Péter B. Árpád / zaol.hu | 2020.08.15. 12:00
Kétkerekű kalandok Hévízen
A kétórás hévízi városnéző e-bike-túrák során kipróbálhatjuk az elektromos rásegítésű kerékpárokat, és persze a résztvevők a könyék nevezetességeivel is megismerkedhetnek.

Az e-bike hálózatról ­tölthető akkumulátorral működik, amely 60-70 kilométeren át segíti a haladást, s jól is jön a pluszenergia ­például a hévízi és környékbeli dombokon, fogalmaz Csorja Krisztina idegenvezető, aki a Tourinform-irodával és a Janko’s Bike Teammel együttműködésben szervezi a sportos városnézéseket.

Csorja Krisztina (sapkában) vezetésével indulnak a túrák a fürdővárosban
Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

 

A kétkerekű kalandozáson ugyanis nemcsak a tekerés a lényeg, a csapat, mint múlt szombaton is, többször megáll, Krisztina pedig olyankor mesél például a gyógytó történetéről, érdekességeiről, vagy éppen a borhegyről, s bemutatja a város ikonikus építményeit: a Tófürdőt, a Hévízi-patakon lévő zsilipet, a római kori romkertet és az Árpád-kori templomot Egregyen.

Az idegenvezető később nagyobb köröket is tervez, például olyanokat, amelyek érintik Keszthelyt, illetve Fenékpusztát, ahol most régészek dolgoznak, kutatva a múlt után.

Csorja Krisztina emellett számos tematikus sétát is vezet Hévízen, például fürdőtörténeti kalandozást, amelyen szóba kerülnek csodálatos gyógyulások, híres fürdőorvosok, találmányok, s persze a gyógyászat is a köpölyözéstől a tradicionális kúravédjegyig. A római korba visszarepítő program egy másik népszerű tematika, s „elveszett” villák, épületek nyomába is eredhetnek azok, akik vele tartanak egy-egy alkalommal.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva