Vászoly a feljegyzések szerint ősrégi falu, amelyben római-kori lakóházak, pénzérmék, templomromok és sírok nyomai utalnak arra, hogy az őskortól a IV. századig biztosan lakott volt. Első írásos emléke 1082-ből való, amiben a veszprémi egyház birtokaihoz sorolták. Nevét valószínűleg Vazultól, Vászolytól kapta, aki Szent István unokatestvére volt. Az Árpád-korban szintén lakták, majd a török hódoltság idején elnéptelenedett. A XVII. században kezdtek új telepesek szállingózni a térségbe, újra benépesítették a környéket, a falut, és szőlőműveléssel foglalkoztak. Vászoly borospincéi, présházai és lakóépületei között számos műemlék található.

Ami viszont igazán különlegessé teszi, az itt lévő Szent Jakab kút, ami a vászolyi Forrás-tónál található. A tó a falu északi felén fekszik, és a környező mészkőhegyek aljából kifakadó források vize táplálja. Könnyű megtalálni, mert a faluban egyedi fatáblák mutatják az utat mindenfelé. A tavon egy vízi színpad is helyet kapott, vele szemben a lankás domboldalon padok szolgálnak nézőtérként, de a kút mellett is vannak padok a pihenni vágyók számára.

A vászolyi Forrás-tó és a Szent Jakab kút (Fotó: Szücs Ildikó)

Nem is kútról van szó, hanem egy szépen kidolgozott forrásfőről, amelyen a Szent Jakab zarándokutat jelző kagyló motívum is szerepel. Furcsa látnivaló ez ilyen messze a spanyol zarándoklat állomásaitól, mégis odaillőnek tetszik. A falu védőszentjének tartják Szent Jakabot, az ő nevét viseli a templom, és ezért nevezték el róla a kutat is.

Szent Jakab kagyló jelképe a forrásfőn (Fotó: Szücs Ildikó)

A falu közepén is van egy látható forrás, és mindkét helyen tábla jelzi, hogy a víz nem iható. A Forrás-tó vize szép tiszta, körülbelül 40-50 cm mély, és halak, békák, mocsári teknősök és tőkés récék otthona. A víz több feljegyzés szerint gyógyító hatású, és ezen a legendán nőtt fel a falu lakossága is, ezért utánajártunk a dolognak. A tábla azért van kint, mert a forrás vize nem bevizsgált, nem igazolja vagy támasztja alá semmilyen vizsgálat, hogy iható, netán csodatévő víz bugyog elő a földből. A falu hivatalában elmondták, hogy rengeteg úgynevezett buzgár tör fel a környéken, ami táplálja a tavat és a kiépített forrást. Olykor még a tóban is látni lehet a bugyogásokat. A forrás tehát nem zárt rendszerű, hanem úgy folyik, ahogyan a természet adja, és mint ilyen, az anyaföld őrzi ihatóságának titkát.

A kút (Fotó: Szücs Ildikó)

Idősebbek mesélték régebben, hogy 1952-ben olyan száraz időszak volt a környéken, hogy az összes kút kiszáradt, ám Szent Jakab kútja akkor is adott vizet. Ezért ide hajtottak minden állatot, ide jött minden környékbeli ivóvízért. Állítólag több százan keresték fel a forrást gyógyulás remélve, de hogy elnyerték-e, az inkább köszönhető a hitnek, mint a víznek.

A víz csodatevő ereje tehát inkább mítosz, de egy valami biztos: ezen a helyen varázslatos nyugalmat kap az ideérkező. Találunk itt egy Táltos Fénypadot is, amit 2008-ban állítottak Szent Jakab és Árpád-házi II. Endre király tiszteletére, aki állítólag maga is járt itt, és megáldotta a helyet és a forrás vizét. A szépen kidolgozott pad hívogató része a tópartnak, mégis nagyon óvatosan mertem ráülni.

Táltos Fénypad (Fotó: Szücs Ildikó)

A csend, a béke, a megnyugvás valóban kézzel tapintható. A hideg ellenére is nehezen válik meg az ember a helytől, mert az apró kis csodabirodalomba csöppenve kicsit az idő is megszűnik létezni. Végül azzal az érzéssel ballagtam el nagyon lassan ebből a falatnyi békéből, hogy eljövök újra tavasszal, nyáron, aztán ősszel, majd télen is.

Ez pontosan olyan hely, amit vétek kihagyni, ha a környéken barangolunk, netán a közelben élünk. Egy zajos, nyüzsgő nap vagy hét után, egy órácska ebből a hangulatból és szívünk-lelkünk újjászületik.

A Forrás-tó és a Szent Jakab kút panoráma (Fotó: Szücs Ildikó)