A programigazgató elmondta, hogy immár ötödik alkalommal rendezi meg a Kapolcska Programot, amely minden elemében a gyerekeknek és a családoknak szóló összművészeti tábor, továbbá háromnapos Kisfesztivál. A program augusztus 11-én kezdődik és 19-ig-ig tart, a Kisfesztivál augusztus 13-a és 15-e között lesz, neves közreműködők részvételével.
– A tavalyi évben rendhagyó volt a program, hiszen nem az iskola i tanév zárást követően, hanem augusztusban szerveztük, ahogy idén is lesz. Az elmúlt évben csökkentett program várta a 9-15 éves gyerekeket, idén az összművészeti, tehetségkutató, tehetségfejlesztő táborba 120 gyereket és ötven pedagógust, tíz önkéntest várunk, 11 szekcióban. Szervezünk ütős, népzenei és néptáncos, kreatív írás, kamarazene, klasszikus zenei, dzsessz improvizációs, kézműves, fotó, video szekciót. A Bethesda református gyermekkorház kiemelt programként jelenik meg az eseményen az esélyegyenlőség jegyében. A fiatal tehetségek és a sérült gyerekek találkozását segítő, érzékenyítő programok között művészetterápia szekció várja a résztvevőket.
Fellép a Talamba Ütősegyüttes, Szirtes Edina Mókus, a Bocskai István Református Oktatási Központ zenekara, Csernik Szende mesemondó, a Marica bábszínház. A Cimbaliband hangszer bemutatót tart majd, Boros Misi csillagfényes koncertet ad és mesterkurzust tart. A Kapolcska program résztvevői láthatják működés közben a kovácsműhelyt, a falumalmot, az iskolamúzeumot, valamint többek között társasjátékok várják őket és megismerhetik magát a települést – mondta Márta István és leszögezte: ahhoz, hogy a gyerekek ne a mobiltelefonnal foglalkozzanak, le kell kötni őket, kihasználva kreativitásukat.
Forrás: veol.hu