Péter Árpád | 2024.09.05. 12:00
Puccini szerelmi életének részletei Keszthelyen
Pucciniről hallhat a publikum szeptember közepén Bősze Ádám zenetörténész Nagy zenészek, nagy szerelmek című sorozatának következő állomásán. Az első keszthelyi előadáson, tavasszal Mozarték magánélete került terítékre, s az az alkalom bombasikert hozott.

A Bartók Rádió korábbi műsorvezetője, aki az ország számos pontján meghódította már a publikumot komolyzenei stand upjaival, azt meséli, első sorozata ismert zeneszerzők halálos betegségeivel foglalkozott, de csak minimális érdeklődést hozott. Aztán egy művelődési központ igazgatója „elterelte” e témától.

Bősze Ádám tavasszal Mozarték magánéletéről mesélt a keszthelyi publikumnak
Fotó: Mészáros Annarózsa

– Azt mondta, a klasszikus zene s a zenetörténet iránt érdeklődők inkább az idősebb korosztályhoz tartoznak, ezért legyek szíves nem riogatni őket különféle betegségekkel, van épp elég problémájuk ilyen történetek nélkül is – eleveníti fel Bősze Ádám. – Így született meg a gondolat: mesélek inkább a zeneszerzők szerelmi életéről. S kiderült, az embereket ez a – mondjuk így – kedélyesebb téma sokkal jobban izgatja, mintha egészségügyi gondokról szólnék.

A zenetörténész húsz szerző érzelmi világát mutatja be országjáró sorozatában, amelynek egyik tanulsága az: „hiába voltak ők világhíresek, a szerelmi életük nem volt sokkal komplikáltabb vagy összetettebb, mint egy átlagemberé”.

– Voltak olyanok, akik alapvetően hűek maradtak a feleségükhöz, például Giuseppe Verdi, s akadtak, akik kétségbeesetten keresték a szerelmet, amit végül nem találtak meg. Utóbbiak közül akár Ludwig van Beethovent is említhetném. S persze találunk olyanokat is, akik hírességük vonzerejét (is) kihasználva mindent megtettek azért, hogy a lehető legváltozatosabb napokat éljék, mint Puccini. Ilyen karakterekkel mi is találkozunk a baráti körünkben, tehát attól, hogy valaki komponista, nem lesz különlegesebb a szerelmi élete, mint nekünk, halandóknak – összegez Bősze Ádám.

Szerinte ezek az előadások kicsit árnyalják a világhíres „félistenekről” kialakult képet, akikhez mint emberekhez kerülhet közelebb az érdeklődő. S ezáltal sokkal közelebb érezhetjük magunkat hozzájuk.

– Puccini szerelmi élete egyszerre volt változatos és rendkívül egyhangú, hiszen felesége mellett élete végéig kitartott, ugyanakkor a stabil otthoni háttér tudatában minden alkalmat kihasznált arra, hogy flörtöljön, vagy akár komolyabb kapcsolatokba menjen bele. Azonban mindvégig tudta, a feleségétől nem fog elválni – ad ízelítőt a szeptember 17-én 18 órakor kezdődő előadásból Bősze Ádám.

A zenetörténeti stand up helyszíne ezúttal is a Balaton Színház lesz.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: zaol.hu
Nyitókép:

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva