Csopak látképe anno
Fotó: Fortapan
– Mi a kötődése a Cseresnyés családnak a Balatonhoz?
Cseresnyés Réka – Édesapám családjának egy része Veszprém megyei származású és fiatalkorában sok időt töltött a Balatonnál, egyetemi évei alatt nyaranta vitorlásoktatóként kereste kenyerét az Olajipari Tröszt siófoki csónakházában. Tanulmányaim miatt és férjem révén 18 évet az USA-ban éltem, de sokat voltunk itthon és jártuk az országot, különösen vonzódtunk Veszprémhez és a Balaton vidékéhez.
– Honnan eredt mégis az ötlet, hogy a Balatonnál vásároljanak házat?
Cs. R.– Amerikai férjem (Jared Schrieber – szerk.) beleszeretett a Balatonba. Keresztanyámékat látogattuk meg Akarattyán és sétáltunk a magasparton. Elmerengett a Balaton látványán, végtelenségén és nagyon megtetszett neki a magyar tenger természeti szépsége. Akkoriban mi még ingáztunk az USA és Magyarország között, de már nagyon szerettem volna, ha kicsit megpihenhetnénk és hazatérhetnénk. Férjem gyorsan döntött és azonnal elkezdtünk házat keresgélni. A cél az volt, hogy a Balaton mentén találjunk valami szép helyet, de már ne legyen Tihanyon túl. Egy felderítő út során haladtunk át Csopakon, ahol a férjem lefékezett egy eladó táblánál, ami egy gyönyörű szőlőterület volt. Optimista és vállalkozó szellemű társam nem tágított, így megvásároltuk a nagy kihívásokat tartogató szőlőt. Szerelem első látásra, szőlőművelés, újratelepítések, rengeteg tanulás, sokszor a saját kárunkon is… Így kezdődött csopaki kötődésünk a szőlővel, míg a családi fészek kialakítása még váratott magára. Időközben családi gyökereink felerősítették a szőlész- és borászkodás iránti érdeklődésünket is, hiszen a Cseresnyés családnak már az 1800-as években a Somlón volt szőlője és pincéje. Dr. Cseresnyés Sándor (egykori Veszprém megyei főorvos) ősünk, igazi XIX. századi polihisztorként még versbe is öntötte „borfilozófiáját”, ami így hangzott: „Haj, pedig bor nélkül/Mi a nagy világ?/Egy kör, mely bánatnak/Szűk, örömnek tág.”
Cseresnyés Magdolna – Réka férje mérnök-közgazdász, az USA-ban ismerkedtek meg, amikor Réka sportösztöndíjjal Amerikába került. Nem szokott dicsekedni, de el szeretném mondani, hogy Réka négyszeres All-American teniszbajnok és az egyetem Hall of Fame csarnokába is beválasztották. Egykori diák- és sporttársai, edzője is vendégeskedett nálunk Magyarországon. Az amerikai vendégeket sokszor vittük kirándulni a Balatonhoz is, fontos volt számunkra, hogy megmutassuk az ország szépségeit. Örültem, hogy a vejem beleszeretett a csopaki tájba, reménykedtem, hogy esetleg így hazatérnek. Pár éven belül haza is települtek, és számunkra rajtuk keresztül szinte megvalósult a Márai által megfogalmazott tipikus magyar álom: „Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról… Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált.”
– Végül hogyan kötöttek ki az egykori Dobó vendéglőnél?
Cs. M.– Akkoriban a csopaki szőlészkedés miatt egyre többet jártunk a gyerekekkel a Balatonra. Salföldre, Révfülöpre és Füredre. Az egyik füredi nyaralás során kirándultunk Csopakra és ekkor láttam meg a Dobó vendéglő falán az eladó táblát. Rékáék azonnal fel is hívták a megadott telefonszámot.
Cs. R. – Többször megnéztük és már alkudoztunk is a házra, amikor azt a hírt kaptuk, hogy eladták. Csalódottak voltunk, Csopak szívébe tervezgetett vágyainkat sirattuk, hiszen nagyon beleszerettünk a mészkő támfalakba, a gesztenyefákba, az ősi vonalakba, a tornácba, a tudatba, hogy a ház alapjait talán középkori kövek képezik. Azonban pár hónap múlva újból kikerült az eladó tábla és így 2015 őszén meg tudtuk vásárolni ezt a különlegességet.
– Mit lehet tudni a házról?
Cs. R. – A ház története viszonylag feltárt. A középkorban, Szent István tiszteletére emelt templom az 1800-as évek közepe táján leégett, a tornyot rendbe hozták, újra fedték. Mivel a templom a Séd patak árterületén volt, az egyház úgy döntött, hogy nem építi vissza az épületet. Így lett a templomhajó köveiből a káptalan tiszttartójának háza. Ezután erdészlakként funkcionált, majd az elmúlt évtizedekben a csopaki Dobó család tulajdonába került. Ők lakóépületként és vendéglőként használták. A ház falai sokat tudnának mesélni. Például arról is, hogy az I. világháborúban a házban elszállásolt olasz hadifoglyok ültettek több fenyőfát az udvaron, amelyből egy a mai napig áll, ferde törzsével tanúsítva a Nosztori völgyből jövő uralkodó szélirányt. A csodás gesztenyefákkal együtt határozzák meg a kert hangulatát.
– Hogyan zajlott a felújítás?
CS. M. – Fontos elmondani, hogy igen elvadult állapotok uralkodtak a háznál, amikor Rékáék megvették. A ház üres volt, hideg és rideg. Négy pici szobára szabdalták az utcafrontot. Egy romos, kibelezett épület fogadott minket, innen indultunk és végül a helyreállítás azért sikerült ilyen jól, mert a korábbi évtizedek átalakításait nem őriztük meg és a ház a pincétől a tetőig megújulhatott.
Cs. R. – Az volt a cél, hogy amennyire lehet, az eredeti, 1800-as évekbeli állapotot visszaállítsuk, de megjelenhessenek korunk kényelmi funkciói is. Régi fotók is előkerültek a házról. Építészeink merészen, a tájra jellemző, ún. „kódis-állással” hangsúlyos bejárati részt hoztak létre az addig jellegtelen keleti homlokzati részen. A helyi építészeti stílus jeleit hordozó toldást sikerült harmonikusan illeszteni az eredeti boltívekkel és tornáccal, új arculatot adva a kúriának. A telek helyrajzi száma egyébként 1-es volt, tehát ez a terület számított a falurendezés kiindulási pontjának. Sok régi forrást összegyűjtöttünk, beleértve a térképeket is. A renoválás során előjöttek az eredeti, gyönyörű falak, elfalazott boltívek kerültek elő. Minden eredeti fal, boltív és boltozat a helyén maradt, nem is akartuk ezeket eltüntetni, sőt! Kibontottuk az ablakok, ajtók íveit is, elbontottuk a korábbi átalakítások nyomait. A legszebb példa a konyha íves boltozata: az eredeti, téglából rakott boltozatot megtisztítottuk a vakolattól, a fugázatot kijavítottuk. A ház körüli munkálatok két évig tartottak. Építészetileg is nagy élmény volt, minden apó részletet dokumentáltunk, a fotókat, aztán édesanyám egy könyvszerű albumba rendezte.
– Voltaképpen ez egy nagyvolumenű épület-rekonstrukció volt, hogyan készültek fel minderre?
Cs. M. Először is olyan szakembert, szakembereket kellett keresni, akik értenek az ilyen régi házak renoválásához. Szerencsénk volt, mert már a bontást is az a vállalkozó végezte, aki a helyreállítást is végigvitte. Annak ellenére, hogy „távépítkezés” volt, nagyon szoros, aktív kapcsolatban álltam a kivitelezőkkel, illetve a tervezést végző stúdió építész csapatával. A munkálatok elején még Rékáék javarészt Amerikában tartózkodtak, én pedig Budapestről ingáztam, akár hajnalban is, felügyeltem a bontást és az építést. Kemény feladat volt, de érdekes, alkotó munka részese lehettem.
– Akadtak nehéz pontok?
Cs. R. – Édesanyámmal aztán közösen, heti rendszerességgel, az építészekkel együtt vittük a helyszíni művezetést. Ezekre szükség volt, hogy minden gördülékenyen menjen. Persze egy régi háznál sokszor adódnak váratlan helyzetek, de sikerült ezeken túllendülni. Bár az elején nem volt könnyű egy ilyen férfi-domináns terepen hölgyként az elképzeléseinket érvényesíteni, de szerencsére sikerült megtalálni a közös hangot a kivitelezőkkel és tervezőkkel is. Projektmenedzser szakmai hátterem némiképp segített a munka összehangolásában. Bár az elején nem vették komolyan ütemterveimet, de aztán amikor véletlen nem tudtam a heti művezetésre azokat frissíteni, már a mesterek is hiányolták. Külön öröm, hogy sok helyi mesterembert is megismerhettünk a felújítás alatt. Ezen túl csak az időjárás, a váratlan eső akasztotta meg többször is a munkát. Az egyik ilyen nagy eső eredményeként szakadt be a konyha egyik íves boltozata. Ez nehéz pillanat volt, de a régi épületek restaurálásához értő kőműves csapat tökéletesen hozta helyre a boltívet. Sokat köszönhetünk a Mérmű Építész Stúdió profi tagjainak. Jómagam építész szerettem volna lenni, ezért is nagyon élveztem a munkát és sokszor osztottam meg rajzaimat is a tervezőkkel. Egy biztos, a régi házaknak lelkük van, és mi ezt végig éreztük és figyelembe is vettük.
– A belsőépítészeti kialakításokra, a berendezésre mi jellemző?
Cs. R. – A ház műszaki kialakítása és gépészete XXI. századi, a fűtést és a melegvíz szolgáltatást telefonunkról szabályozhatjuk, a kiépített biztonsági rendszer is távfelügyelhető. A berendezés illeszkedik a vastag falak, nagy boltívek hangulatához. Az időtálló rusztikus bútorokat, a konyhabútoron kívül magam terveztem, és terveim egy ügyes asztalos mester valósította meg. Viszonylag hosszú ideig tartott, míg minden elkészült. Minden apró részletben próbáltunk a ház hangulatához igazodni. Sokat gondolkoztunk apróságnak tűnő elemeken. Például Édesanyám ötlete volt a kemencének is helyet adó fedett teraszt megvilágító három, hatalmas bográcsból készült lámpatest. Fontos volt még a színharmónia is, ezért a szürke, a fehér, pasztellszínek dominálnak, és ezt egészítik ki a bútorkárpitokon, párnákon megjelenő türkíz (kékes-zöldes), azaz a Balatonra emlékeztető árnyalatok.
Cs. M. – Igen, a ház sem fehér színű, pedig elsőre annak tűnik. Emlékszem, hogy a kivitelezővel hajnalban festettünk különféle fehér, szürkés és tört fehér árnyalatokat a ház falára. A felkelő nap fényében vizsgálgattuk, lefotóztuk, a fotókat elküldtem Rékának Amerikába, hogy együtt dönthessük el a ház végső színét. Egyszóval nagyon lényegesek voltak a részletek, a színek, az elrendezés és persze az eredetiség megőrzése.
– Mikor készült el a ház?
Cs. R. – Talán még nem készült el teljesen, most is formálódik. Már lakható, és remekül működik, az apró finomítások, díszítések idejét éljük. Először 2017 karácsonyán aludtunk a házban, ott töltöttük a szilvesztert is. Emlékezetes éjszaka volt, mert a Csonkatoronynál tartják a település falubuliját és mi is kimentünk a közös ünneplésre, végre nemcsak a munkát, hanem a helyi közösségi programokat is élvezve. Aztán tartottunk egy házavatót, amire a kivitelezőket és helyieket is meghívtuk, hogy közösen ünnepeljük a sok munka gyümölcsét. Idén a tavaszi, vírus miatti távoktatási időszakot is itt vészeltük át, és a gyerekekkel együtt sokat dolgoztunk a szőlőben is. A legszebb órák azok voltak, amikor az úgynevezett hajtásfűzési munkát a fiam hangoskönyvet hallgatva végezte.
– A helyiek hogyan viszonyultak a felújításhoz?
Cs. M. – Az elején kicsit távolságtartással. De most már, ha söprögetek a ház előtt, akkor nem csak visszaköszönnek, hanem le is állnak beszélgetni, ebből gondolom, hogy elfogadtak minket.
Cs. R. – Jó pár éve néhányan arra intettek, csak azt ne mondjuk a csopakiaknak, hogy budapestiek vagyunk. Ezért inkább – Márai Sándor után szabadon – azt mondtam, ami igaz, hogy veszprémi származásúak vagyunk. Veszprémben ismerősen csenghet a Cseresnyés név, hiszen a volt Cseresnyés-Balassa kúria ma a megyei kormányhivatalnak ad otthont. Most már sok elismerést kapunk. Innen-onnan visszahallom, hogy tetszik a helyieknek a gondos felújítás, a ház megújult formája. A szőlészet kapcsán is sok értékes, segítőkész, becsületes környékbelivel, ismerkedtem meg. A gazdák és a borászok rengeteg tudnivalót és bölcsességet megosztottak már velem, a tavalyi szüretkor még traktorozni is megtanított egyikük. Ahhoz, hogy egy közösségbe befogadják az embert, először teljesítenie kell. Talán most már mi is letettünk az asztalra néhány értékes dolgot Csopakon. Bármibe is fogunk igyekszünk azt magas minőségben, a közösség érdekeit is nézve, értékteremtő szemlélettel létrehozni.
– Mik a jövőbeni tervek?
CS. R. – Ősszel a Csopaki Polgári Körrel közösen könyvbemutatót és kiállítást tartottunk a házban, sokan voltak rá kíváncsiak, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Remélem, hogy a jövőben is otthont adhatunk hasonló rendezvényeknek. Családunk szemléletére, ahogy a felújítás során is tettük, jellemző a több-generációs gondolkodásmód. Testvéremmel, szüleink segítségével, sok gyereket nevelünk, ezért fontos, hogy a csopaki ház olyan találkozási pont legyen családunk számára, ahol mindenkinek van helye, és ahol közös élményekben lehet részünk. A Csopakon eltöltött évek alatt rájöttem, hogy a hely kötelez. A háznak a története, központi fekvése, a közösségi eseményeknek is helyet adó, népszerű „Dobó étterem” múltja miatt küldetése, a tulajdonosoknak feladata van a falu a közösség életében is.
Fotók: Cseresnyés család
