viharjelzés: I. fokozat
12°
18° 12°
NY
5 km/h
2019.09.16. 12:00
A csinos hévízi fogorvos néha kilencfarkú rókadémonná változik
Fiatal lányok óriási géppuskával, színes hajak és látványos jelmezek – ezek a dolgok bizonyára ismerősek azoknak, akik legalább egyszer jártak gamer vagy animés rendezvényen.

A cosplayerek szinte az összes ilyen témájú eseményen előszeretettel fényképezkednek a látogatókkal, sőt gyakran versenybe is szállnak egymással, hogy kiderüljön, ki tudja a legjobban életre kelteni kedvenc karakterét. Egy profi cosplayer azonban nemcsak viseli, de saját maga készíti el jelmezét is – ennek a hobbinak hódol Baji-Gál Fanni is, akit a zaol.hu a helyi arcok sorozat legújabb részében faggatott.

Fanni, azaz Rókuc 2015 óta készít jelmezeket, emellett Hévízen dolgozik fogorvosként. A fiatal nő rengeteget köszönhet hobbijának, például vőlegényét Kelemen Tamás youtubert is, akit a cosplay kapcsán ismert meg egy debreceni gamer rendezvényen.

Baji-Gál Fanni, mint Jinx az őrült lány a League of Legends internetes játékból Fotó: Thanior Pictures

– Mi is tulajdonképpen a „cosplay”?
– A cosplay maga a „costume” és „play” angol szavakból tevődik össze, szó szerint lefordítva „jelmezes játék”. Lényege abban rejlik, hogy egy általad szeretett karaktert saját kezűleg megformálsz, életre hívsz. Elkészíted a hozzá való ruhát, kiegészítőket, esetleg fegyvereket, hozzá kapcsolódó kisebb tárgyakat, parókát veszel és ki is sminkeled magad, hogy hasonlíts rá.
A karakter tényleg bárki, vagy bármi lehet és jöhet akárhonnan: filmből, meséből, játékból, sorozatból, könyvből, s a többi. Ami pedig igazán élővé teszi a dolgot, hogy nemcsak megjeleníted, hanem el is játszod a karaktert. A cosplay egy igazán színes egyvelege többféle komoly alkotó tevékenységnek, hiszen egyszerre kell színésznek, sminkesnek, fodrásznak, varrónőnek, barkácsmesternek, festőnek és még sok minden másnak lenned…

– Mi volt az első cosplayed?
– A legelső művem a League of Legends című online játékból készült el. Egy igencsak színes karaktert, Jinxet formáltam meg. A szereplőnek hosszú, két copfba font neonkék haja van, és háromféle gigantikus fegyvere, amelyből kettőt csináltam meg. Mindene a lövöldözés, a káoszkeltés, és a helyi rendfenntartók totális kiakasztása. A játékban irányítani is imádtam, elkészíteni és megszemélyesíteni pedig felemelő élmény volt.

Mesébe illő fotón elevenedik meg Janna egy másik League of Legends karakter Fotó: Hazardous Pictures

– Átlagosan mennyi időbe telik elkészíteni egy jelmezt?
– Ez változó. Volt, amelyet két hét alatt raktam össze, de olyan is, amire két hónap kellett. Az elismert nemzetközi cosplayerek viszont akár egy hét alatt is elkészülnek egy igencsak komoly jelmezzel.

– Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
– Sajnos kiemelni nem tudok egyet sem, mivel mindegyiket szívvel-lélekkel készítettem. Ha mindenképpen mondanom kell egyet, akkor a népszerűsége miatt ismét Jinxet nevezném meg.

– Melyik volt a legbonyolultabb?
– Mindegyik jelmeznek volt kihívást jelentő, bonyolult része. Jinxnél a fegyverek kivitelezése volt nehéz. Hogy mást is említsünk, a Nidalee nevű dzsungelharcos leányzónál a dárda és a magán hordott szörnyfogak kifaragása és megfestése jelentette a legnagyobb kihívást. Egy harmadik jelmezemnél, Ahrinál, aki egy kilencfarkú rókadémon, a testemre szíjazható drótvázra készített szőrmefarkak jelentették a nehézséget. A jelenlegi projektemben, ami igencsak lassan halad, éppen pajzsot és kardot készítek, életemben először.

Nidalee szintén a League of Legends harcosa Fotó: W’s Photos

– Milyen szempontok alapján választod ki a következő munkád?
– Nehéz megfogalmazni, de létezik egyfajta „ezt muszáj cosplayeznem” érzés, ami akkor fog el, ha belebolondulok egy karakterbe. Az elején rengeteg ilyenem volt, mégis csak néhány valósult meg. Ennek egyszerű oka van: ez a néhány karakter hagyott bennem olyan mély nyomot, ami nemcsak fellángolás, hanem hosszú távú rajongás.

– Milyen rendezvényeken láthattunk már cosplayben?
– Ritkán vidéki, de főleg nagyobb budapesti eseményekre járok, például PlayIT-re és Mondoconra. Sajnos több mint egy éve egy rendezvényen sem voltam…

Fanni Ahriként, a rókadémonként a PlayIT rendezvényen. A cosplayerek a gamer és animés rendezvényeken versenybe szállhatnak jelmezeikkel Fotó: PlayIT

– Ha már videojátékok, melyek a kedvenceid?
– Amióta az eszemet tudom, imádtam a számítógépre tapadva játszani, persze csak ésszel! Régen az autóversenyzős játékoktól a stratégiai játékokon át mindenfélét kipróbáltam, de egy-két éve még érdekeltek a kompetitívebb játékok is. Mostanában eléggé „lenyugodtam” és inkább a lazítós, mászkálós játékok kötnek le. Ezek közül kifejezetten a nyitott világok tetszenek, ahol arra mész és azt csinálsz, amit csak akarsz.

– Azt mondtad, mostanában háttérbe szorul nálad a cosplayerkedés. Ennek ellenére vannak terveid egy következő jelmezre?
– Ez így igaz. Jelenleg az időm és energiám nagy részét a munkába fektetem, mivel fogorvosként maximális figyelmet érdemelnek a kedves pácienseim. Néha azonban akad egy kis szabadidőm, amit erre tudok fordítani.
Iszonyatosan megszerettem a „The Legend of Zelda: Breath of The Wild” című Nintendo játékot, ezért mostanában ebből készítek el kisebb kiegészítőket. Ahogy említettem, a mostani nagyobb projektem egy eléggé ikonikus kard és pajzs duó ebből a játékból. Remélem mihamarabb elkészülök vele!

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva