Szücs Ildikó | 2020.09.22. 10:00
Tematikus vezetett séták Füreden #14 - Rózsilak
Balatonfüreden sok gyönyörű villa van, némelyik bejárható, de mindegyik külön történettel rendelkezik. A történetek és épületek ismerője, Fülöp Júlia idegenvezető mesélt nekünk a VillaSéták alkalmával. A legendás Rózsilak történetéről is megtudtunk izgalmas részleteket.

Balatonfüreden a Rózsilak nevet viselő villa különleges látványt nyújt annak, aki bekukucskál a kerítésén, vagy kibéreli egy időre nyaralónak. Az óolasz stílusú, felújított villa közel 120 éves, és máig az építtető család leszármazottaié.

A villa történetéről a Füredi História 2010-ben megjelent számában lehet olvasni Kurutzné Kovács Márta Balatonfüredi emlékeim című visszaemlékezésében, akinek nagyapja vásárolta meg a házat 1918-ban. Tolla hitelesen örökítette meg hogyan került a család tulajdonába a híres Rózsilak és a korabeli füredi életről is izgalmas részleteket tudunk meg visszaemlékezéseit olvasva:

„Anyai nagyapám, Tornai József (1871-1928) budapesti orvosprofesszor, egyetemi magántanár volt. Az apai nagyapám járdánházi Kovács Béla(1877-1951) gyógyszerész volt. 1903-ban vette bérbe a balatonfüredi „Oroszlán” gyógyszertárat, amely akkor még a Klotild-udvarban működött, és csak 1914-ben került át a Blaha Lujza utcába. Közel fél évszázadon át, egészen az államosításig vezette a fürdőtelepi gyógyszertárat, amely 1923-ig az egyetlen patika volt Füreden. A családfa füredi szálai itt érdekesen összefutnak: apai dédapám avatta Kéthly emléktábláját, anyai nagyapám a szoros munkatársa volt.”

A Klotild udvar 1912-ben
Kép forrása: Üdvözlet Balatonfüredről, képeslapgyűjtemény/Fotó: Szücs Ildikó

„Nagyapámat Balatonfüredre szakmai érdek vezérelte. Szívspecialistaként erősen érdeklődött a füredi gyógyvíz és az Erzsébet szanatórium munkája iránt. Így történt, hogy 1918-ban megvásárolta Balatonfüred egyik legszebb, monarchiát idéző mediterrán stílusú tornyos villáját.

A villát 1898-ban Németh Károly földbirtokos építtette, akinek a leszármazottai 1906-ban eladták Minder György udvari tanácsos, moszkvai nagykövetnek és feleségének Schönfeld Rózának. A villa homlokzatára ekkor került a „Rózsilak” felirat.

Az épületet egyidejűleg korszerűsítették, bevezették a vezetékes vizet, kiépítették a szennyvízelvezetést, fürdőszobát alakítottak ki, és a nyílászárókat a legújabb szabadalom szerint téliesítették. A villa minden pompája a cári nagykövet és felesége igényeit szolgálta, az alabástrom kilincsek és a faragott ajtók felett mosolygó stukkós angyalfejek, a szobánként eltérő színű cserépkályhák a vascsipkés tüzelőtartókkal és míves piszkavasakkal.”

Az egykori gyógyszertár
Kép forrása: Üdvözlet Balatonfüredről, képeslapgyűjtemény/Fotó: Szücs Ildikó

 

„Az 1906-os adásvételi leltár a legapróbb részletekre is kiterjedt, az ónémet faragott bútoroktól a konyhai eszközökön át a trümókig, a fajansz mosdótálakig, az alabástrom fogmosó poharakig, vagy az elefántcsont szalvéta-karikákig és a gyöngyháznyelű gyümölcskésekig. A leltár természetesen kiterjedt a pincében lévő szőlőtermesztési felszerelésekre, a présre, darálóra, egyéb eszközökre és a hordókra is, hiszen a villához szőlő és vincellérház is tartozott. Ez a leltár is féltve őrzött darabja a családi levéltárnak. Anyai nagyapám tehát 1918-ban vásárolta meg a villát a cári nagykövettől.”

A Rózsilak közel 120 éves
Fotó: Szücs Ildikó

A mesélés folytatódik, egymásba szövi az emlékek különböző szálait, és érdekes morzsákat hint el Füred ismert lakóiról, például a nemzet csalogányáról is. Erről így ír Kurutzné Kovács Márta:

„Szépséges szőke nagyanyám büszke volt arra, hogy sarkáig érő mézszínű hajzuhatagát a városban csak Márkus Emíliáé szárnyalta túl, s pacsirta hangján napestig Blaha-nótákat énekelt. Itt megint összefutnak a füredi szálak: budapesti nagyszüleim –csakúgy, mint az egész ország – dédelgetett kedvence volt Blaha Lujza, akivel számtalanszor találkoztak a szemközti színházban, ahol nagyapám orvosként is működött. De a Rózsilakban is megfordult Blaha Lujza! Még az előző tulajdonos idejében történt, hogy amikor villát keresett magának Füreden, a Rózsilakban szállt meg. Később pedig, – s ez is a családi legendárium része – amikor a nemzet csalogánya már beköltözött országosan ismert füredi fészkébe, a szomszéd patikus kisebbik fia, édesapám lovagolt délutánonként a nagyasszony térdén.”

Rózsilak Balatonfüreden
Fotó: Szücs Ildikó

A nagyapa halála után a családra nehéz idők köszöntöttek, és egyetlen vagyonuk a füredi villa volt. Leköltöztek Budapestről a Balaton mellé, és itt találkoztak Kurutzné Kovács Márta szülei is. A Rózsilak még felbukkan itt-ott a történetben, például a második világháború évei alatt menekülteket fogadott be, ahogyan több más füredi villa is.

Majd egy érdekes esetet is olvashatunk: miszerint Márta egyik nagybátyja amatőr fotós volt, és lefényképezte a villát, amiből rögtönzött képeslapot készített. Ezen a lapon levelezett a család minden nyáron, majd feledésbe merült. Majd Márta egyik fia a nyolcvanas évek végén egy budapesti antikváriumban válogatott, és egyszercsak rábukkant a Rózsilakot ábrázoló képeslapra, és meglepődve látta meg rajta nagymamája több mint 50 éve írt sorait. Így került vissza újra a sokat vándorolt képeslap az eredeti tulajdonosának családjához.

A Rózsilak ma Kurutz Károly szobrászművész tulajdonában van, és 3 elkülöníthető lakrészben várja a nyaralni, pihenni vágyó családokat, baráti társaságokat, valamint különleges helyszínt nyújthat egy esküvőnek, eljegyzésnek, születésnapnak, de bármilyen kisebb rendezvény befogadására is alkalmas.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva