Vass Krisztián/szabadfold.hu | 2021.04.27. 10:00
A Kis-Balaton csodája: a berek, a kócsagok és az évgyűrűk
A Kis-Balaton 1403 hektárja 1951-ben került a természetvédelmi törzskönyvbe. A 70. évfordulón egy méltatlanul elfelejtett művel emlékezünk a természetóvás kezdeteiről.

Ez alkalomból fellapozzuk dr. Hankó Béla 1933-as, Vízen és vízparton című kötetét. A szerző ugyanis a Balkánon olyan kócsagtanyás tájra bukkant, amely a Kis-Balaton akkor már letűnt bödönhajós világát idézte fel a múltból. Három levert karóra vetett ág és zsúp nád.

Herman Ottó eme ősmagyarnak hitt „kullogójába” vackolt albán pákásszal járta az ingovány halbő sikátorait. A magyar utazó megbűvölve nézte aztán a nádszéli zsombékról felröppenő nemeskócsag fátyolszerű fehérségét. Majd engedve kísérője biztatásának – ugyan nem szívesen –, puskájával mégis kettőt lelőtt. Győzött az ösztönbe rótt vadászszenvedély.

Ha a debreceni professzor ezzel követendő példát nem is adott, de hazai útjával jó szolgálatot tett a Kis-Balaton ügyének. Kiállt a terület megmentése érdekében. De előtte még német, holland és magyar tudós társaságában lapos ladikba szállott a Zala-torkolatnál. Gulyás Józseffel. Ahogy fogalmazott: A magyar madártani intézet tisztviselőjével, aki itt várt ránk, hogy bennünket a kis-balatoni kócsagtelepre kalauzoljon.

A Kis-Balatonnál található a Fekete István regényéből ismert Matula bácsi kunyhója is.

A Kis-Balatonnál lévő Diás-szigeti Fekete István-emlékhely
Fotó: MTI/Varga György

A kócsagok hangja összetévesztethetlen a Kis-Balatonnál is

Sötét, csokoládébarna víz hátán haladtak tova két S ka­nyarulaton át a Keszthely-Balatonszentgyörgy határán ívelő vasúti hídig. Aztán tovább, elkanyarodva a 15-20 méter széles folyó medrétől. Madarász barátunk figyelmeztetett, hogy most már kócsagot is láthatunk. Így történt. A riadt szárnyasok minden hangját felismerte és értőn megmagyarázta. Negyvenperces gyalogos berekjárás után elérték a tisztást, a zajos gémtelep határát.

Legyél te is kócsagőr és védd a természetet a Kis-Balatonnál is! Így teheted meg!

A kócsagook védelme azért is fontos, mert a közelmúltban dísztolvadászok áldozatául estek ezek a madarak. Kiemelten fontos, hogy vigyázzunk rájuk.

Nagy kócsag
Fotó: Somogyi László, Ökoturisztikai Látogatóközpont

 

Ám a kócsag ritkán szokott a többi gémmel együtt fészkelni, kettesével, hármasával a legjárhatatlanabb nádrengetegben teremt otthont magának. Óvatos és félénk, ahogy arról meggyőződhettek az arra járók. Az alkalmi csapat kerülte a hangos szót, s megindult visszafelé, a kócsagőrre bízva magukat.

– Vezetőnk pontosan ismeri a nádat, és itt-ott, sajátságosan megtört és összecsomózott nádszálakból álló jelek útján biztosan tájékozódik – írja a könyv.

Meggyűrűzött egy sereg fiókát az alföldi cívisvárosból jött tudós madarász barátja, aki az effajta madárvonulási kutatás hazai pionírja: Schenk Jakab volt személyesen. Dr. Hankó Béla az út végén elbúcsúzott a neves ornitológustól, aki az éjszakát Vörsön, a kócsagőrnél akarta tölteni.

Tudtad, hogy film készül a Diás-szigetről?

Dr. Hankó Béla a nagyszámú tudományos és ismeretterjesztő értekezés mellett igen sok gyakorlati irányú közleményt is írt, többek között összeállította 25 év halászati irodalmát is.
Fotó: szabadfold.hu

Nádrengeteg a Kis-Balatonban

– Hiába tart a m. kir. madártani intézet állandó kócsagőrt a kis-balatoni telepen, a kotró ott füstölög a Zalában, a Kis-Balaton nádrengetege egyre jobban elveszíti éltető elemét, a vizet – írja a könyv.

Néhány esztendő múlva a Zala mederszabályozása, a Kis-Balaton lecsapolása után legelők, szántóföldek hódítják meg a madármenedéket.

– Ez a veszély. Ettől félünk. Ezt szeretnénk megakadályozni a Kis-Balatonnak eredeti ősi állapotában való megtartásával, hogy legalább a terület egy része maradjon meg, mint a kócsag utolsó mentsvára Magyarországon – olvasható a könyvben.

Így történt. Erre emlékeztet minket hetven lápi évgyűrű a Diás-sziget fáinak barnászöldjében.

Fotó: szabadfold.hu

 

Forrás: szabadfold.hu

Nyitókép: Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva