likeBalaton.hu | 2021.07.21. 15:00
Több mint ötszázan neveztek már a Kékszalagra
Szélcsendes versenyre számíthatunk a csütörtök reggel 9-kor rajtoló 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon.

Több mint ötszázan neveztek már az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, amely csütörtökön 9 órakor rajtol el Balatonfüredről – közölte a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a tókerülő versenyt megelőző szerdai balatonfüredi sajtótájékoztatón az MTI-vel.

– Idén is a légvonalban 155 kilométeres táv várja a versenyzőket a tókerülő versenyen, melyen az egyes hajóosztályok legjobbjainak és a különdíjasoknak járó elismerésekkel együtt 56 különböző díjat adnak át. A sportolók biztonsága érdekében a keszthelyi bója és a balatonfüredi befutó is hajózási zárlat alatt lesz, a vízen 55 mentőmotoros hajó felügyeli a versenyzőket, a parti eseményekre pedig csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni – ismertette Holczhauser András.

A meteorológiai előrejelzések szerint egy ciklon távolodásával várhatóan folyamatosan gyengül majd a szél, így szélcsendes versenyre készülnek. Majd csak péntek hajnalban segítheti a mezőnyt a hűvösebb idő miatt kialakuló parti szél.

A kísérőprogramok közül kiemelte az első magyar E-Sailing bajnokság fináléját a Vitorlás téren, melyet szerdán 17 órától rendeznek.
Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a vitorlázás ünnepének nevezte a Kékszalagot, melyen

1934-ben még csak 30 hajó állt rajthoz, manapság azonban 500 feletti a nevezők száma.

Közülük azonban csak pár száz vitorlás indul az eredményekért, a többieket az olyan értékek kötik össze, mint a kitartás, víz és a természet szeretete, vagy a szolidaritás.

A jubileumi, 50. Kékszalag 2018-ban
Fotó: MTI/Jánossy Gergely

– Balatonfüred és a Kékszalag neve összeforrt egymással, a városnak fontos a verseny és a vitorlássport is – hangsúlyozta Holczer András, Balatonfüred alpolgármestere.

A vitorlás szövetséggel közös kikötőfejlesztésbe kezdtek, a város nyugati részében pedig a Kékszalagról neveznek el egy új sétányt. Itt emléket állítanak a korábbi győzteseknek, információkat nyújtanak a versenyről, valamint a tókerülő verseny ikonikus hajója, a Nemere II kicsinyített mását is kiállítják.

A címvédő Vándor Róbert (RSM2) élete meghatározó élményének nevezte a tavalyi győzelmet. Sok időt töltöttek azóta is vízen, és találtak még potenciált a hajójukban, melynek kedvezhet a gyenge szeles időjárás.

A tizenháromszoros győztes Litkey Farkas vezette PreVital fedélzetéről Perjés Bálint arról beszélt, már tavaly egy hosszabb árbócot építettek a hajóba, és az elmúlt hónapokban egyre jobban kitapasztalták ennek hatásait.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az időrekordot tartó Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa, Józsa Márton reményeit fejezte ki, hogy délelőtt még kitart a távozó front szele, de jelezte, hogy az elmúlt hónapokban komoly munkát fektettek a hajó kis szeles tulajdonságainak fokozásába.

Az 1896-ban a balatonfüredi hajógyárban épített Kishamis 83 éves kormányosa, Hrehuss György műszaki csodának nevezte a vitorlást, amely 125 évvel készítése után is versenyképes saját hajóosztályában. A kormányos elmondta: az idei Kékszalag a 67. versenyszerű tókerülése lesz.

Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy már harmadik alkalommal lehetnek névadó szponzorai a versenynek. A pénzintézet két évtizede támogatja a vitorlázást Magyarországon.

Fotó: Penovác Károly/ Napló

Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója a bizalom és a tisztelet fontosságát hangoztatva bejelentette: cégük fair play-díjat alapított a versenyre, melynek fővédnöke Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója a sajtótájékoztatón bemutatta a győzteseknek járó Apponyi-mintás porcelánserlegeket is.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet tavaly egy rendkívül szélcsendes versenyen a Vándor Róbert vezette RSM2 katamarán nyert 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel.

A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbócos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva