2019.05.25. 11:00
Dombok nehezítették a terepet a Hévízi Futófesztiválon
Még az olykor-olykor megeredő eső sem szegte kedvüket azoknak, akik múlt vasárnap futó­cipőt húztak a IV. Hévízi Futófesztiválon. Majdnem ezren mérették meg magukat a különféle kategóriákban.

A szervező Hévízi Futó és Fitness Egyesület (HFFE) számos programot szervez azért, hogy a városban és a térségben népszerűsítse az egészséges életmódot. Ezek közül kiemelkedik a futófesztivál, amely egyre kedveltebb, most már Hévíz határain túl is.

A családi programok, koncertek mellett idén is minden korosztály számára hirdettek versenyt, délelőtt és kora délután az óvodások és az iskolások teljesíthették a számukra kijelölt pályát, később pedig – a közös bemelegítés után – elstartoltak a fő futamok, a 7, 14 és 21 kilométeres, dombokkal nehezített táv.

– Szeretnénk a Hévízi Futófesztivál családias jellegét megtartani, s nem törünk nevezési rekordokra – hangsúlyozta Gerencsér János, az egyik szervező. – Sok program szól a gyerekeknek a versenyeken kívül is, de persze nagyon örülünk, ha egyre többen húznak futócipőt.

A közös bemelegítés után elstartoltak a fő futamok Fotó: Péter Árpád

A szervezés oroszlánrészét Bognár Balázs, a HFFE elnöke és Gerencsér János vállalta magára, a fesztiválon és az azt megelőző néhány napban pedig mintegy 90 önkéntes és segítő dolgozott a rendezvény sikeréért.

– Az első futófesztiválhoz képest sokat léptünk előre – hangsúlyozta Bognár Balázs –, és egyértelmű célunk, hogy évről évre egyre profibb legyen a versenyünk. Hévízen sokan szeretik a mozgást, a sportot, és egyesületünk minél többeket akar bevonni ebbe a körbe. Ugyanakkor egy-egy ilyen rendezvény komoly közösségépítő erővel is bír, ami legalább ennyire fontos.
A 7 kilométeres versenyt a Kanizsai Futóklub tagja, Kolonics Tamás nyerte, magabiztosan megelőzve vetélytársait. Ő egy hete még az Ultra Balatonon teljesített 44 kilométert, és egy kisebb térdsérülés is akadályozta, de mint mondta, nem akarta kihagyni a Hévízi Futófesztivált.

A nők közül a Budapesti Honvéd színeiben sportoló 15 éves Spiller Tiziana ért be először, ami abszolútban a harmadik helyet jelentette számára.

– Tegnap még a hegyi ob-n futottam a Mátrában, s meglepett, hogy ezen a versenyen is ilyen sok domb nehezíti a távot, de azért sokkal kellemesebb volt, mint a szombati erőpróba. Számomra élmény volt a hévízi fesztivál hangulata – mondta a célba érkezés után.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva