veol.hu/Horváth Virág | 2020.05.08. 14:00
Balatonkenese a tájház felújításával is készül a szezonra
A város tájházának felújítási munkálatai megkezdődtek az elmúlt napokban, a Balatonkenesei Városvédő Egyesület tagjai minden előírást betartva dolgoznak azon, hogy az idei nyáron ismét látogatható legyen.

Balatonkenese helytörténeti emlékei, tárgyai és dokumentumai kaptak helyet a Tájházban. A Tájház látogatáson megtekintett tárgyak egyértelműen utalnak a helyi balatonkenesei mesterségekre. Ilyenek a gabonatermesztés tárgyi emlékei, a szőlőművelés- és a halászat eszközei. A Tájház a Balaton–melléki népi építkezés jellegzetességeit viseli.

Balatonkenese, tájház felújítás (Fotó: Pesthy Márton/Napló)

Szabó Tamás, a Balatonkenesei Városvédő Egyesület elnöke a Napló kérdésére elmondta, az a céljuk a felújítással, hogy a járványügyi helyzetet követően szebb környezetben tudja fogadni majd a látogatókat.
— Olyan állagmegóvási munkálatok zajlanak, amik ezeknél az épületeknél elkerülhetetlenek. A városvédők a Kultúra Háza munkatársaival közösen dolgozunk, a kerítéseket, ablakokat, ajtókat, a Míves szín falazatát javítjuk, valamint a nádtetőn is állagmegóvást végzünk – tette hozzá az egyesület elnöke.

Szabó Tamás kiemelte, nagyon bíznak abban, hogy a nyáron már fogadhat a település vendégeket, és a szezon is elindulhat. A Balatonkenesei Városvédő Egyesület ezáltal anyagi terheket is leemel a település válláról, hiszen a felújítás költségeit teljes egészében az egyesület állja.

(Fotó: Pesthy Márton/Napló)

Az egyesület nem önkormányzati támogatásból létezik. Ez egy lüktető civil szervezet, egy összefogás, amit a helyi emberek működtetnek — mondta el Kocsis Jenő, Balatonkenese alpolgármestere.

Jurcsó János, a település polgármestere a városvédő egyesület tagjaként elmondta, optimista a szezonkezdéssel kapcsolatban.
Egyértelműen meg fog változni a balatoni turizmus, az emberek inkább a hosszúhétvégés utazásokra fognak berendezkedni. A foglalási adatok azt mutatják, hogy ugyan még elmaradnak a tavalyi számoktól, de az utóbbi egy hónapban több mint huszonöt százalékos foglalási emelkedés történt, tehát a lakosság már elkezdett a nyárra gondolni, tervezni — tette hozzá Jurcsó János.

(Fotó: Pesthy Márton/Napló)

A koronavírus–járvány miatti rendeleteket betartva, maszkban, kesztyűben dolgoznak a helyiek a Tájház megóvásán, megszépítésén. Mivel egyszerre csak korlátozott számú ember lehet jelen, így a munkálatok is lassabban haladnak, de a tervek szerint heteken belül elkészülhetnek a felújítással.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva