Péter B. Árpád / zaol.hu | 2020.11.26. 17:00
Izgalmas fotók születtek Hévízről
Több mint 550 fénykép érkezett a „Hévíz, ahogy Te láttad!” című pályázatra, amelyben elsősorban a fürdőváros vendégeitől vártak egyedi, különleges fotókat. Mutatjuk a legjobbakat!

A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. versenyében három kategóriában lehetett nevezni, amelyek orientálták az alkotókat, korábbi turistákat. A legtöbb képet a Facebookon és az Instagramon küldték a nevezők.

Virágok közt, veled lenni… Ani Smith fotója a tóról
Fotó: ZH

Végül 103 alkotás került a közönségszavazás mezőnyébe, köztük gasztrofotók, a gyógytóról szólók, illetve olyanok, amelyek sajátos értelmezést tükröznek. A felvételekre az érdeklődők lájkolhattak a város turisztikai oldalán, s a kezdeményezés népszerűségét jelzi, hogy a győztes majdnem 600 elektronikus voksot kapott.

Ezzel párhuzamosan marketingszakemberekből, fotósokból, operatőrökből és gasztronómiai szakértőkből álló zsűri is dolgozott, minősített. A tagok egymástól függetlenül bírálták el a képeket, majd az egyéni értékeléseket összesítették, így született meg a kategóriagyőztesek elit mezőnye.

– A zsűri először átválogatta a képeket, figyelembe véve például a témaválasztást, a nézőpontot, a fények és színek harmóniáját, a téma megjelenítését – fogalmazott Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. igazgatója.

Husz Krisztina díjnyertes gasztrofotója
Fotó: ZH

– Nem elsősorban az volt a fontos, hogy az alkotás technikailag tökéletes legyen, hiszen a fotók többségét nem profik készítették, sokkal inkább az, hogy a felvétel készítője meglátott- e valami egyedit, érződik- e a saját szubjektív nézőpontja úgy, hogy amellett a kép egyértelműen és beazonosíthatóan hévízi maradt.

A „csak én láttam” kategória győztes képe Bársony Annától

A kategóriaelsőségeket Bársony Anna, Ani Smith és Husz Krisztina szerezte meg, a közönségdíjat Budainé V. Márta nyerte, különdíjat kapott Petróczi Edit és Ary Gyuri. Őket hévízi szolgáltatók wellness-csomagjaival jutalmazzák, az erkölcsi elismerés pedig, hogy képeik a jövőben feltűnhetnek a város marketinganyagaiban is.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva