Szücs Ildikó)

 

A villa 1930-ban került eladásra, a Reálgimnáziumi Tanárok Egyesülete vásárolta meg pedagógusainak színvonalas, balatoni nyaraltatásához. Érdekesség, hogy Füreden három pedagógusüdülő is létesült a második világháború után.

„A közgyűlés egy új jóléti intézmény megalapítását határozta el, amennyiben jóváhagyta a balatonfüredi Annuska-villa megvásárlására vonatkozó szerződést. Így a rég óhajtott üdülőház már az idei fürdőévadban a tanárság rendelkezésére fog állni.” (Forrás: Arcanum.hu/Magyar Hírlap, 1930.)

Az Annuska villa Jókai utcai bejárata (Fotó: Szücs Ildikó)

 

A tanárok üdültetése a rendszerváltásig tartott, utána Park szálló és üdülő lett belőle, és természetesen teljesen más stílusban került átépítésre. Szerencsére azonban a legújabb tulajdonos 2014-ben úgy döntött, hogy visszanyúl az eredeti tervekhez. A déli épületeket azonban lebontották, és apartmanokat alakítottak ki a helyén.

A mai főépület viszont az eredeti formát őrzi, a címere is ugyanaz, mint anno, és visszakapta az Annuska nevet is. Belső világa, a bútorok, berendezések szintén a régi aranykor emlékét és hangulatát őrzi, de természetesen a XXI. század színvonalának megfelelő kényelemmel áll a vendégek rendelkezésére.

A hall rész (Fotó: Szücs Ildikó)

 

„A Balatonnak legnagyobb múlttal dicsekvő és legnagyobb jövőre hivatott fürdőtelepe. Azonkívül, hogy természeti szépségekkel éppúgy fel van ruházva, mint a Balaton többi fürdőhelye, Balatonfüreden elsőrendű gyógyforrások is vannak. Tehát gyógyfürdő. A fürdőhely iránt osztatlan a nagyközönség érdeklődése. Balatonfüred szállói : Ipoly-udvar (39 szoba), Erzsébet-udvar (80 szoba), Klotild-udvar (36 szoba), Grand Hotel (58 szoba), Stefánia-udvar (120 szoba), Esterházy-szálló (42 szoba), Terézia-udvar (24 szoba), Dőry-villa (26 szoba), Annuska-nyaraló (18 szoba), Fogas-szálló (6 szoba). […]
Balatonfürednek igen érdekes története van, melyből néhány vázlatos adatot közlünk. Már 1093-ban említik Fyred néven. III. Endre magyar király 1298-ban ajándékozta a tihanyi apátságnak. Kétségtelen, hogy a gyógyforrások vizét korábban is használták már, de erre nézve megbízható adatok nincsenek. Egy monda szerint már a rómaiak is ismerték gyógyhatását. Gallerius római császár halála után felesége tiszteletére, ki állítólag Tihanyban lakott, Balatonfüredet Valériának nevezték. A császárné anyját a füredi források hosszas betegségeiből kigyógyították. A gyógyforrásokat a nép alkalmasint mindenkor ismerte, mert élt az a hit, hogy a savanyúvíz embert, állatot bajából meggyógyít. Még ma is, különösen nyáron jönnek a környékből seregesen azért, hogy az otthon levő betegnek egy-két üveg füredi vizet vigyenek. A XV. század elején írt több munkában meg van említve a füredi savanyúvízforrás.”
(Forrás: Arcanum.hu/Nyírvidék, 1925.)

 

A villának két bejárata van, ezek a Jókai és a Csokonai utcából nyílnak. A klasszicista stílusban épült nyaraló magán hordja az építészet jellemző jegyeit, például hogy általában kevés, egyszerű mértani elemből áll, mint a hasáb, a kocka, vagy a henger. A tető általában alacsony hajlásszögű, az attika – az épület főpárkánya fölötti mellvédszerű fal – olykor igen magas. A homlokzatra az egységes összkép, a horizontális tagolás a jellemző, ablaksorokkal, vagy ismétlődő motívumokkal. A figyelmet sokszor a középtájon kiemelt rizalit fejezi ki, ami legtöbbször előcsarnokszerű, néhol oszlopos, és háromszögű oromzat vagy erkély koronázza a látványt.

A villa Csokonai utcai bejárata (Fotó: Szücs Ildikó)

 

Aki ma keresi fel az egykori Annuska-nyaralót, az a szállóban megpihenve visszautazhat az 1900-as évek elejére, hiszen az épület régi pompájában, klasszicista hangulatban, mégis modern berendezéssel kényezteti szállóvendégeit. Kívülről pedig két utcából megcsodálhatjuk az épületet, szinte körbejárhatjuk – gondolatban mindenképp.

Az előtérben a lépcsőház (Fotó: Szücs Ildikó)

A Jókai utca felőli homlokzat (Fotó: Szücs Ildikó)

Nyitókép: Szücs Ildikó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva