Mészáros Annarózsa | 2024.10.01. 08:00
90 éves a keszthelyi Halászcsárda
A keszthelyi Halászcsárda ikonikus épületét 2010-ben vásárolta meg Szita Gábor és családja. A hosszú, kétéves felújítást követően 2012-ben nyitotta meg kapuit a Csipkerózsika álmot szunnyadó étterem. Idén, 2024-ben 90 éves a Halászcsárda.

A Balaton-parti épület 20 évig várta sorsa jobbra fordulását, állapota egyre romlott, a ma szépen terített asztalok helyén fák nőttek, gyakorlatilag romokban volt a sok évtizedet megért csárda. A 12 éve újranyitott étterem egész évben várja a finom falatokra vágyókat, hiszen Gábor is vallja a négyévszakos Balaton eszményét.

Forrás: Halászcsárda

– Svastics Géza építészmérnök tervezte az épületet a Festetics család megrendelésére. Az alföldi csárdák mintájára készült el a nádtetős vendéglő az 1930-as években. A ‘80-as években teteje leégett, a baleset után felújították, de nem sokkal később lakat került az ajtóra – kezd bele Szita Gábor a jellegzetes épület történetébe.

Forrás: Halászcsárda

– A Halászcsárda a város egy nagyon ikonikus helye. Ez egy étteremként működő intézmény. Én erre hivatásként tekintek, hiszen megvásárolni meg lehet akármit, hiszen manapság, ha van egy kis pénzed, akkor örülnek, ha eladhatnak bármit, legyen az egy étterem, az egy szép blúz, egy bicikli vagy épp egy hajó. A hajónak is akkor van értelme, ha vízre futsz vele. Ez egy régi hajó, folyamatosan foglalkozni kell vele, különben megfeneklik.

A hajós hasonlatnál maradva, Gábor jó kormányosa ennek a hajónak és kitartóan, rendületlenül irányítja is az év 365 napjában.

Forrás: Halászcsárda

Egy tál dödölle

– Nyáron nálunk is nagy a pezsgés, az ősz már csöndesebb, karácsony előtt halvásárral készülünk, majd tervezgetjük a következő évet, mi is kifújjuk magunkat. A covid időszaka viszont megmutatta, hogy több lábon kell állni, így nekifogtunk a zalai dödölle gyártásának és a házi rétes készítésnek. Ezeket a termékeket gasztro ellátó cégeknek forgalmazzuk, illetve egy nagyobb kereskedelmi lánc polcain is megtalálhatóak. Így a cégnek egy olyan lába nőtt, amely ki tudja egyenlíteni magát, stabilan tartja a Halászcsárdát, evvel biztosítva az egész éves működést. S megmutatta magát az elképzelés, hogy az emberek vágynak a minőségi, házias ízekre – termékeink minden egyes darabja kézzel készül.

Forrás: Halászcsárda

Magyarországon még mindig elenyésző a halfogyasztás, a karácsony időszaka mutat egyedüli kiugrást, amikor ez a szám látványosan növekszik. A Halászcsárdában igen nagy választékkal találkozik a betérő a halak fajtáját és elkészítési módját illetően is. Természetesen vadak és kímélő ételek egyaránt szerepelnek az étlapon.

Forrás: Halászcsárda

Az ínycsiklandó ételeken, desszerteken túl még egy nagyon fontos és ritka dolgot tapasztalhat, aki épp jókor érkezik. Gábor ha nem is fakad dalra, de nyakába akasztja a szaxszofonját és élőzenével kedveskedik.

– Gyerekkoromtól kezdve zeneiiskolába jártam. Születésemtől fogva velem van a zene, soha nem engedtem el: hol kis ütős hangszerekkel, most fúvós hangszerekkel, mindig a zene környezetében vagyok, merthogy egy nagyon jó barátságban vagyunk mi ketten. Bő két évtizede szaxofonozom, s van egy nagyon kedves kollégám, egy zongorista, akivel itt a Halászcsárdában gyakorta muzsikálunk. Nagyon nagy örömünkre szolgál.

Szita Gábor
Forrás: Halászcsárda

– Több mint tíz éven át dolgoztam itt, felszolgálóként és mindenesként, de mára már nemcsak a napi működésben veszek részt, hanem a háttérben folyó munkákban is. Az igazi feladatom azonban a vendégek szórakoztatása és vendégül látása lett. Szeretném, ha amikor betér valaki hozzánk, elfelejtené a kinti világ rohanását, és megszűnne számára az a modern, kapkodó idő, ami a kerítésen kívül van. Az éttermünkben nem arról szól a vendéglátás, hogy gyorsan dönts, mit veszel vagy mit eszel. Nálunk nincsenek előre gyártott menük vagy harsány reklámok. Itt az a fontos, hogy minden vendég úgy érezze, mintha egy régi baráti találkozón lenne. Ez persze nagy feladat és komoly felelősség, de úgy látom, működik – hiszen még a konkurencia is azt mondja: „Ügyes srác vagyok” – mosolyog Gábor.

Forrás: Halászcsárda

A 90 éves születésnap méltó ünneplésére élőzenével, szabadtéri süllő sütéssel készül Szita Gábor és csapata.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Borírókép, fotók: Halászcsárda

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva