A nagy számú érdeklődő már szombaton déltájban ellepte a balatonkenesei Széchenyi park környékét, így meglehetősen messze tudtam csak parkolni. Amint kiszálltam a kocsiból, olyan erőteljes hagyma-sültszalonna-kolbász-paradicsom illatorgia rohant meg, hogy gyakorlatilag bekötött szemmel is odataláltam volna a bográcsokhoz.

Mire odaértem, már javában sürgölődtek az önjelült séfek. Fehér sátrak, alattuk pihentek a hozzávalók, körös-körül emberek, kezükben az elmaradhatatlan sörösüveg/fröccsöspohár/unikum. Mindenki mosolyog, bárkit kérdeztem, mint azt mondta, hogy a bulihangulatért van itt, nem a verseny a lényeg.

Mert hogy természetesen verseny is van, 24 csapat lecsókölteményét kellett a zsűrinek végigkóstolnia.

Sövényházi Balázs, a zsűri elnöke elmondta, hogy négy értékelési szempont van, az ízhatás/ízek összhatása, az alapanyagok kreatív felhasználása, a tálalás és a szubjektív tényező… szóval mindenkinek volt esélye. A hagyományosabbnak tűnő, bográcsos fajtáktól kezdve egészen az újhullámos békacombos verzióig.

Igen, ezek itt békacombok…

Miközben végigsétáltam a bográcsok mellett, igyekeztem ellesni a trükköket. Minden szakács egybahangzón állította egyébként, hogy pont az a verseny szépsége, hogy a hozzávalókon túl sokat nem lehet variálni, inkább apróságokon múlnak az egyéni eredmények. Ki milyen formára aprítja a paprikát, paradicsomot, lehúzza-e a héját az utóbbinak vagy sem… Számomra a legérdekesebb és feltétlenül kipróbálandó recept fifikája abban rejlik, hogy amikor az elején a hagymát, szalonnát és kolbászt összepirítják, akkor szűrőkanállal kiveszik a kolbászkarikákat és a nagyobb szalonnapörcöket, hogy ropogósak maradjanak, és csak utána teszik bele a paprikát-paradicsomot. Só, kis pirospaprika, összerottyan, ahogy kell, és csak tálalásnál teszik bele az isteni, ropogós füstöltkolbász-karikákat. Nyami.

A partihangulatról péntek este a Rulett Zenekar, szombaton este, a nagykoncerten pedig Fenyő Miklós gondoskodott. Nehezen lehetett volna ennél jobban lezárni a szezont.