Mihály Szilvia | 2019.02.16. 06:00
A Festetics-kastély volt a helyszíne a Kincsem című filmnek
Az egyik legnézettebb magyar film jeleneteinek egy részét a leglátogatottabb magyar kastélyban forgatták, mutatjuk a részleteket!

2015-ben Keszthelyen a Festetics-kastélyban és a Fenyves allén is zajlottak a Kincsem forgatási munkái. A film stábja több mint egy hétig vette fel a jeleneteket a Helikon Kastélymúzeumban, két éjszakai forgatás is volt. A stáb a Vadászati Múzeum mögötti füves területen rendezte be bázisát. Ide vonultak ki a forgatáshoz tartozó járművek; sminkes, catering és jelmezes kocsi is érkezik ilyenkor a csapattal a technikai felszerelésen túl.

A kastélyparkba csak azok a járművek állhattak be, melyek a legszükségesebb technikai kellékeket hozták. Egy forgatás alatt is szigorúan be kell tartani a kastély házirendjét, nem volt ez másként a Kincsem esetében sem.

A forgatás kulisszatitkairól Tóthné Mezőfi Agáta programmenedzser mesélt nekünk.

– Nagyon büszkék vagyunk a Kincsem film sikerére, nagyon drukkoltunk nekik, hiszen egy kicsit magunkénak is érezzük.

A film első épületen belüli jelenetét is nálunk forgatták.

A piros notesz ereje

A kis könyvtárat többször is viszontlátjuk majd a filmben.

Fotó: Mihály Szilvia

Az első jelenetben itt öltözik fel Ernő az édesapjával, miután megtudják, hogy érkezik von Oettingen. Itt kapja meg a kisfiú azt a piros bőrkötésű noteszt is, amiben a lovak gyógyításához szükséges receptek találhatók. Ebben a szobában hagyja magára az apja, amikor átmegy fogadni von Oettingent a másik terembe, majd ezt követően Ernő innét indul egy titkos ajtón keresztül megkeresni őket.

Amikor a kastély már von Oettingenék tulajdona és Klara elhívja a felnőtt Blaskovich Ernőt a bálba, szintén itt, a kis könyvtárban keresi a piros noteszt, hogy megtalálja benne azt a receptet, amellyel meggyógyíthatja Kincsemet.

Még egy jelenetben szerepel a kis könyvtár. Ekkor már újra Ernő tulajdonában van a kastély – levelet kap, melyben találkára hívja őt Klara. Később azonban kiderül, hogy ezt a levelet riválisa, Gerlóczy küldte neki.

Fotó: Mihály Szilvia

Titkos ajtók és átjárók

Érdekesség, hogy a gyermek Ernő futás közben bemutatott titkos átjárós jelenetét nem itt forgatták, a kastélyban csak a két ajtót és a termet használták.

Egy rövid futás erejéig a vörös szalon is megjelenik a filmben, ahol a felnőtt Ernőt üldözik az inasok. Itt dobja el a kesztyűjét, és menekül ki a titkos ajtón.

Fotó: Mihály Szilvia

A Mizu is ebben a teremben hangzik el

Az első jelenet a zöld szalonban Blaskovich és von Oettingen párbeszéde, majd ezt követően Ernő édesapjának halála. Von Oettingen ekkor veszi el a fiútól a piros noteszt. A felvételhez, mely Blaskovich halálát örökíti meg, egy speciális parketta darabot is készített a stáb, amin a vér folyt; hiszen az eredetit óvni kell.

Fotó: Mihály Szilvia

A másik jelenet, amit itt forgattak, amikor Klara von Oettingenhez megérkezik a kérő, Gerlóczy a hatalmas liliom csokorral. A vendég érkezését megelőzően csendül fel a már jól ismert Kicsi legós dallam, amelyet Klara énekel. ( A videóban 1.28-tól hallhatjuk)

A tölgyfalépcsőház is feltűnik a filmben, amikor a kisfiú felszalad rajta.

Fotó: Mihály Szilvia

Modern tánc a bálteremben

A tükörterem magának a bálnak volt a helyszíne, ahol a meghökkentő stílusú táncot is bemutatták. Természetesen akkor nem voltak itt a szőnyegek és a székek sem. A teremben jelenleg is megtalálható posztamens a Kincsem forgatásáról maradt itt, így van egy saját eredeti kellék is a filmből.

Fotó: Mihály Szilvia

Az itt forgatott báli jelenet része, amikor kiszökik Ernő a teremből, hogy megkeresse a piros könyvecskét. A fehér szalonon fut keresztül nyomában a két inassal, hogy a film elején látott titkos folyosón keresztül megérkezzen a kis könyvtárba.

Női könnyek

Ez a kis sarokszoba Klara von Oettingen hálószobája volt. Itt látható az a jelenet, amikor a lábát próbálja nyújtani egy géppel.

Ugyanezen a helyszínen, egy másik jelenetben közli von Oettingen a lányával, hogy megtalálta számára az ideális férj jelöltet Gerlóczy személyében.

Fotó: Mihály Szilvia

A Fenyves allén a hintós jelenetet vették fel, melyben Ernő borotválkozik.

– Ki rendezte be a forgatáskor az egyes helyszíneket?

A Kincsem film stábja hozta a dekorációt, de előre egyeztetve mi is biztosítottunk a forgatáshoz bútorokat, korabeli tárgyakat. Ezeket szigorúan csak dekorációs célra használhatták, rájuk ülni és pakolni nem volt szabad.

– Hogy zajlik egy ilyen teremberendezés?

– Először mi kivisszük a saját bútorainkat, tárgyainkat, majd megérkeznek a berendezők, akik hozzák a jelenethez szükséges külsős berendezési tárgyakat. Ezt követően történik egy végső szemle, majd jöhetnek a technikai szakemberek, az operatőr, hangmérnök, a rendező és csak a legvégén a szereplők. Minden egyes jelenetet gondosan előkészítenek.

– A forgatás alatt jelen lehettek a kastély dolgozói?

– Kötelező volt a jelenlétünk, hiszen mi biztosítottuk, hogy a forgatás alatt a kastély házirendjét betartva történjen a munka. A kiállításnak csak azon részei voltak lezárva a látogatók előtt, ahol éppen a stáb dolgozott, így fontos volt, hogy a látogatók zavartalanul élvezhessék az enteriőr kiállítás látnivalóit, ugyanakkor a filmes stáb pedig zavartalanul dolgozhasson a számára lezárt területen. Ha a forgatás közben egy-egy bútort el kellett pakolni, ahhoz csak a mi kollégáink nyúlhattak, és tehették át a megfelelő helyre.

– Mennyi ideig tartott egy-egy jelenet felvétele?

– Ugyanazt a jelenetet, párbeszédet többször is felvették, a tökéletességre törekedtek. Más kameraállás, más megvilágítás, a lehető legjobb pillanat, mozzanat került be a filmbe.

Gratulálunk a Kincsem film sikeréhez, nagy öröm számunkra, hogy a Festetics-kastély is megjelenik benne és részesei lehettünk a forgatáson átélt élménynek.

Kiemelt kép: MTI, Kallos Bea

Forrás: Mihály Szilvia, zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva