Patkó Ágnes / lakaskultura.hu | 2021.02.11. 17:00
Egy csopaki nyaraló újjászületése
Gyerekkora óta nézegette Balogh Zsóka a szülőházával szomszédos nyaralót, ami évről évre egyre rosszabb állapotba került. Az 1900-as évek elején épült csopaki kis házat végül az utolsó pillanatban sikerült megvenniük: még éppen menthető volt. Szerencse, hogy olyan tulajdonosok kezébe került, akik hisznek az értékek megmentésében.

Balogh Zsóka és férje több évtizede hoznak be Magyarországra nomád szőnyegeket. A kilimpárnák adták a kiindulópontot a kis csopaki nyaraló berendezéséhez is, amelyet az utolsó pillanatban mentettek meg az enyészettől – írja a lakaskultura.hu.

A felújítás során az eredeti színeket reprodukálták
Fotó: Bata Tamás / LAKASKULTURA.HU

– Manapság az a szokás, hogy a megvásárolt régi házat lebontják. Mi korábban már építettünk újjá összeomlott épületet, egyszóval, volt némi tapasztalatunk. Itt a tető omlott be, de az új faszerkezetre a régi cserepek kerültek, és a nyílászárók egy részét is sikerült megőrizni – idézi fel Zsóka a munka kezdetét.

A beltereket átjárja a fény
Fotó: Bata Tamás / LAKASKULTURA.HU

A kis nyaraló eredeti színeit kapta vissza, a tulajdonosok a hajdani vakolat egy darabkájával illusztrálták, milyen árnyalatot szeretnének. A 38 négyzetméternyi belső téren viszont sok mindent megváltoztattak, falakat mozgattak, mindenekelőtt kialakították a konyha-étkező-nappali hármasát magába foglaló közösségi teret. Emellett található a házban egy háló, egy fürdő, valamint egy pótfekhelyekkel szolgáló galéria, amely összecsukható létra segítségével közelíthető meg.

A tulajdonos pár egy újabb nyaraló megmentését is fontolóra vette már
Fotó: Bata Tamás / LAKASKULTURA.HU

A házaspár több mint húsz éve a kilimek szerelmese, két boltjuk is van, így könnyű volt szőnyegeket találniuk az újonnan kialakított terekbe. Igazán színes lett a végeredmény, de ez is volt a cél.

– Az eleve ide választott párnákhoz igazodva szereztük be a többi textilt, sőt ez alapján döntöttünk a sárga kanapé mellett is. Eddig minden otthonunkat úgy rendeztük be, hogy volt egy-egy középponti tárgy, ami ihletet adott. A másik alapelvünk az értékek megóvása. Igyekszem megmenteni a sorsukra hagyott régi bútorokat, például az étkező székei és az asztal lába is így került hozzánk – meséli vendéglátónk.

Eleve a nyaralóhoz választott párnákhoz igazodva szerezték be a többi textilt
Fotó: Bata Tamás / LAKASKULTURA.HU

A nyaraló ideális hely a nyári hónapokban, a csiszolt betonpadló hűvöse, a semleges, fehér falak és a vidám színek kavalkádja határozza meg a belső tér hangulatát. Ráadásul az árnyas kertben és a teraszon is remekül el lehet tölteni a meleg napokat. A szeretett nomád szőnyegek természetesen mindenhol fontos szerepet kapnak.

– Az egyes darabok különböző országokból származnak, például Afganisztánból és Marokkóból, de annyira közös a gyökerük, hogy tökéletesen mutatnak egymás mellett. Sokan megdöbbennek, hogy nálunk a fürdőbe is gyapjúszőnyeg került, de a nomád szőnyegekben benne hagyják a lanolint, ami megvédi a víztől: ha elázik, csak ki kell tenni a napra, és megszárad – magyarázza Zsóka, és közben talán már egy következő épület vagy bútor megmentésén töri a fejét.

Forrás: lakaskultura.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva