A keszthelyi Verkli Fesztiválon megfordulóknak már ismerősen hangzik a házaspár neve, hiszen ők az egyik fő motorja a rendezvénynek. Most betekintést adnak féltve őrzött zenebirodalmuk rejtett titkaiba és egy zenés időutazásra invitálnak egy letűnt kor muzsikáló darabjai segítségével.
Hansjörg és a bordélyházi orgona
Bordélyházi zenegép
Így ugorjunk is nyárból az őszbe és Keszthelyről Gyenesdiásra, ahol is a tárlatvezetések mindig improvizatív jelleggel indulnak. Hiszen Hansjörg az előző, keszthelyi kiállítóhelyen már megszokta, hogy mi hol van, de itt még nem állt össze a fejében, hogy melyik tárgy hol is helyezkedik el, így egy kis improvizáció teszi még kalandosabbá a bemutatást.
Az első meghökkentő dolog már a bejáratnál megtörténik: a fogadóbizottság dobpergéssel üdvözli a nagyérdeműt.
Mozog feje, keze és cintárnyérja az ajtónállónak
De nem is kell egy lépést sem tenni a következő hökkenésig, mert az ajtóval szemben tornyosul egy körülbelül 100-125 éves hangszer, ez egy úgynevezett waltzer orgona, melynek házát Gödöllőn készítették. No, de nem ez a legnagyobb érdekessége, hanem, hogy egy budapesti bordélyházban üzemelt. Az Ó utca 42-ben volt kiállítva, ez volt a zenelejátszó, ha úgy tetszik: az aláfestő zene a randevúk ideje alatt.
Az orgona fogacskái
Készíts aprót, ha hallgatni szeretnéd a zenét
A múzeum egy igazi oázis a különlegességekért rajongóknak: hangszerek, zenelejátszók, amelyek az elmúlt évtizedekben, évszázadokban különböző helyeken, üzletekben, kávéházakban, bevásárlóközpontokban voltak kiállítva. Pénzérme bedobásával lehet megszólaltatni őket, s mind-mind üzemképesek. Azért kerültek ide, ebbe a gyűjteménybe, mert stílusukat tekintve ugyanazt a klasszikus metódust követik. A legtöbbet Lipcsében készítették, ez a város volt a fő gyártóhelye ezen hangszereknek.
A zenegép titkát is megfejtettük
6 különböző dallamot tud lejátszani az eszköz és a tekercset is ki lehet cserélni benne. A tekercsen vannak a dallamok, annyit tud, amennyit ráütnek. A kis fogacskákkal találja el a kalapácsokat, amelyeknek meg kell szólalnia. Egy kicsit a zongora elvén működtetve, de tekercses metóddal áll össze a hangjáték. Úgy lehet dallamot váltani, hogy mindig egy picit arrébb tolják a tekercset és a fogacskák így mindig egy kicsit máshová akadnak be. S úgy a hangszíneket és a következő dallamot is váltja az eszköz. A rendszer nagyon hasonlít egy szövőszékhez, ami éppen átveti a szálat. De nem is csoda, hiszen a működési elvük nagyon hasoló.
A gyógyíthatatlan betegség
A XIX. és a XX. század hangulatát idézi egy külön kis szoba, amelyben gyógyszerek, konyhai eszközök, szamovár, kenyérpirító, hajszárító, s sok olyan tárgy kapott helyet, ami ennek a kornak a használati eszköze volt.
Egy doboz Savaria cigaretta is lapul az ablakpárkányon, amelyet Hansjörg 1972-ben vásárolt, Keszthelyen. Ekkor járt először a városban. Feleségével, Irinával 1992-ben költöztek Keszthelyre Zürich-ből. Villamosmérnökként dolgozott és sok verklis társaság tagja a mai napig. 12 évesen vásárolt egy zsebgramofont, ez volt az első automata hangszere. Később egy hagyatékból kapott automata zongora volt a második.
Savaria cigaretta 1972-ből
Hansjörgnél évtizedekkel ezelőtt egy gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak. Ezt úgy hívják, hogy gyűjtői szenvedély. Nem segít rajta sem gyógyszer, sem feleség. Pláne úgy, hogy a feleség még támogatja is ebben a szenvedélyben.
Mit jelent, hogy drága?
Amikor azt mondjuk egy zenelejátszó eszközre, hogy drága, akkor azt úgy kell értelmezni, hogy a századfordulókor ez az ár egy átlagos svájci polgár egy éves jövedelmét jelenti, még ha abban az időben nem volt még annyira gazdag Svájc, mint most, de akkor is nagyon sokba került.
Az utóbbi időben csökkent ezeknek az eszközöknek az ára. Jelenleg attól is függ, hogy hány bukkan fel belőle a világban, hány darab van még belőle, hány darab van attól a gyártótól, abból a típusból, abból az eszközből, mennyire jellegzetesen kerülnek elő vagy épp mennyire nincs rajtuk semmi egyedi. Ez az egyik szempont.
Ma is vannak a piacon, az itteninél nagyobb gyűjtemények eladóak. Az általános régiség piac az utóbbi tíz évben némileg visszaesett. Mert az idős emberek, akik gyűjtöttek vagy meghaltak, vagy értékesítenék a gyűjteményüket, mert nem tudják már ápolni, gondozni, foglalkozni vele. A legtöbb esetben, több, mint 80%-ban a gyerekeik már nem foglalkoznak ezekkel a gyűjteményekkel és meg akarnak tőlük szabadulni. Ahogyan az várhatóan a gyenesdiási gyűjteménynél is lesz.
Ez hangszer, ezen játszani kell
Amióta bekerültek ide az új helyükre a zenedobozok, már három olyan példány is van, amit javítani kell. Vannak olyan eszközök, amiket egyszer megszólaltatnak és már állítani, hangolni is kell. A hőmérsékletre különösebben nem érzékenyek, mert egyik-másik eszköz olyan helyen állt, hogy már majdnem eltüzelték, ott állt a farakás tetején. Hiszen gondoljunk bele, hogy ahogyan korábban mennyire más volt a technika, mennyire másként gondolkodtak, éltek az emberek, ott erre nem volt mód, vagy szándék, hogy különösebb bánásmódot, figyelmet szenteljenek egy-egy eszköznek.
Viszont ezeket a dobozokat nem nézegetni, hanem használni kell, játszani rajtuk és játszani hagyni őket.
Van olyan múzeum Európában, ahol ott van a kiállítás, ott vannak az eszközök, de azok már csak lelketlen tárgyak, mert egyetlen hangszert sem tudnak megszólaltatni, csak a régi videókon tudják megmutatni, milyen hangja, dallama volt az ott látható példánynak. Borzasztóan illúzióromboló.
— Ha felméretném, felértékeltetném ezt a gyűjteményt, akkor idejönnének a szakemberek fehér cérnakesztyűben, és úgy fognák meg az adott dobozt, hogy össze ne törjék, hímes tojásként kezelnék. Miközben én nyugodtan fogom meg mindegyik darabot, ugyanis ez csak egy darab fa, amit le is lehet tisztítani. Tehát, azért ne essünk túlzásokba, ez butaság, nem kell ennyire túlmisztifikálni ezt a dolgot.
Hansjörg mérnökemberként hidegfejjel, racionálisan gondolkodik a hangszerekről, mint eszközökről. De a tárgyak mögött érzi a muzsikát, amely még a legkérgesebb szívet is megmelengeti:
— 30-40 évig tanultam egyik-másik zenegépről, s úgy ezekről a zeneeszközökről általában. Ez nem úgy van, hogy valaki idejön és két hét alatt megtanulja. Ehhez szeretni kell ezt a hangulatot, ehhez érdeklődni kell a korszak iránt, s nem mellesleg jól is kell az dobozokhoz nyúlni. Viszont, ami nagyon fontos, hogy ezeket az eszközöket el kell indítani, zenéltetni kell, mert állásukban sokkal jobban amortizálódnak, elhangolódnak. Ez hangszer, ezen játszani kell.
Nézd meg a múzeumban készült képeinket!
A Surbi’ Verkli Múzeum bejelentkezéssel látogatható. A tulajdonos német nyelven beszél, de tolmácsolás kérhető!
A következő részből azt is megtudhatod majd hogyan akarták éneklésre tanítani a madarakat kis verklik segítségével!
Gyenesdiásra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
