veol.hu/Rimányi Zita | 2020.11.27. 12:00
Egy csipetnyi nyár: így készülnek a harmadik Bondoró Fesziválra
A családias hangulatú utcaszínház fesztivál szervezői sok meglepetéssel, különleges attrakciókkal és újításokkal készülnek, és 2021-ben újult erővel térnek vissza Kapolcsra.

Immár két sikeres évet tudhat maga mögött a Bondoró Utcaszínház Fesztivál, amelyet először 2019-ben rendeztek meg a Balaton-felvidék sokak által ismert aprócska településén, Kapolcson. A szervezők az első év zárultával nagy ambíciókkal vetették bele magukat a második fesztivál szervezésébe, ami idén az eredeti elképzelésektől eltérően, a járványügyi helyzet miatt végül bohém hétvégével búcsúztatta az idei rövidke nyarat.

A Bondoró-hegy lábánál fekvő fesztivál az utcás előadások népszerűsítését tűzte ki céljául, így a látogatók elsősorban családi- és gyermekelőadásokkal, felvonulásokkal, aprócska és óriásbábokkal, marionettekkel találkozhattak a három napos eseményen, de voltak utcaszínházi komédiások és tűzshow is.

Bazársor mindig van a Bondorón
Fotó: Szücs Ildikó

Az érdeklődők csaknem száz programon vehettek részt, s idén mintegy kétszer annyi látogató volt kíváncsi a Bondoróra, mint a legelső fesztivál alkalmával. Ezen felbuzdulva a fesztivált megálmodó Viprodukció Fesztiváliroda nagy lelkesedéssel vágott bele a következő Bondoró szervezésébe, amely 2021-ben ismét nyárindító eseményként tér majd vissza Kapolcsra.

A harmadik Bondoró Utcaszínház Fesztivált 2021. június 11-13. között rendezik meg, s néhány nevet már be is jelentettek a szervezők. Papito például már biztosan ott lesz a fesztiválon, méghozzá többedmagával mutatja be legújabb műsorát. A gyerekek nagy örömére közös mese estet tart majd Danny Bain és Ágoston Béla.

Danny Bain mesél a 2020-as Bondoró fesztiválon
Fotó: Szücs Ildikó

Marék Veronika két ismert figurája, Boribon mackó és Annipanni is a Bondoróra jön, gyermekdalok révén mesélik el történeteiket Mórocz Adrienn bemutatásában. Már biztos, hogy a Langaléta Garabonciások is ott lesznek, méghozzá Háry Jánossal karöltve. A zenekedvelők sem maradnak ínyencségek nélkül. Többek között a Swing á la Django is fellép a harmadik Bondorón és bemutatkozik a Mörk zenekar két tagja.

Forrás: Veol.hu
Nyitókép: Penovác Károly/Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva