Fábos Erika, Szaniszló Hajnalka | 2020.07.10. 12:40
Az elefántok is megfürödtek a balatonlellei strandon a pénteki kánikulában
Megkezdődött a cirkuszünnep Balatonlellén. Hatalmas tömeg örült, ahogy megfürdették az elefántokat a strandon, este a cirkuszokban folytatódnak a programok.

Évek óta hagyomány, hogy az elefántok vidám felvonulásával veszi kezdetét a cirkuszok éjszakája programsorozat a Balatonnál. A Magyar Nemzeti Cirkusz Balatonlellén kápráztatta el a gyerekeket. A cirkusz három elefántja a Napfény strandon élvezte, ahogy hatalmas tömlőkkel hűsítő zuhanyt vehettek, majd elfogyasztották az ajándékba kapott gyümölcsöket. Ifj. Richter József kérésére néhány kunsztot is bemutattak az állatok, a cirkusz artistái pedig az esti műsorból adtak ízelítőt.

Az esti program hét órától nyílt porond látogatással folytatódik, ahol magunk is kipróbálhatjuk a cirkuszi eszközöket, illetve Ifj. Richter József segítségével lóhátra is állhatunk, mint az igazi artisták. Este 8 órától kezdődik a ’Fesztivál Sztárjai’ extra kibővített ünnepi műsora, melynek házigazdája Liptai Claudia lesz.

– Az est során olyan világszámokat hozunk el, melyek először láthatóak Magyarországon. Július 10-én és 11-én minden a cirkuszról fog szólni, igazi cirkuszfesztivál hangulat lesz nálunk, a műsor végén pedig lehetőség lesz fotózkodni az artista művészekkel és sztárokkal, valamint a látogatók betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé is – foglalta össze Ifj. Richter József cirkuszigazgató, aki azt is elmesélte, hogy vadonatúj lovas artista számokkal, világhírű nevettetőkkel (Steve & Jones) és további világszámokkal – Motorozás a halálgömbben, a Monte-carlói Arany Bohóc-díjat nyert drótkötél egyensúlyozó, valamint az Arany Pierrot és Arany Bohóc-díjjal méltatott “Balett Lóháton” produkciókkal várják a cirkusz szerelmeseit a Cirkuszok Világnapjára.

A Richter Flórián Cirkuszban, Zamárdiban, a nevetés játssza ma a főszerepet. A Drónok a porondon” című előadás kibővített változatával és extra fellépőkkel várják a közönséget a különleges előadásokon. A magával ragadó bohócszámok mellett drónok, akrobaták, légtornászok, arab telivérek és fríz lovak, valamint óriás uszkárok és lézer show is szerepel a Cirkuszok éjszakájának programjában, melyet pénteken és szombaton is láthat a közönség.

Nyitókép: Fábos Erika

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva