likeBalaton.hu | 2024.06.16. 09:00
Elképesztő dolgot vittek végbe a Balatont hosszában átúszó gyerekek
Szombaton kora délután érkeztek célba azok a gyerekek, akik hosszában úszták át a Balatont Keszthely és Balatonakarattya között. A Kis-Pingvinek 24 óra alatt teljesítették a közel 80 kilométeres távot, közben jótékony céljukra is felhívták a figyelmet.

A Kis-Pingvinek 2024. június 14-én, pénteken 13 órakor léptek vízbe Keszthelyen. Mint a saját Facebook oldalukon készített videóban elmondták, kicsit féltek az éjszakai úszástól. A víz ugyanis hűvös volt, a neoprén ruhában pedig nehezebb a mozgás.

Mint oldalukon írták, 24 óra alatt sikerült teljesíteni a közel 80 kilométeres távot Keszthely és Balatonakarattya között.

A Kis-Pingvinek egy budapesti sportegyesület, tagjaik úszók és vízilabdázók. Jórészt medencében edzettek a megmérettetésre.

Idén huszonnégy 11 és 13 év közötti fiatal vállalkozott a megmérettetésre. Kisfős csoportokban, egymást váltva úsztak a fiatalok, még éjszaka is.

Útjukat a VMSZ Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata biztosította.

Az átúszással jótékony célra hívták fel a figyelmet

A fővárosi sportegyesület tagjai nem először úszták át a hosszában a Balatont, és minden alkalommal jótékony tevékenységükre hívták fel a figyelmet.

Az idei esemény fő célkitűzése, hogy a WonderFlora & CMT Alapítvány számára gyűjtsenek.

Flóránál – aki Drávucz Rita Világ- és Európa-bajnok vízilabdázó kislánya – két éves korában állapították meg, hogy a CMT nevű kór nehezíti meg a mindennapjait.

Ez a genetikai rendellenesség akadályozza a járásban. Fejlesztése és állapot javítása pedig egy örökös folyamat, de megfelelő aktivitással romlása lassítható. A kihívással is elsősorban erre szeretnék felhívni a figyelmet, minden adományt az alapítványnak jánlottak fel.

Az esemény fővédnöke Illés Fanni paralimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar paraúszó és férje, edzője Szabó Álmos, valamint Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a magyar férfi vízilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya volt.

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

Nyitókép: Facebook/Kis-Pingvin Sportegyesület

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva