2019.09.02. 16:00
Főzőverseny is lesz az Egregyi Szüreten
Szeptember 7-én, szombaton 13 órától az Egregyi Szüret részeként ismét főzőversenyt rendez a Festetics György Művelődési Központ az egregyi rendezvénytéren, ahol számos színes program is várja majd az érdeklődőket.

A kiírás szerint az ételnek bográcsban kell készülnie, sertéshúsból, maximum három óra alatt. A főzéshez kizárólag gázégő használható. A művelődési központ minden nevezőnek biztosít 5 kiló felkockázott sertéshúst, egy 3×3 méteres sátrat, két sörpadot és egy asztalt. A csapatoknak kell hozniuk az étel további hozzávalóit, a bográcsot, a gázégőt, vizet s dekorációt a sátorra, és terítéket a zsűrinek s a résztvevőknek.

A zsűrizés a sátraknál lesz, a grémium az étel íze és elkészítésének szakszerűsége mellett a tálalást és a dekorálást is értékeli majd. Jelentkezni szeptember 4-én, szerdán 15 óráig lehet a művelődési központnál. A főzőcsapatok hivatalos létszáma 5–8 fő lehet.

Az első három helyezett karikatúrát és értékes jutalmat kap, a fődíj részvétel a budapesti adventi vásáron. Az abszolút első helyezett pedig megkapja a Vándorbogrács díjat.

Az eredményhirdetés 17.30-kor kezdődik.

Csak bográcsban és csak sertéshúsból készülhet az étel Fotó: VL/Zalai Hírlap

Annak is érdemes kilátogatnia az egregyi rendezvénytérre, aki nem szeretne főzni. 14 órától népi játszótér, ugrálóvár, szüreti kézműves-foglalkozás vár kicsiket és nagyokat, s Jó ebédhez szól a nóta címmel ekkor kezdődik Németh Lajos harmonikás műsora. 15 órakor indul a szüreti felvonulás, de lesz lehetőség szőlőpréselésre és hébérezésre is. Maksa Zoltán stand up comedy estje 18 órától várja a közönséget, amit a Coco Loco latin zenekar koncertje és retró diszkó követ.

Kattints ide a részletes programért!

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva