A Balatonudvariban található Angyalok Kertje Kerámia megálmodója Meilinger Veronika, aki hosszú utat tett meg, míg az alkotás felé sodorta az élet.
Fotó: Horváth-Kustány Katalin – forrás: Angyalok Kertje Kerámia
Érdekes életpálya az övé: informatika tagozatos gimnázium elvégzése után mérnöki diplomát szerzett, majd pályája kezdetén a kereskedelmi marketing területén a tanácsadói pozíció következett.
Ezt követően a spiritualitás és gyógyítás töltötte be életét: energiagyógyászként segített másokon (ezt ma is gyakorolja), majd a súlyos és krónikusan beteg gyerekeknek és családjaiknak ingyenes élményprogramokat megvalósító Bátor Tábor alapítványnál a szervező teamben dolgozott: kórházakkal, orvosokkal, pszichológusokkal tartotta a kapcsolatot. Erről úgy vallott: lélekemelő és szeretetteljes munka volt számára. Ám más utak vártak rá. Például szólítgatta, vonzotta magához a kerámiák csodálatos világa.
Fotó: Horváth-Kustány Katalin – forrás: Angyalok Kertje Kerámia
– Hogyan jelent meg az életedben a kerámia?
– Mint egy mag, úgy kelt életre bennem. Ugyan még Budapesten éltem, de tavasztól őszig szinte minden hétvégémet itt töltöttem Balatonudvariban, a szülőfalumban. Nagyon szeretem a színes, szagos, zubogó vidéki piacokat és hétvégénként mindig oda jártam. Hol a tihanyiba, hol Káptalantótiba. Észrevettem, hogy nem tudatosan, de valahogy mindig kikötöttem egy-egy keramikusnál, mindig beszélgettem, és simogattam a kerámiákat. Akkor életre kelt valami hívás., valahogy megszólított. Bennem akkor az volt, hogy majd nyugdíjas koromban visszatérek, leköltözöm a Balatonra – azt képzeltem, hogy addig Budapesten élek – és majd megtanulom, hogyan lehet mindenféle szép dolgokat készíteni és majd ez lesz a hobbim.
Meilinger Veronika másoknak is átadja az alkotás örömét. A workshop kezdete: ilyen tömbökből formálódnak a csodás kerámiák
Fotó: Keszey Ágnes
Ám aztán előbb hazajöttem a Balatonra, mint ahogy akkoriban elképzeltem – ez a Bátor Táboros munkám befejezésekor történt. S minden lépésről-lépésre alakult ki. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki elkezd szenvedélyesen kenyeret készíteni, vagy süteményeket, aztán egyszer csak lesz egy péksége, egy cukrászdája. Nálam is így indult, autodidakta módon folyamatosan alkottam, kísérleteztem, tanultam. Olyan volt, mint amikor az ember elültet egy magot a földbe, az növöget, növöget és ez a virág lett belőle.
Fotó: Horváth-Kustány Katalin – forrás: Angyalok Kertje Kerámia
– Egy nem annyira közismert módon, a laptechnikával alkotsz. Hogyan ismerted meg ezt a technikát, és miért pont ez fogott meg?
– Anno, amikor még Budapesten dolgoztam, a munkatársaim tudták, hogy nekem az agyag és a kerámia nagyon-nagyon tetszik. Egyik nap egy munkatársam átküldött nekem egy linket, ami egy kerámiaworkshopról szólt. Elmentünk közösen a kolléganőmmel a foglalkozásra. Ott találkoztam először a nyers agyaggal. Amit ott láttam, megtanultam, és tovább vittem. Nem korongozom, nem tudok vázákat készíteni, ez másról szól. Lapos tárgyakat készítek.
Fotó: Horváth-Kustány Katalin – forrás: Angyalok Kertje Kerámia
Ennek az a menete, hogy megfogjuk a tömbökben lévő agyagot és kinyújtjuk egyenletesen, szép vékonyra, mintha almás pitét készítenénk, majd formát választunk, és megmintázzuk. Ez annyira kézreálló módszer, nagyon kreatív, de egyben egyszerű is. Én nagyon szeretem az egyszerű, letisztult dolgokat.
Mindenki kedve szerint mintázza a formát – itt éppen egy kistányér készül
Fotó: Keszey Ágnes
– Az Angyalok Kertje Kerámiában balatoni ihletésű használati- és dísztárgyak is készülnek, de más műveidben is gyakoriak a kék és zöld árnyalatok. Miért?
– Alapvetően érzésből alkotok, nem is tudok aggyal dolgozni. Ezért sem szeretek túlságosan megrendeléseket elvállalni, mert én pontosan azt élvezem benne, hogy nem gondolok közben semmire, és úgy születik egy forma, egy minta. Utána hozzáadom a színt. A színek is úgy érdekesen alakultak. Összevásároltam rengeteg színű mázat, és próbálgattam. Ez ugyanolyan, mint amikor valaki receptet dolgoz ki. Csak akkor derül ki, hogy pontosan milyen színű a máz, amikor kihúzom a kerámiát a kemencéből. Próbálgattam a színeket, kevergettem, kísérleteztem az árnyalatokkal.
Fotó: Horváth-Kustány Katalin – forrás: Angyalok Kertje Kerámia
És aztán volt egy pillanat, amikor kivettem a kemencéből a kerámiákat, egymás mellé raktam őket és azt láttam, hogy ezek a Balaton különböző színei. A Balaton kék, nagyon sokszor türkiz, nagyon sokszor zöld, vagy kékeszöld, mélyzöld, szürkészöld, szürkéskék. A gyökereimből adódóan ide kapcsolódom a tóhoz. Ezek a színek ugyanazt az érzést váltották ki bennem, mint amikor ülök a tó partján és látom a Balatont. Ott ül az ember, megszűnik minden, kikapcsol az elme és ott van előtte a szép, nagy kékség. Akár a sziklákon ülök fenn Tihanyban, a Csúcs-hegyen, akár a balatonudvari strandon, vagy bárhol a Balaton partján, vagy bekajakozok a tó közepére, van egy érzés, ami eltölt. Talán ugyanez volt ezeknél a kék színeknél. Ránéztem a kerámiákra és a színek a Balatonra emlékeztettek, s azt az érzést aktiválták bennem, amit a Balaton is. Ezt a nagyon jó érzést biztosan mindenki ismeri, aki itt él, vagy bármikor is megfordult a Balaton környékén.
Fotó: Keszey Ágnes
A kemenceajtó nyitása pont olyan izgalmas számomra, mint anno gyerekként megpillantani a karácsonyfát. Várom, hogy mi kerül ki belőle. Számomra ez a vágy volt a workshopok útnak indításánál, hogy megosszam ezt a fajta örömet, azt a töltekezést, amit én is átéltem és átélek. Számomra ez nagyon hasonló érzés, mint gyermekkorunkban – amikor még nem volt tele a fejünk mindenfélével – ültünk a homokozóban, várakat, mindenféle alakzatokat építettünk. Ez a felhőtlen, örömteli élmény tölt el ma is.
