Góz Lilla/Sonline.hu | 2020.11.28. 12:00
Konyakban érik, belga csokoládéban fürdik a lellei meggy
Karamellás, fehér csokoládés és étcsokoládés bevonattal is készülnek konyakmeggyek a Stühmer édesipari vállalat balatonlellei üzemében. Mindent kézzel alkotnak, naponta átlagban száz kilónyi bonbont gyártanak.

Az alkoholban érlelt meggy magozásával kezdődik a munka a lellei kézműves konyakmeggy-gyártóban. Eközben egy másik asztalon pedig már a fondantmártást keverik, ebbe forgatják bele a gyümölcsöt. Miután a cukormáz megszilárdult, egy csokoládétalpat kap a bonbon. Ezt követően mártják az édességet a finom csokoládéba.

A belga csokoládé koronázza meg az ízélményt
Fotó: Sonline.hu

 

– Ebbe a gépbe száz kilónyi csokoládé fér bele, amelyet 28 fokra melegítünk, ezen a hőfokon jól formálható – mutatta az egyik dolgozó ottjártunkkor. Egy speciális eszköz segítségével kerül rá az ötvenöt százalékos belga étcsokoládé a bonbonra, amellyel a jellegzetes kacskaringós mintát is formázzák rá. – A belga étcsokoládé mellett fehér csokoládéba és karamellbe is mártjuk a bonbont. Kell egy kis idő, hogy a meggyben lévő alkohol feloldja a fondantcukrot, és tulajdonképpen ebből alakul ki a likőr a belsejében – mondta el Gálai Lászlóné üzemvezető. Miután megszáradt a bevonat, fényes sztaniolpapírba csomagolják a bonbonokat. A gyártási folyamat különböző fázisai egymásra épülnek, négy-öt embernek együtt és azonos ritmusban kell összedolgoznia.

 

Továbbra is kézzel készülnek a lellei bobonok
Fotó: Sonline.hu

 

– Csak szívvel-lélekkel és sok türelemmel lehet ezt a munkát csinálni, és azt hiszem mi ezt is tesszük, minden nap örömmel jövünk dolgozni – jegyezte meg az üzemvezető. – Minden gyártási folyamat kézzel történik, jelenleg tizenhárman dolgoznak a lellei üzemben és átlagosan naponta 90-120 kilónyi bonbont készítenek el – mondta el Csóll Péter, a Stühmer Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A karácsonyi ünnepek előtt általában 20-30 százalékkal emelkedik a megrendelések száma. Az idén a járvány miatt jelentősen visszaesett a kiskereskedelmi egységek, ajándékboltok forgalma, így kevesebbet rendelnek tőlük, ám nőtt az online értékesítés. A bonbonok mellett a karácsonyi ünnepek előtt a szaloncukrok a legkeresettebbek.

Kicsiny édesség, hatalmas élvezet
Fotó: Sonline.hu

 

Csaknem 140 éves a közkedvelt édesség receptje

Émile Gerbeaud, svájci származású cukrász 1884-ben költözött Magyarországra és társult Kugler Henrik cukrászüzletéhez. Két évvel később nyitotta meg csokoládégyártó üzemét, ahol megkezdte a bonbonok gyártását, ezek közül a konyakmeggy lett a legnépszerűbb. A konyakmeggy­ receptjét eleinte műhelytitokként kezelték, Gerbeaud halálát követően került be a kereskedelmi forgalomba, mely már abban az időben is a városi polgárság előkelő ajándékai közé tartozott. Gerbeaud mester honosította meg Magyarországon a népszerű Macskanyelvet is.

Forrás: Sonline.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva