Drastik Putto: szürreális pop
Helyszín Taliándörögd, Kossuth utca 45
Időpont
Telefonszám
A Drastik Putto formációt Mihalik Ábel (Kispál és a Borz) hozta létre, hogy saját dallamait és szókimondó szövegeit megmutassa a nagyvilágnak. A Bosszúból galamb című lemez dalait már új zenésztársaival együtt mutatja be a közönségnek. Májusban jelent meg az első klip, ősszel érkezik az új album.

A Drastik Putto formációt Mihalik Ábel (ex- Kiscsillag, Kispál és a Borz) 2012 elején hozta létre. Szinte azonnal stúdiómikrofont ragadott, és az énekhangja mellett a basszusgitárját is elővette. A Bosszúból galamb című lemez nagy port kavart, hiszen a Zeneakadémiát végzett dobművész minden egyes szólamot maga játszott fel rajta, önállóan írt dalait sikerre hangolva ezzel. Később viszont olyan elismert zenészeket gyűjtött maga mellé, mint Csókás Zsolt, Borbély Mátyás, Bubenyák Zoltán és Papp Csaba, akik azóta is a zenekar törzsét alkotják. 2016-ban megjelent a zenekar második nagylemeze, Felnyitom én címmel, a Mohaember lett a legjobb animációs klip a II. Magyar Klipszemlén és a Cseh Tamás Program induló előadói támogatását is elnyerte a banda.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva