Szaniszló Hajnalka | 2021.06.13. 10:00
Ismerd meg a 10 nap STRAND helyszínét: BalatonPart
A koncertek mellett filmvetítések, kortárs képzőművészek, fiatal zenészek és élő legendák, beszélgetések és színház, vasárnaponként pedig családi programok várják a közönséget egész nyáron át és a szezonon túl.

Július első napjaiban egy új kulturális központ nyitja meg kapuit az egykori Club Aliga pártüdülő területén. A cél az volt, hogy olyan barátságos helyet hozzanak létre, ahol sokféle program és stílus, művészet és szórakozás jól megfér egymás mellett. A koncertek mellett filmvetítések, kortárs képzőművészek, fiatal zenészek és élő legendák, beszélgetések és színház, vasárnaponként pedig családi programok várják a közönséget egész nyáron át és a szezonon túl. A kultikus üdülő a MOL Nagyon Balaton programsorozat szellemiségében született, célja, hogy minél szélesebb közönségnek nyújtson színvonalas programokat.

BalatonPart
Fotó: BalatonPart Facebook

 

A környék nyugalma érdekében a színpadi programok éjfélkor véget érnek

A koncertek, események zöme a naplemenetéhez igazodva indul. A szervező csapat a környéken lakók igényeit is figyelembe véve dolgozik a programkínálaton. Az előkészületek során közel 400 helyi küldte el javaslatait, melyek nagy része már beépült a programba. Ugyanakkor a rendezvénysorozat indokolja, hogy az ország távolabbi pontjairól is turisták érkezzenek idei a BalatonPart miatt, a környék idegenforgalmát is fellendítve.

A BalatonArt művészeti projekt keretében minden héten más-más kortárs képzőművész „költözik” a BalatonPartra. Itt a közönség szeme láttára készül egy-egy balatoni tematikájú alkotás, melyeket a nyár végén aukcióra bocsátanak. A bevétel teljes egészét a Balatonvilágos Önkormányzat számára ajánlják fel. A BalatonPart arculata a fiatal képzőművész, Labrosse Dani (Labrosse’s Stuff) munkáját dicséri.

A 10 nap STRAND részletes augusztus 18-22. programja itt.

A 10 nap STRAND részletes augusztus 25-29. programja itt.

? ÚJABB NEMZETKÖZI SZTÁROK + JEGYSTART A 10 NAP STRANDON! ?
Örömmel jelentjük, hogy két újabb nemzetközi névvel…

Posted by BalatonPart on Friday, June 11, 2021

Budapesttől 50 percnyire autóval, vagy vonattal, de akár biciklivel is elérhető

A családiasnak ígérkező BalatonPart maximális befogadóképessége 2000 fő. Az augusztus végére hirdetett 10 NAP STRAND idejére a helyszín 5000 fő kapacitásra bővül, amely a STRAND Fesztivál megszokott méreténél jóval kisebb. Az eddiginél „kisebb, hosszabb, még kedvesebb” fesztivált ígérünk, ahol a családi és kulturális programok mellett a hazai zenekarok és külföldi fellépők várják az idelátogatókat. A Club Aliga területén egész nyáron zavartalanul tart nyitva a hagyományosan itt működő strand, mellette egy újabb strandszakasz nyílik a BalatonPart vendégei számára.

Nincs még szállásod a rendezvény idejére? Van megoldás, ha nem tudsz foglalni. Mutatjuk!

A parkolási lehetőségekről

A korábbi 400 mellett mostanra újabb 300, vagyis összesen 700 parkoló áll a vendégek rendelkezésére a Club Aliga területén. Az önkormányzattal egyeztetve a 10 Nap STRAND és Balaton Piknik ideje alatt további parkolókat nyitnak a Club Aliga bejáratához közel, a környék nyugalmának biztosítása érdekében.

Tudj meg mindent a 10 nap STRAND rendezvénysorozatról itt.

 

Nyitókép: STRAND Fesztivál hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva