veol.hu / Molnár Sándor | 2021.09.25. 06:00
Balatoni Horgászok Napja
A Falunappal együtt rendezik meg Balatonkenesén a Balatoni Horgászok Napját, szeptember 25-én, szombaton.

A Széchenyi park ad otthont a rendezvénynek, amelynek fővédnöke Szári Zsolt, a Balaton élővilágáért felelős miniszteri biztos.

A Horgásznap egyben egy halgasztronómiai program is lesz, ahol az Európai Uniós oltalmat élvező Balatoni pontyból készülnek halételek. A rendezvényen megsütött 40 kilogramm keszeg, valamint a 27 csapat által elkészített halételek kóstolásának bevételét jótékony célra fordítják a szervezők.

A főzőversenyre nevezett csapatok részére a halosztás 13 órakor kezdődik, majd a 13.15 -ös megnyitót követően kezdődik el a főzés, amelynek során a horgászegyesületek tagjai és balatonkenesei civil szervezetek versengenek.

A program házigazda műsorvezetője Sági Szilárd lesz, míg a zsűri elnöke a vad és halételek készítésében jeleskedő Vári Dávid.

A gasztronómián kívül szerepel a programban koszorúzás a balatoni hajózás 175. évfordulója alkalmából és sétahajózás is. 16 órakor néptáncbemutató és táncház, 17.30-kor díjátadó, majd 18 órától a Budapest Ragtime Band koncertje várja a Széchenyi parkba kilátogatókat.

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Szücs Ildikó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva