Péter B. Árpád / zaol.hu | 2020.08.04. 17:00
Ismét fizetni kell a parkolásért Hévízen
Augusztustól fizetős a parkolás, igaz, ezért „cserébe” új, korszerű rendszer és a korábbiaknál több hely szolgálja a vendégeket és a helyieket a zalai üdülővárosban.

A belvárosban 400, máshol 300 forintot kell fizetni óránként augusztus 1-jétől, amitől a fejlesztések, beruházások miatt az önkormányzat eddig, majdnem két éven keresztül eltekintett. Ez idő alatt új parkolók épültek és felújították a nagy parkolót is, és olyan, az országban egyedülálló rendszert építettek ki több mint 200 millió forintos, saját erős beruházással, amelyben lehet sms-sel, bankkártyával, készpénzzel és applikációval is fizetni.

– A célunk természetesen az, hogy vendégeink megfelelő számú és minőségű parkolóhelyet találjanak – mondta a Zalai Hírlapnak Papp Gábor polgármester, hozzátéve, a kedvezményrendszer kialakításával figyelembe vették a helyi igényeket is. Mint jelezte, ezzel párhuzamosan, a biztonságot szolgálva, bővítették a városi kamerarendszer-hálózatot.

Egyelőre próbaüzemben működtetik a parkolási rendszert, Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A gazdasági szükségszerűség mellett azért is fontos volt a fizetős rendszer visszaállítása, mert a tapasztalatok szerint a közlekedési – és így a parkolási – kultúra elég alacsony fokú, a rendet pedig a lehetséges eszközökkel biztosítani kell, hiszen ez mindenki érdeke.

– Az árszabás európai és hazai viszonylatban is közepesnek mondható a kiemelt turisztikai helyszíneket tekintve azt is figyelembe véve, hogy egy-egy parkolóhely kialakítása nagyjából 1,5 millió forintba kerül.

A polgármester leszögezte, az első néhány napban a vendégek részéről kifogás, panasz nem érkezett, az önkormányzat pedig egyelőre próbaüzemnek tekinti a rendszert, s további bővítéseket tervez, amennyiben ezt a koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzet lehetővé teszi.

A frissen elfogadott rendelet szerint a helybeli lakosok, a városban bejelentett lakóhellyel rendelkezők, munkájukkal Hévízhez kötődők külön szabályozás szerint bérletet vásárolhatnak, a korábban megvásároltak pedig a lejáratukig érvényesek, kivéve a nagy parkolóba szólóakat. Ott csak az önkormányzat által üzletenként kiadott bérletek használhatók 2021. január 31-ig.

Az automatával ellátott helyeken a minimum várakozási idő 15 perc, a zöld rendszámú, környezetkímélő gépjárművekkel való időtöltés viszont továbbra is ingyenes a városban. A mozgáskorlátozottak által vezetett és az őket szállító járművekre külön szabályzatot alkotott a képviselő-testület.

A parkolásra vonatkozó tudnivalókat információs táblák jelzik Hévízen, s ha valakinek további kérdései vannak, akkor azokra a Flavius üzletházban lévő irodában kaphat választ.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva