veol.hu/Szendi Péter | 2021.05.15. 12:00
Balatonfűzfői cukrász nyerte a tortaszépségversenyt
Nemrégiben egy cukrászati alapanyagokkal foglalkozó veszprémi cég a közösségi oldalán tortaszépségversenyt hirdetett, melyet a balatonfűzfői Tóth Mariann nyert meg Rózsaszín álom nevezetű tortájával.

– Ha jól emlékszem, hat évvel ezelőtt az öcsém iker fiainak a születésnapjára készítettem egy tortát. Akkor még több-kevesebb sikerrel, viszont az íze már akkor is mindenkinek jobban tetszett, mint a cukrászdaié. Rengeteg videót megnéztem az interneten, különböző praktikákat lestem el, majd a családomon teszteltem. Mikor elkészül egy torta, mindig izgatott vagyok, hogy tetszetős, finom-e, mert mindegyikben benne van a szívem, a lelkem. Soha nincs két egyforma tortám – eleveníti fel az előzményeket Mariann, miközben megmutatja a győztes alkotást.

A habcsókok és a makaronok is Tóth Mariann keze munkáját dicsérik
Fotó: Szendi Péter/Napló

A versenyen azért indult, mert a barátai már régóta biztatták erre. Nem számított arra, hogy megnyeri, hisz megnézte az indulók tortáit, szerényen megjegyezte, hogy voltak sokkal szebbek, mint amit ő készített. A Rózsaszín álom torta, ahogy a díszítés is tükrözi, tejszínes eperkém volt fehércsokoládé-forgáccsal és liofilizált eperdarabokkal.

A Rózsaszín álom torta, ahogy a díszítés is tükrözi, tejszínes eperkém volt fehércsokoládé-forgáccsal és liofilizált eperdarabokkal
Fotó: Szendi Péter/Napló

Mariann keze munkáját dicsérik a habcsókok és a makaronok is, melyeket egyedül tanult meg elkészíteni. A tortát egy nagyon kedves ismerősének csinálta. Tudni kell, hogy eddig ő sütötte maguknak, de idő hiányában most megbízta Mariannt. Pontos receptet nem tud adni, mert mint mindig kísérletezik, és tortái nem recept alapján készülnek.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva