Péter B. Árpád / zaol.hu | 2020.11.30. 09:30
Januárig látogatható az egregyi betlehem
Betlehemet állítottak a Hévízhez tartozó egregyi Árpád-kori műemléktemplomban. A kivilágított, míves alkotás januárig mindennap látogatható.

A Festetics György Művelődési Központ munkatársai már harmadik éve rendezik be a Szent Család barlangját advent kezdetére az egregyi szőlőhegyen emelt, a török időkben megrongálódott, majd később felújított szentélyben, és kizárólag hagyományos figurákat használnak.

Mint Hermann Katalin igazgató elmondta, a barlangot egyik autodidakta festő kollégájuk állította össze a terepasztallal együtt, s ő készítette a háttérképeket is. Ezt követően kegytárgyboltban vásároltak hagyományos figurákat, amiket évről évre elhelyeznek a templom hátsó részében, közvetlenül a bejárat melletti aprócska kupolában.

Hermann Katalin és Jede Judit rendezte be az Árpád-kori templom betlehemét
Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A színes fények felkapcsolása után helyére került a kis Jézus, Szűz Mária és Szent József, továbbá az állatok, vagyis a bárány, az ökör és a szamár, természetesen egy pásztor kíséretében. Megjelennek a három királyok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár is, továbbá egy angyal ékesíti a betlehemet, amely, mint az igazgató megjegyezte, nem minden betlehemi kompozícióban tűnik fel.

Hermann Katalin arról is beszélt, az elmúlt két évben sok vendég összekötötte a templom adventi meglátogatását egy kis egregyi sétával, ebéddel vagy vacsorával, de mivel a szőlőhegy éttermei most zárva vannak, utóbbi idén biztosan elmarad. Azonban még most, a járvány idején is sokan jönnek ide, és erre számítanak a következő hetekben is.

A templom január elejéig 9 és 18 óra között mindennap nyitva áll. A betlehemet több gyermekes család kereste fel a korábbi esztendőkben, és a művelődési központ munkatársai ezúttal is ezt várják. Azt mondják, fontos, hogy a szülők ily módon is felkészítsék a fiatalokat karácsony ünnepére.

Az első betlehem Assisi Szent Ferenc templomában állt 1223-ban, a szokást később a ferencesek terjesztették el Európában.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva