Pálos Resort
Helyszín Hévíz,
Telefonszám
A Pálos Resort vendégháza történelmi jelentőségű területen fekszik. Nem messze tőlük az 1200-as években épült fel a Pálos Rend központi jelentőségű kolostora, mely egészen az 1600-as évekig virágzott, majd a török csapatok lerombolták. A területen a Pálosok halastavat alakítottak ki, ennek maradványa még a mai napig látható a közeli erdő mellett. A szállástól 800 m-re található szőlőhegyen és borospincénkben igény szerint borkostolót is tartanak.

A természetet kedvelők számára ez a környék igazi Paradicsom. Számos programlehetőséget kínálnak, mint például kajakozást a Zala folyón és a Kis-Balaton természetvédelmi területén vagy a gyógyvizes Hévíz-patakban, biciklitúrákat a tőlünk 10 km-re található szintén természetvédelmi területeken, illetve madár- vagy vadmegfigyelő túrákat. Vadász vendégek számára vadászatokat tudnak szervezni.

A Pálos vendégház alatt található borozókban és étteremben rendszeresen szerveznek zenés esteket. Díjnyertes borok, kitűnő pálinkák, hidegtálak kézműves házi termékekből, melegkonyha magyaros-házias ízekkel!

A környező településeken számos termál- és gyógyfürdő kínálja szolgáltatásait, a kehidai gyógy- és élményfürdő 2 km-re, a zalaszentgróti termálfürdő 17 km-re, Hévíz mindösszesen 10 percnyi autóútra található szálláshelyünktől.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva