— Körülbelül 90 kiló voltam. Nem voltam dagadt, de amikor leültem a gyerekkel legózni, akkor, mint Buddhának, összegyűrődött a hasamon a háj. A kilencven kiló lehet, hogy férfias, de én utáltam. Előtte soha nem csináltam semmit, ha 400 métert kellett futni a buszig, kiköptem a tüdőmet.

— Ennyire egyszerű ezt elkezdeni?

—Nekem nagyon jó volt már az első alkalom, valószínűleg eltaláltam a légzést. A mai napig bal lábra szívom be a levegőt, mint a katonaságnál. Az első futásom talán ha két kilométer lehetett. Ez egy szombati nap volt, és rá két hétre szombaton lefutottam egy félmaratont. Jó, utána este tényleg úgy éreztem, hogy haldoklom. Akkor derült ki, hogy tényleg durva dolog az izomláz. Belázasodott az összes izmom, tojást lehetett volna sütni a combjaimon, nem tudtam felmenni a lépcsőn. Valahogy mégis jó volt az egész.

Ha egy cipőben már nem lehet futni, jó lesz még a munkához

— Mikor versenyeztél először?

— 2013 április 14-én futottam versenyen az első félmaratont, 1 óra 38 perc 15 másodperc alatt. Ezzel az idővel csak 20. lettem. A második versenyen júniusban, már hatodik voltam. Ez egy évvel azután történt, hogy futni kezdtem. Aztán futottam egy maratont 3 óra 17 alatt. Néhány éve a faluban van saját versenyünk is: szeptemberben tartjuk a Szőlős- kört.

— Hová lehet ezt fokozni?

—Most már a kihívásokat keresem, szeretnék százat futni. Az ultrafutás a nagy szerelem. Mindegyik verseny kihívás, de most néhány hete volt egy verseny, ami különösen tetszett. Az a neve, hogy One way ticket run. Negyvennyolc órára és 336 kilométerre írták ki. A lényege az volt, hogy Tihanyban a Belső- tó körül futottunk hét kilométeres köröket, de úgy, hogy minden egész órakor rajtolt a mezőny, és aki a legtöbb kört futja az nyer. Taktikázni kell: vagy gyorsan futsz, és a rajtok között többet pihensz, vagy lassan futsz, és akkor biztos nem savasodsz le.

— Melyiket választottad?

—Lassan futottam. Néha már úgy éreztem, hogy csoszogok: 40- 42 perc alatt futottam a 7 kilométert. Este hatkor volt az első rajt, és 13-szor rajtoltam. Nem szeretném, hogy nagyképűen hangozzék, de csak azért nem mentem többet, mert előtte egész napos munkám volt. Aznap volt Aszófőn egy kitelepüléses fagyi- napunk, és nem is akartam menni, de a versenyszervező Baranyai Máté barátom rábeszélt. Mi éjjel szoktuk a fagyit készíteni, de megkértem a partnereinket és előbb leadták a rendelést, így ötre végeztünk. De így is úgy estem be a rajtra, hogy egy falatot nem ettem előtte.

— Mennyit sikerült futni?

— Végül 92 kilométer 560 métert futottam. Megfigyeltem, hogy így vannak a legjobb futásaim, ha nem tudok rákészülni. Itt is úgy voltam vele, hogy futok néhány kört, aztán éjfélkor úgy éreztem, hogy jó lenne reggelig futni. Telihold volt hideg, pára, köd, csend, gyönyörű volt az éjszaka. Körülbelül harmincan indultunk, de éjszaka már nagyon fogytunk, talán, ha nyolcan maradtunk. Aztán reggel már csak öten, végül negyedik lettem. A végén három nagyon felkészült futó maradt bent. Én mentem a kis szőlőzsírommal, nekik kész táboruk volt melegítőtakaróval, meg mindennel, amit el lehet képzelni.

— Te nem használsz kiegészítőket?

— Csak egy szőlőzsírt szoktam magammal vinni, ha a szél nagyon kifújná a számat. Jó, meg szoktam nézni induláskor az időt, meg érkezéskor, de ennyi. A megtett kilométert csak saccolni szoktam. Nem az eredményekért csinálom, hanem mert jó. Persze a kis falum büszke rám, és ez jó érzés. Néhány éve volt egy füredi 35 kilométeres terepfutó verseny, ahol egy nagyon felkészült sráccal futottunk együtt. Volt pulzusmérője, szuper órája, energiaszeletek, meg minden, ami kell, én meg csak a kis szőlőzsíromat vittem, ahogy szoktam. Végig sztorizott, futóélményeket mesélt, pittyegett az órája, időre megevett egy energiaszeletet, ivott amikor kellett. Én már egész kicsinek éreztem magam mellette, aztán egyszer csak feltűnt, hogy egyre csendesebb, és kezd lemaradozni. Végül én húztam be a célba. Nagyon jó érzés volt, hogy nekem nem pittyeg semmi, mégis megy.

— Nem lehet ezt túlzásba vinni?

— De. Én is teljesen rákattantam a futásra. Minden nap menni kellett, kellett a heti 110 kilométer és a havi 400, sokszor naponta kétszer futottam. Volt, hogy lementem 67 kilogrammra, amit már tudok, hogy túlzás, az szinte egy lánynak is kevés. Persze akkor én nem vettem észre, mások mondták, hogy rosszul nézek ki, de nem hittem el nekik. Most már nagyon figyelek, hogy mást is csináljak, kondizok is, hogy a felsőtestemre is figyeljek, társas sportokat is csinálok, télen thai boxolni jártam, csak most a fagyi miatt abba kellett hagynom, de ősszel visszamegyek. Párbajtőröző fiammal is szoktam együtt edzeni, meg a párom is nagy sportfogyasztó, együtt teniszezünk is.

— Fagyinapról estél be a futóversenyre. Fagyikészítéssel foglalkoztok?

— Én asztalos vagyok, a fagyival 9 éve a feleségem kezdett el foglalkozni. Az ő szülei csinálnak egy fagyizót Füreden, tőlük kellett átvenni a fagyikészítést- kiszállítást, mert be akarták fejezni. Átvettük, csináltunk a kertben egy jogszabályoknak megfelelő műhelyt, a feleségem elvégezte a cukrásziskolát is. Aztán ő csinálta a fagyit, én asztalosként dolgoztam tovább. De még kicsik voltak a gyerek is, nyár végére nagyon elfáradt. A következő évben én is beszálltam, de akkor én készültem ki, mert asztalos is, fagyis is voltam, sok volt. Mostanra kialakult, hogy éles váltást csinálok: szeptember harmadikán még kiviszem az utolsó fagyit, szeptember negyedikén összerakok egy konyhabútort.

— Miért nem vesztek fel valakit?

— Próbálkoztunk vele, de vagy a kocsi tört össze, vagy nem ért oda a fagyi, a nekem három órás körhöz neki nyolc óra kellett. Rájöttem arra is, hogy nekem is jó a változatosság. Nyáron csak fagyi van, rövidnadrág. Nem vagyok koszos, poros, új emberek vesznek körül, ismerkedés, nyár, napsütés. Aztán ősszel visszavedlek asztalossá, és már várom a következő nyarat, pedig nagyon monoton munka tud lenni a fagyikészítés.

— Milyen fagyit készítetek?

— Mi egy piacvezető, jó minőségű alappal dolgozunk. Ezt általában egy ajánlott receptúra szerint készítjük el. Az alapfagyikon túl, a saját receptúránk szerint dolgozunk. Néha azért eltérünk az eredeti receptúrától, mert észrevesszük, ha valami túl sok, vagy túl kevés bele. Most 160 féle fagyit kínálunk, de annyi félét készíthetnénk, amennyit akarunk. Most például csinálunk vegyes gyümölcs mixeket — például maracuja-eper fagyit úgy, hogy a két fagyit nem keverem össze csak lazán összedolgozom, hogy a két szín elváljon gombócoláskor. De egy gyümölcsfagyit is lehet készíteni mirelit gyümölccsel, vagy pasztával — aminek gyümölcstartalma van, mi a mirelit gyümölcsöket használjuk. Aztán ízesítünk sztíviával, és készítünk mindenmentes fagyikat.

— Kiknek viszitek?

— Van néhány fagyizó itt a környékben, akiknek szállítunk. Minden évben változik a lista, van aki elkezdi, más abbahagyja. Az elmúlt kilenc évben 30-35 helyre szállítottunk. Idén öt helyre viszünk fagyit, és lett a csopaki strandon egy saját helyünk is. Ez is rajtunk maradt, mert aki eddig csinálta úgy döntött, hogy befejezi. Ide most beállt a feleségem, a fagyikészítés most teljesen rám maradt. Csopakra készítünk egy hat darabos saját kollekciót, Csopaki málnáskert, Csopaki kávészünet — ilyesmi fantázianevekkel. Ezek rétegesen lekent fagyik, sok velük a munka. Ilyet kiszállításra nem érné meg készíteni. Ezt még háromszázért sem éri meg igazán, de ilyenekkel lehet kitűnni.

— A fagyi jobban fizet, mint az asztalosság?

— Változó, időjárásfüggő, de néha egyszerűbb. A fagyi is alkotás. Ha jó alapanyaggal dolgozunk, akkor mindenki mosolyog, elégedett és vége. A bútornál 5- 10 év múlva is visszajönnek, ha valami már nem működik tökéletesen. Ráadásul már nem a szép fa dolgok mennek, hanem a bútorlapok. Én „fás” asztalos vagyok, bár az utóbbi időben egyre inkább szakosodom: főként konyhabútorral és gardrób tolóajtós szekrényekkel foglalkozom. Korábban fogadtam tanulókat is, mára egyedül szeretek dolgozni.

— Elég feszesnek tűnik az időbeosztásod.

— Minden nap ötkor kelek és éjfél előtt sosem kerülök ágyba, de inkább utána. Év közben a gyerekeket készítem a suliba, pakolgatok, hatkor elmegyek futni. Télen még sötétben indulok, amikor rosszak a látási viszonyok, de ilyenkor kiélesedik a többi érzékszerv: érzek minden szagot, hallok minden hangot. Nagyon szeretem az extrém körülményeket is: ha esik az eső, vagy a hó, ha fúj a szél. Akkor érzi igazán az ember, hogy él.

Képek és szöveg: Sági Ági