A füredi rabbi – Zsidó Kiválóságok Háza bejárással
Helyszín Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32
Időpont
A zsidók szokásairól, hétköznapjairól és életmódjukról, valamint ismert zsidók életének meghatározó eseményeiről szerezhetünk izgalmas információkat a balatonfüredi séta alkalmával, amely kiállítással zárul a felújított Zsidó Kiválóságok Házában.

A felújított régi zsinagógából indulva bejárható lesz egy klasszikus vidéki zsidó közösség hétköznapjainak útvonala. Az autentikus kalauz a füredi zsidó hitközség utolsó vezetőjének fia, akivel becserkésszük a rituális fürdő, a rituális metsző háza, valamint a felekezeti iskola hűlt helyét, miközben megismerkedhetünk a zsidó étkezési, istentiszteleti, családi, házaséleti, tisztálkodási és temetkezési szokásokkal.

Rácsodálkozhatunk a vallási és közösségi vezetők, azaz a rabbi és a hitközségi elnök házaira, s arra, hogy milyen tanulási és jótékonykodási szokások és konfliktusok mentén zajlott az élet a falakon belül és kívül.

Felelevenítjük a két helyen is lerakott botlatóköveken megörökített családok emlékét, majd megismerjük a filoxéravész utáni szőlőtelepítéseket finanszírozó „humánus” helyi bank létrehozásának történetét és elámulunk épületének ma is elegáns maradványain.

Pár lépéssel tovább, a mai könyvtár épülete előtt felidézzük az 1944-es év országos jelentőségű, szomorú eseményét, amelyen bejelentették a magyar tenger zsidótlanításának befejezését. Sétánkat a zsinagóga új szárnyában létrehozott, 130, többségében Nobel-díjas tudóst magyar, angol és héber nyelven bemutató, „Zsidók és csúcstechnika; Einsteintől napjainkig” című virtuális kiállítás megtekintésével zárjuk.

Találkozási hely: Zsidó Kiválóságok Háza (ZsKH) recepció (Balatonfüred, Bajcsy Zsilinszky u. 32.)
Útvonal: Bajcsy-Zsilinszky utca – Dózsa György utca – Kossuth Lajos utca – Felső köz – Bajcsy-Zsilinszky utca
Séta hossza: 1,5 km
Séta időtartama: 2 óra
Séta nehézségi foka: könnyű
Javasolt öltözet: időjárásnak megfelelő
Parkolás: ZsKH-val szembeni utcai parkolóhelyek
Részvételi díj: 3900,-Ft/fő – mely tartalmazza a kiállításra szóló belépőt is – felnőttnek és gyereknek egyaránt. Biztosítsa helyét előre online jegyvásárlással!

Elővételes jegyvásárlás az intézmény oldalán lehetséges.

Jegyek a séta napján a ZsKH recepcióján már csak korlátozott számban vásárolhatók készpénzben vagy kártyával.

 

Kiemelt kép: az intézmény közösségi oldala

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva