viharjelzés: nincs
ÉNY-i
25 km/h
2018.11.13. 15:00 „Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom”
Megosztom
Szerelmeslevelet olvasni a Balaton-parton szívmelengető. Szerelmeslevelet írni ugyanitt, szívet tépő. Hasonló érzéseket kelt Nyáry Krisztián - Írjál és szeressél! című - új könyve is, melyben ezúttal a legizgalmasabb magyar szerelmesleveleket gyűjtötte egybe. Például Latinovits Zoltánnak a Ruttkai Évához szóló levelét.

A 33 éves Ruttkai Éva sikeres fővárosi színésznő volt, amikor 1960 őszén, Miskolcon elvállalta Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának főszerepét. Betegségből lábadozva ment a fél 7-kor kezdődő próbára, amikor a színpad másik végén meglátta a 29 éves Latinovits Zoltánt. Úgy érezte, mintha tükörbe nézett volna. A próba után elfogadta az átható tekintetű fiatal kolléga meghívását a sarki kiskocsmába, majd késő éjszakáig együtt sétálgattak a miskolci utcákon. Másnap reggel felült a fővárosba induló vonatra, és próbálta elfelejteni a kalandot. Egyszer csak kinyílt a kupé ajtaja és belépett rajta Latinovits.

„Bejött hozzám ziláltan, csapzottan a kupéba. Hatvanig jött velem, sírt, könyörgött, térdre borult, és én még mindig nem vettem komolyan – idézte fel később a színésznő. – Tetszett, szimpatikus volt, hatással is volt rám, még mindig nem éreztem azonban, hogy viszont tudnám szeretni, és az ő érzéseiben sem tudtam igazán hinni. Mondtam, szálljon le, adtam neki pénzt, hogy vissza tudjon utazni a következő vonattal.”

Ruttkai Éva az ablakon át nézte, hogy a férfi hunyorogva áll a hatvani állomás peronján, és zavartan keresi a visszafelé induló vonatot. „Ez az a pillanat, amibe még mindig belesajog a szívem: ez a hunyorgás, ez a riadtság… ez volt az a pillanat, amikor egyszer csak halálosan beleszerettem.” A színésznő Budapesten rá várakozó férjének, Gábor Miklósnak azonnal elmondta, amit egyébként sem tudott titkolni: „Szerelmes vagyok”.

Szerelmük 16 éven át tartott, és Ruttkai Éva innentől minden premierje estéjén fél 7-kor virágcsokrot kapott Latinovitstól. A kísérőkártyákon a szerelmes üzenetek mellett ott szerepelt megismerkedésük időpontja is: 18.30. A fiatal színész nem a szokásos úton lépett a pályára: volt asztalostanuló és hídépítő munkás, majd építészmérnöki diplomát szerzett. 1956-ban segédszínész lett Debrecenben, innen szerződött Miskolcra.

Ruttkai Éva gyerekkora óta színpadon állt, megismerkedésük évében, 1960-ban már túl volt több főszerepen, a kritikusok a lábai előtt hevertek. Emellett egy hétéves kislány édesanyja volt, így nem csoda, hogy az új szerelmet nem akarta a nyilvánosság előtt hirdetni.

Álneveken írt, tréfás szerelmes üzeneteket küldtek egymásnak cédulákon, majd sor került az első közös bemutatóra, ami után már nem tudták titkolni, hogy összetartoznak. Várkonyi Zoltán a Rómeó és Júlia rádiójáték változatának bemutatójára készült, Júliának Ruttkai Évát kérte fel. A színésznő javasolta Rómeónak szerelmét. Amikor ugyanebben a szereposztásban a Vígszínházban is színpadra állították a drámát, a közönség előtt sem lehetett titkolni semmit.

Rengeteg drámát játszottak végig – a színpadon és a való életben egyaránt. Ruttkai elvált Gábor Miklóstól és összeköltözött Latinovits Zoltánnal.

„Én őbenne és ő énbennem igazi társra talált. Ezért nem tudtunk elszakadni egymástól. Elszakíthatatlan volt a mi szenvedélyes nagy szövetségünk – emlékezett. – Hogy segítettük egymást? Pontosan úgy, mint a gyereknevelésben. Nem úgy, hogy az ember megmondja, mit csináljon a másik, nem! A létezésünkkel segítettük egymást.”

Viharos szerelem volt, sok szenvedéllyel, veszekedéssel és nagy kibékülésekkel, s ezalatt rengeteg levelet váltottak egymással.

„Az élet szép, Neked hiába magyarázom, Tőled tudom. Strandon ülök egy elhagyott asztalnál, ugyanaz a nap süt rám, mint rád Szegeden és az égető csókú és tűzforró szerelmű tűhegyes napsugarakban én ölellek, én csókollak, én akarlak égetni – írta egy nemrégiben előkerült, 1966-os levélben Latinovits. – (…) Szeretlek jobban, mint az első perc csodálatában, 6 éve Miskolcon. Jobban csodálkozom, magadon-magamon, életünkön és a szép boldogságon, mint szerelmünk harmadik percében a vonaton. Szerelmem erősebb, mint az elmúlt hat év nyoma, terhe – és ha rádfekszem, könnyebb a világ a sugárzó égnél, mikor felhőivel és kékségével ránktelepszik.”

Leveleik visszatérő motívuma a féltékenység: a színész attól félt, hogy szerelme visszatérhet a férjéhez.

„Téptük egymást, de mi értettük egymást a legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő” – foglalta össze kapcsolatuk lényegét Ruttkai. Nem voltak unalmas, ellaposodott időszakaik, a másfél évtized alatt mindig száz fokon égtek. Ezt példázza az alábbi levél is, amely a Latinovits halálát megelőző évben született. A tragédia után Ruttkai Éva megállította lakásában a faliórát. Számlapja örökké megismerkedésük pillanatát, fél 7-et mutatta.

„Évának. Amerikába
1975. július

Merre csavaroghatsz drágám, és vajon gondolsz-e ránk, akik nagyon egyedül vagyunk, Bagóval egymásra utaltak, tehetetlen. Álmunk a géped maga után húzta, délutáni kék égen fehér csík.

Egyedül vagyok.

Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.

Szemes a régi. Az emberek idegenek.

Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok. Múlunk és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.

Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben kevesebbet láttad őt, engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.

Nyaralás nincs, alvás is csak altatóval, nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.

Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk. Levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.

Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket. A régi szíveink.

Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szíve.

(…) Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.

Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.

Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem.

Költözzünk vissza egymásba.

Fáj a hiányod.

Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva szeretlek Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is így akarod.

Ha van még idő.

Zoltán”

(fotó: Keleti Éva)

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva