2018.12.13. 12:00
A ponty mellé kerüljön keszthelyi tokhal is az ünnepi asztalra!
A klasszikus halászlén kívül sült tokhal, sőt akár halkolbász vagy halhurka is kerülhet az ünnepi asztalra.
Bajlódni sem kell az uszonyossal, hiszen könnyen hozzájuthatunk darabolt, filézett, konyhakész halhoz, sőt ételhez is. Akár zalai halból készült étel is része lehet a karácsonyi menünek, például keszthelyi tokhal, mely egy szentgyörgyvári telepen nevelődik.

A felmérések szerint a magyar fogyasztók számára a hallal szembeni félelem első oka mindig a szálka, ám a tokhal porcos hal, tehát nincsen valódi csontja, ezért szálkája sem – osztotta meg a hazai kedvezőtlen halfogyasztási statisztikák összegzését és egyik megoldási lehetőségét Balla József cégvezető. De akár a legismertebb magyar hal: a ponty, valamint afrikai harcsa, szürkeharcsa, pisztráng, süllő, kárász, keszeg is alapja lehet egy-egy finom halételnek.

– A pontyot akár halászléhez, vagy rántott patkóhoz használhatjuk fel. Én úgy gondolom, hogy a magyar szürkeharcsa ízben felveszi a versenyt bármelyik tengeri hallal, ebből is sokféle étel készíthető – kaptunk néhány tippet. Ahogy nem mindegy, hogy melyik halat milyen ételhez használjuk fel, hogyan készítjük el, nem mindegy az sem, kell-e bajlódni az előkészítésével, vagy nem.

Trend és magyar szokás is, hogy karácsonykor halat kell enni. Néhány éve még az volt a jellemző, hogy élő halat vettek az emberek, én úgy látom, hogy ennek vásárlása és kínálata egyre inkább visszaszorul. Ugyanúgy, ahogy annak idején a nagymamám megvette a csirkét a piacon, hazavitte, kibelezte, de ezt ma már nem csinálja meg senki – ugyanez a trend eljött a halfogyasztásban is. Ma már az emberek nem akarnak az élő hallal otthon bajlódni, csupa pikkely, csupa nyálka minden – részletezte Balla József.

Koszinecz Csaba eladó a halastermékek bőséges választékából mutat néhányat Fotó: Keszey Ágnes

A halnevelő telephez tartozó üzemben nem csak darabolják, filézik a halakat, de előállítanak füstölt halat, halkolbászt, halhurkát, s a karácsonyi menü sokaknál elengedhetetlen része, halászlé is készül itt.

– Mi az alaplevet pontyból, szürkeharcsából és kárászból készítjük, ezért nagyon markáns íze lesz a halászlének. Vagy csak léként ajánljuk és otthon mindenki hozzáteheti a halszeleteket, vagy hallal, haltejjel és ikrával együtt kínáljuk – árulta el a klasszikus ünnepi menü e fogásának összetevőit Balla József. A szakember azt is hozzátette: a felmérések szerint napjainkban hazánkban nem gyakorta és nem jelentős mennyiségű hal kerül az asztalra, de érdemes lenne többször fogyasztani, hiszen fontos része az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásnak – nem csak karácsonykor, s minél fiatalabb kortól.

– Egyrészt sok szülő azért nem ad szívesen a gyermekének halat, mert fél a szálkától. Másrészt az alacsony halfogyasztás, ami Magyarországon jellemző, részben tradicionális okokra vezethető vissza, részben a kínálat hiányára. De ezt csak úgy lehet megváltoztatni, ha kineveljük a jövő fogyasztóit, ők pedig a gyerekek. Ha megszeretik a halat, akkor később, felnőttként is fogyasztani fogják, és egy egészségesebb nemzedéket tudunk felnevelni.

Forrás: Keszey Ágnes, zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva